Ahogy indultam munkából haza, elkapott egy furcsa érzés. Nehéz volt rájönnöm, aztán végül fel tudtam idézni, mire emlékeztet.

Azok a magányos hazaindulások jutottak eszembe, amiket annyi éven át elkövettem.

Fáradtan ballagok ki a kapun, a nap süt, a tavasz illatát hordja a szél, a hormonok finoman bizsergetik a testem, de a vidámság és a jóleső "fiatal vagyok és beleharapnék az életbe (főleg a nőkbe!)" gondolatok helyett, kurvára magányos és levert vagyok.
Alig vártam, hogy indulhassak haza, a tköm tele a céggel, mindegy, csak innen el, és bumm, itt a szabadság, de nem tudom élvezni. 
Ahogy bandukolok, buszra szállok, vagy kocsiba, minden ... mozdulatom ... lassú. Egyik ... a ... másik ... után.
Hová siessek? A kutya nem vár otthon. Majd elégek, annyira vágyom Klárira, tudom, hogy vár, kb. 10 naponta látom is, szerelmes vagyok veszettül, tudom, hogy szerencsés vagyok, de baromira rosszul érzem magam. Mert hiába van, igazából nincs. Nincs velem. Nincs velem senki se. Egyedül rohadozok otthon, az egyik baromságot csinálom a másik után, unaloműzőként, filmek, játékok, könyvek (azok a legkevésbé) és vásárlás, rendelés, kaját, mindegy mit és elektronikus fszságokat tonnaszám. Deminek? Jahogy pótcselekszem!

Még egyszer, a múlt egy hétköznap délutánját írtam le, amely jó pár évig végigkísért és rongált lelkileg, testileg. Vagyis, talán tanított, hogy értékeljem azt ami van akkor, vagy lesz most. Nem tudom. De néha félek tőle, hogy akkor túl sok koporsószöget ütöttem a jövőmbe (nem dohányoztam sose), vagy a későbbi én és családom sorsát megkeserítő ráknak ágyaztam meg. Ki tudja? A bennem élő hipó és az imposztor harcol csak a gondolatokkal.

És most vidámabb, boldogabb vagyok, bár nem vagyok fülig (nyakig-nyakig, de nyakig ám!) szerelmes, sőt, Rami mellett ez a fogalom értelmét veszti, de baromira megnyugtató, hogy ott van, mindig, ha akarom minden nap (dehogy akarom, hagyjál már!), rajong, elvisel, jó velem, adhatok neki, férfiként tud rám nézni (mármint érted, na), én nőként tudom kezelni, és tök jól érezzük egymást.

Ja hogy nem szerelem? Nem Klári? De nem is koporsószög, se nem a kis 8 lábú, ollókezű kis gci, aki folyton elragadja az idősebb ismerőseimet. Ja, a zsírom az növekszik persze, már nem nézek ki olyan jól, mint Klárival, de ha nem vagy elégedett a helyzeteddel, akkor csak magadat (és a környezeted) rongálod. Igaze?

Na tessék! Egy semmi, már megint. De gyomorbavágott a felismerés, szóval muszáj volt. Remélem másnak is befogadható ez a vekengés, esetleg gondolatot ébreszt vagy emléket idéz.

Ja és ezt Klári meg nem olvashatja! Ezt itt és most leszögezem! Ha meg mégis megtette(d), akkor vessen magára (Kegyed)!

Felhívott. Mondom sajnos, most nem tudunk beszélni. Majd később. Neki már akkor nem jó.
Azért az milyen érdekes, hogy miután haza értem és megnéztem írt-e nekem, az én Klárikám éppen egy olyan kötözős, kellemesen izgalmas pornhub-os videó linket küldött. És pont most nem értem rá. Pedig pont most szívesen elbeszélgettem volna vele arról, mi is látható a képeken.
- Szerinted ez pár? Vagy csak megjáttszák. A pasi úgy néz ki, mintha szeretné a nőt - írta nekem kísérő szövegként.
Én persze sok mindenre gondoltam, csak pont a szereplőkre nem. Magunkat láttam, ahogy ez a csodaszép nő szépen odaspárgázva várja, hogy izgassam, és ne tudjon ellene tenni semmit (na nem mintha akarna, a madzagolás is közös mutatvány), én egy szál semmiben térüljek-forduljak, meghúzzak ezt, megcsipkedjek azt, megpaskoljam, vagy csak simán megnyalintsam, esetleg bevezessem a bevezetni valót.
És pont most nem ér rá.

