Azt sem tudom, minek írom meg ezeket. 

Talán mert emlékezni akarok, talán majd egyszer szeretném végignézni az utat, mi vezetett addig a pontig ott a jövőben, amikor már annyira jó, vagy épp ellenkezőleg, amikor minden nap ugyanaz a nő mellett kelek fel, aki iránt nem érzek semmit. 
Mondjuk nem ez a terv.

Szóval vonaton ül. Megy az öreghez.
- Bocs Klárika, még dolgozom, nem tudok beszélni. De gondold azt, hogy ugyanazokat mondom, amiket mindig szoktam.

Nem akartam, hogy meghalljon más, nem szeretek enyelegni úgy, hogy másvalaki is fültanú, pláne így, hogy hivatalosan(?) már Ramit fárasztom. Klárival meg csak beszélgetünk. Elvileg.
És amúgy sem volt kedvem elismételni ugyanazokat, amit már annyiszor.
"Hiányzol (de csak egy picit - ezt nem teszem hozzá), minden nap gondolok rád, mindig látom az alakod, a bőröd, az arcod (van, hogy kefe közben is a te arcod látom, de ezt végképp nem kötöm az orrára, többször nem). Várom, hogy találkozzunk."
Minek is? Távolodunk, egyre ritkábban beszélünk, ebből következik, hogy egyre ritkábban találkozunk. Ahogy most kinéz, nem hiszem, hogy egy-két alkalomnál több randi lesz vele. Sajnálom is. Mondtam neki, ha ez a dolog megszűnik köztünk, biztos kibaszom Ramit, és keresek valakit, aki csak egy kicsit is közelebb van ahhoz az érzéshez, amit iránta (Klári iránt) éreztem.

- Hogyhogy ugyanazokat? - kérdezi értetlenkedve.
- Szóról szóra!
- Ezt nem értem.
- De, tudod te!
Erre nevetni kezd.
- Na ugye, hogy tudod. Igen, azt.
Még jobban kacag.
- Na igen, és azt is. Igen, meg azt! - ismétlem, titkolózva és sandán az egyik ügyfélre bámulva (minek engedik ezt ide be?).
Aranyos ez a lány, hogy ilyen vidám. Jó hallani.
- Jó szórakozást neked, az egyedül sétáláshoz! - kívánom neki elköszönésképpen, tudván, hogy az öreghez megy, de nagyrészt külön fogják tölteni a "közös" időt.
- Én meg nem is tudom mit kívánjak neked! El se merem képzelni, hogy mit fogsz vele csinálni! - mondja őszintén, kissé megjátszott szomorkásan.

Ez aranyos. Jól esik.

Nem szívesen mesélném el neki én sem, részletesen biztosan nem, bár már voltak apróságok, amiket elmondtam.
Az biztos, hogy nem az a felhőtlen, felelőtlen, fülig szerelmes, "mindent" szabad és mindent akarok szex, ami vele volt/van. Nyilván.

Hát igen. Egyszer megvolt nekem az aranyhal (vagy a sellő?), csak elúszott. Vagy én dobtam vissza?
Fene se emlékszik már rá.
Most meg fáraszthatom hónapokon át, hogy pár percre a kezemben tarthassam, mielőtt újra kicsusszan.

Ezen a híváson gondolkoztam, amíg Raminál a klotyón ülve, a kamu faerezetet bámultam a fehér ajtón.
Meg azon, hogy vajon hány idegen nő ajtaját fogom még nézegetni éjjel, meztelenül, kefe után a jövőben.