- Az a baj, hogy túl jó szerető vagy. 
Múltkor ezzel vigasztalt.

Akkor, mikor azt bizonygattam, hogy de, semminél se vágyom jobban arra, mint hogy találkozzunk, de a nyilvános strand, azért az necces. Nem akarok lebukni. Meg úgyis fel kell jönnöm, legkésőbb két percenként levegőért, akkor meg felismerhetnek.
Attól is ""rettegek"", hogy egy elsuhanó autóból Rami barátnője, vagy húga meglát, ahogy ölelem nagy buzgón Klárikámat, a kukorica föld szélén. Hát de még persze hogy száz ember között.
- Szóval szégyellsz?
- Francot!

Milyen gáz, hogy akit szégyellek és nem vinném az utcára - még mindig nehéz ránéznem Ramira - vele egyre többet mutatkozunk nyilvánosan. Meg hát így is van rendjén. Elfogadjuk egymást, mindennel (majdnem mindennel ) is együtt. Gyűrjük egymást, mint bohóc a kalapját.
Klárikámat meg mutogatnám fűnek-fának, hogy lássátok, milyen szép nőm van, de nem lehet, mert a másik, az állandó, az odaadó, aki majdnem mindent is, majdnem mindenkor is megtesz, nehogy rájöjjön. És fájjon neki. És kibaszna, az meg ugye nekem is, de ez lenne a legkevesebb baj. Magamnak köszönhetem.
Csak hát Klári...

Fszom. Miért ilyen nehéz?

Meg nehéz ugyanezt a vekengést nyomni folyton, de gondoltam jelentkezek, hogy élek még. És úgy látom más is bele van ragadva a saját kis hurkába (hurok, nem az ennivaló) és ugyanazt ismétli "erős nő vagyok, értékes, miért is nincs pasim?", vagy "de szar nekem a párommal, nem is tudom mi lenne jó, jaj-jaj". Ilyet én is tudok.

Voálá!

ui: vajon hogy lehet utolérni egy szégyellős exibiciklistát? Rejtett a blogja, képtelen vagyok rákeresni a nevére, hogy írjak neki. Pedig jónak ígérkezik.

Na most persze kiakadt Klári, hogy túl szépen írtam Ramiról, meg a kapcsolatunkról. Ő már nem is akar közénk állni, elgondolkozott rajta, talán nem is kéne találkoznunk többet. Meg hogy amúgy a jövő hét jó-e nekem.

Csak hát nem érti ezt a fajta hozzáállásomat, meg hogy hova lett a holtomiglan-holtodiglan, csak mi együtt, örökkön örökké.
Mondom neki, mert Rami nem csak fél évente akar látni és ennek örülök. Ez olyan nagy baj?

És persze a jövő hét nem jó nekem, cserébe meg neki a nem a többi általam felsorolt. Na még próbálkozom később, hátha valamikor éppen alkalmasnak ítéli a nap sugarainak beesési szögét, a széljárást és a csillagok állását is.

Amúgy a helyszín is egyre inkább gáz. Ahol már voltam Ramival, oda ő nem akar menni velem. Én meg nem akarok hazudni, hogy de szép, itt én még sosem...
Plusz, nagyon okosba kell megoldani, mindenkitől jól elbújva, egy messzi-messzi galaxisban. Az se baj, ha nem is látunk más embert. Nincs kedvem lebukni. Meg már ide se merem leírni a gondolataim. Áh, nők!

Találnom kell egy L1, 2, vagy 3-4-5 pontot, ahol minden is ideális, lehet állni (vagy feküdni, súlytalanságban bukdácsolni) mozdulatlanul úgy, hogy ne zuhanjak senki és semmi felé egy darabig. Csak élvezzem amit lehet.

Repülök vissza a múltba. Minél többet beszél, annál jobban.

Csak hallgatom, és bár a szokásos módon, közepesen érdektelen témákkal kezdődött, már egy órája beszél, és a hangja megtette a hatását. Bármit mond, a madarakról, gyertyákról (uh, milyen gyertyát tudott csinálni, muszáj volt betennem neki úgy is), vagy hogy milyen húst vett a boltban, mindegy már. Hallgatom és utálom.

- Utállak! Jól kiszúrtál velem!
- Most miért? - kérdi csilingelve.
- Egész jól nem gondoltam rád (csak lefekvés előtt minden kicseszett nap egy pillanatra), erre most itt elvarázsolsz, aztán majd Raminál olyan lesz mint a hidegzuhany.
- Most? Pedig nem is a szexről beszéltem, hanem hogy mennyire foglaltak a hétvégéim. Azt sajnálom hogy a következő 5 hét tele van és nem tudunk találkozni.
- Na bazd meg!
Túl szép ez a lány, hiába nem látom, akkor is látom. A kacagása tépi fel a sebeket, és a napsütésben mosolygó copfos lányka ott mosolyog rám.

Később ő hozza fel a témát.
- Na most látod milyen vagy? Eszembe se jut a szex, egyáltalán nem hiányzik, de most, hogy beszélünk és megnyílhatok előtted, nagyon akarom azt a hétvégét. Valamikor csak össze kell futnunk.
- A rohadj megeet félreértenéd, ugye? Megsértődnél?

Még nem tette le de már írok. Mert még akarom. Még-még!

Már 10 perce vége a hívásnak, de ahogy a sorokat tologatom ide-oda, kiegészítek, törlök belőle, még utoljára megmerítkezem a boldogságban, amit okoz nekem a lénye. Így talán kibírom. A következőig.

Nem is tudom mire jó ez az önsanyargatás, de élvezem. A mazohisták lehetnek így. Fáj, de jó.

...

Éééés most írt Vivi. Szomi, és hiányzom neki. Nem mondom neki, hogy ő is, mert akkor csak elnyújtom a fájdalmát. És talán nem is lenne igaz, vagyis nem úgy, ahogy ő gondolja. 

Jé! Most látom csak, miféle párhuzam van a két "kapcsolat" között.

Hogy-hogy mindig egyszerre találnak meg a nők? Ez valami szabály? Karma? Törvény?

Ja, nem bánom, csak nem értem.

Beszélgettünk ma.

Nagyon jól esett. Felszabadultam, megnyugodtam. Most épp nem lettem szerelmes belé, egyszerűen éreztem, ő az, ő a másik felem.
Mert elolvasta Klárika az írásaim, az utolsó tízet kábé. Azt mondja, Rami sosem olvashatja ezt el. Nyilván. És hogy átalakult, már nem szex központúak az írások. Nahát, mit nem mond. 
Aranyos volt, mindenről is beszélgettünk (leginkább a semmiről), és szóvá tette, hogy a "megint a családjáról mesélt unalmasan, a semmiről", az nem szép dolog és szégyeljem magam, és meg ne próbáljam újra ezt írni. Kacagva mondta. Hmm. Mondjuk nem ajánlott fel semmit érte cserébe, pedig jól tudja, mi kell nekem.

Később egy havernál voltam. Kicsit ittunk, beszélgettünk, a csajairól, az enyéimről. Meséltem Viviről is.
- Pont az ilyen csajokat szeretem! - mondta, félig sem ismerve a történetünket.
- Hát.. nekem megvolt - szerénykedem.
- A manager csaj is ilyen. Most megint kefélni akar.
Hát igen. Jön a tavasz, dagad a fasz. Meg nedvesedik a p... Az hát. Pipacs. Vagy az csak nyár végén? 

Aztán folyton másról kezdett beszélni, néha nem is voltam benne biztos, hogy ott ülök mellette, és hallja, amit mondok.

Míg hazafelé botorkáltam, hívtam Ramit. Három csörgés után nem vette fel. Nem is hívott vissza egy percen belül, szóval inkább Klárit hívtam. Tíz csörgés. Biztos alszik. Mit csinálnak ezek éjfélkor?

...

Hopp, visszahívott.
Azt mondta, Rami most már nem csak miatta, hanem Vivi miatt is aggódhat ahogy az elbeszéléseimből látja. Megnyugtattam, hogy nem, nem így van.
Körbeudvaroltuk egymást, hallgattam a kacagását és olvadoztam. Csak a szoki.
- Mert szerettelek! - ezt válaszolta az egyik kérdésemre.
- Vagyis hogy még mindig szeretsz!
- Így van, igaz igaz.

Két éve nem hallottam felőle. Azt láttam, hogy már nincs fent a közös kép a pasival a fb profilján. Titkon vártam is már ezt a gyönyörű testű nőt, hogy írjon.

- Szia Baba! Miben állhatok a rendelkezésedre? :D
- :D figyi, mit csinálsz a hétan?
- Őőő, attól függ. Ha nálad, akkor csütörtök jó nekem, ha nálam, akkor át kell gondolnom mikor. Hogy vagy? Mik a terveid? :)
- Tudod mik a terveim :D

Hát igen. Mint régen. Kell neki valaki, aki hetente egyszer alaposan megmutatja milyen egy igazi férfi, aki szajhának nézni, de ugyanakkor kényezteti őt, és elájul a külsejétől, a mosolyától és a fiatalságától. Pont erre kellettem neki egy rövid ideig. Nem bántam, bár tudtam, nem fog sokáig tartani. 
Azért csak furcsa, amit Klári mondott a múltkor, hogy egy kicsit belezúgtam ebbe a lánykába, neki úgy meséltem. Én nem így emlékszem. De ki tudja?

Egy nap múlva írt újra.
- Hétkor?
- Persze. Akkor nálad, csütörtökön 19:00. Remélem oda találok még. :) - összegeztem az eddigieket, a félreértések elkerülése végett.
Majd egy újabb nap múlva válaszolt:
- :D

Mindig is így "kommunikáltunk". Én nyomultam, ő csak a legszükségesebbet. Neki én voltam az. Célhardver. Minek kérne? Érdeklődne? Ez lesz és pont. Akkor sem érdekelt, ha ő így szereti...

Belépek, arcra puszit kapok. Az igen! Remélem azért nem netflixezni akar csak ma.
- Bocs Tamás, de ma otthon kell aludnod, korán kelek reggel. Jó?
- Persze, számítottam rá. Nem gond. :)

Kicsit beszélgetünk. Mióta nem láttam, lett valaki. Főnök, hat ember van alatta, megváltozott. Rám csak afféle egzisztencia nélküli, már-már lecsúszott bio vibrátorként tekint. Nem mondja, látom, érzem. Nem érdekel. Keményebb, szinte ridegebb lett, de azért ott az a mosoly, amit szerettem annyira kedveltem.
És két perc múlva már rajtam fekszik hanyatt, ruhában és beszél. Hmm, de finom! Mint ha el se mentem volna (annyiszor). Ugyanott folytatjuk. Nagyon élvezem. Pont úgy (vagyis majdnem) nedvesedem, mint Rami a közelemben. Mindig elmondja. Én persze nem mondom most. Az őszinte szavakat ki kell érdemelni. Ezt a lányt meg nem a szavaim érdeklik.
Egyszer csak felpattan és hozzám fordul.
- Akkor dugunk?

A kapun kilépve ugyanúgy esik a hó, mint mikor utoljára láttam.

Vidám vagyok, büszke, és szándékosan nem érzem a rossz szájízt és a csalódást. Ez jó volt. Ennyi. Jó. Nem több. Bármikor jönnék újra. Csak ez a rossz érzés itt a szívemben ne lenne. Miért nem szeretek eldobható lenni? Lehet, nem jövök többet. Nekem is van önbecsülésem!

Lófaszt van! Röhögök a saját gondolataimon. És amíg a havat kaparom a szélvédőről, gondolatban újra játszom az elmúlt pár órát. Naná, hogy a finom borotvált punciját látom, a sima, lapos hasát, tökéletes fenekét, a tenyérnyi cicijét (nagy tenyerem van) és a szemét, amit annyit bámultam, míg benne voltam.
Közben nyomom be a telefont, Rami már biztos aggódott, hogy 3 órája nem írtam neki.

Azért nem rossz nekem!

Minek ismerkedik így az isten marhája?

Végre összejön valaki, majdnem benne van már és a nagy őszinteségi rohamban elmondja, hogy ja, amúgy qrvára írogatok. Blog hát. Fent van az interneccen. Aztán a csaj látni akarja és "beleírsz, ugye-ugye-lécci". 
Most meg így, hogy nem lett belőle semmi, nem írhatom le hogy is volt. Pedig itt bújnak ki a szavak az ujjaim végén. Jáj mitcsináljak!?

Úgy volt, hogy nagyon sokat írogattunk egymásnak. Olyan szépen beszél írásban! A szóhasználat, a humor, és ahogy az egész életét bemutatta! Hát nagyon odavoltam érte. Még a macskája is bejött nekem, a csirkék, a biciklije meg minden is. Az a szép környezet, amit elmesélt maga körül, hogy él, miket szokott csinálni (zabálni? filmezni? lóf..t! Olvas, kirándul, eddz, meg a többi ilyen hülyeség). És ahogy beszél mindenről, vagy a volt pasijairól, mondtam neki, írnod kéne bmeg, annyira jó "hallgatni".
Persze bejött neki, hogy udvarolok. Még a szex is szóba került. Nem egyszer. Már-már megbeszéltük a randit is, hogy legyen. Aztán egyik reggel...

Valahogy olyan rossz érzésem volt.
Előző este maratoni szájmenést rendeztünk, úgy repültek a levelek egymás után oda s vissza, hogy a bitpostások egymásnak adták a kilincset.
Humoros volt, szexi, aranyos, a cuki szót annyiszor leírtam egy-egy mondatára reagálva, hogy este a tükörbe nézve meg kellett kérdeznem magamtól: "Buzi-e vagy?".
Szóval feldobta a napom. És ő is jól szórakozott velem.
De a reggel...
Mintha a kijózanodás másnapos érzése kerített volna hatalmába. 
"Te hülye vagy? Vele kezdenél? És a korkülömbség? Ő már gyereket akar, te meg talán sose. És hogy találkoztok? Ezer kilóméter autózással és folytonos határátlépéssel akarod szórakoztatni magad hetente? Most? Ilyen időkben? Miért szivatod szegényt? Legyünk csak barátok? Fenét! Le akarnád varrni. Úgyis. És még hagyná is. Aztán valaki megszívná. Az is lehet hogy te. Hülye vagy? Nem elég neked ez a pár nő ami van? Vagyis nincs egyik se igazán. Újra zsákutcát akarsz?"

Egyik kérdés jött a másik után. És mind igaz volt. Pedig nagyon akartam ezt a csajt. Ő lehetett volna ő. És nem zavarta, hogy Rami mellett másodhegedűs lenne csak, egy darabig legalábbis. Azt se tudtam, ennek örülnöm kellene-e.

Végül este rászántam magam és felhívtam. Az első személyes élőszavas beszélgetés.
Azta!
Én köszöntem először, bemutatkoztam, bár nyilván tudta ki vagyok.
És akkor megszólalt. Háromszor kellett odanéznem, jó számot hívtam-e. Mondom ez az apukája? Vagy elütöttem a számot? Aztán eszembe jutott, azt mesélte mély hangja van. 
Beszélgetni kezdtünk. Próbáltam beszélgetni. De nagyon nem ment. 
És mellé ahogy beszélt! Hát hol van az irodalom? Hol vannak azok a szavak, amiket használt? Amikbe beleszerettem (a szavakba, nem a nőbe!)? És az entellektus? Meg a f..m!
Nem értettem.

Míg hazafelé gyalogoltam, előttem baromi lassan lépegetett egy nálam egy tízessel idősebb nő, akibe gyerekkoromban szerelmes voltam. Csodaszép kis szőkeség volt. Most meg az 500 méteres utat 10 perc alatt csoszogta végig. Úgy tűnt, mintha semmi kedve nem lenne hazamennie a férjéhez és a gyerekekhez (unokákhoz?), nem pedig a betegség kínozná.

Így hogy mögötte pár méterrel halkan beszélve a telefonba lassan lépegettem, még inkább ketrecbe zárt oroszlánnak éreztem magam. Még ez is korlátozott. Megelőzni, kikerülni nem volt kedvem, vagy nem is jutott eszembe, annyira lefoglalt a csaj hangja.
Már csak egy apró, vékonyka belső hangot hallottam: "De a puncija biztos nagyon jó!".
Hagyjál már!

Elköszöntem és levélben írtam egy félhosszú "bocsi de" levelet. 
Azt írta köszöni az őszinteségem és majd ír választ. De eddig nem írt.

Hát ennyi.

És ma reggel milyen üzletkötő csajszi jött be a céghez? Egy tündéri, huszonéves, félhosszú hajjal, kábé olyan magas lehet, mint ez a lány, nagyon jól öltözködik, van stílusa, szolid, de szexi, és semmi különleges nincs rajta, csak simán gyönyörű.
És akkor megszólalt. Háromszor kellett odanéznem, míg telefonált. Ez az ő hangja? Mély, cigis bariton. De kurvára szexi! A gyönyörű nőnek nagyon jól állt. Dehogy volt pasis hangja! Attól még nőies volt!

Na most ez mi a pöcsöt jelent?

Szóval biztos elolvasná, tehát nem rakhatom ki. Teszem el a fióknak. Aztán egyszer előveszem.
Tehát amikor ezt olvassa valaki, csak mondom, ez a régmúltat írja le, nem ma történt. Na nem mintha számítana.

Így is kinéz még egy fiókos sztori.

...

Breaking!
És kitette a faszbukra. Hadd tudja mindenki! Tomi kib.szott, jaj, nem kellettem neki!
De jó. Úgyis mindenkivel meg akartam osztani. Ja nem. :(

Észrevettem, hogy csak 2 betűt kell kicserélni, egyet betenni (!), egyet áthelyezni, és a Rami szóból kijön a Klári.
Véletlen?

Ramival baromira jó!
Minden is. Szinte. Nem veszekszünk. Sokat nevetünk, bármelyikünk mondhat nemet (nem a szexre, bár arra nem is szoktunk) és már-már húzzuk szorosabbra a kapcsolatunkat. Jó érzem magam vele. És ez kölcsönös.
Szinte már csak az az egy gond van köztünk.

Amúgy remekül tudjuk múlatni az időt. Csak valahogy ne kéne mindig másra (persze, mindig ugyanarra a valaKire) gondolnom szex közben. Különben nem tudok elmenni.
Az egómnak sem esik jól, hogy ő akarja még, én meg már nem tudom (akarom) tovább, és ha el is élvez, kvázi kielégítetlen marad, mert ő reggelig bírná.
Ehhez én nem vagyok hozzászokva. Eddig pár óra észveszejtő szex után engem rugdostak le magukról a nők, hogy most már menjünk aludni. Az sokkal jobb érzés volt. Még ha kicsit fájt is a lelkemnek. ;)
És bár jó vele csinálni, viszonylag - mondom viszonylag - változatos is, de nincs az az őrület, az a most akarom, mindent is, még, így fordítom, oda is, még valami érdekes vicces malacságot, ezt is ke kell próbálnunk, még, még, még! Na ez nincs. Ez hiányzik.

Azt hiszem, hivatalosan is házas lettem. Mondjuk házasságnak nagyon jó! Kicsit fura, hogy csak heti párszor találkozunk, de az pont elég. Oké, néha csak úgy átugranék tíz percre töcskölni egyet, de attól kiakadna, azt nem lehet sűrűn.

Nem tudom. Amíg nincs jobb, ez a nagyon jó is kielégítő nekem.

Egy hölgy ismerősömmel beszélgettem és kikérte a véleményem pasi ügyben, hogy mit-miért tesznek egyesek szex közben, helyett, mellett.
Hát hallod? Eskü jól esett, hogy nem csak egy nagy dumás f.sznak tartott, hanem komolyan kiváncsi volt, én hogy látom a dolgokat. Szinte elérzékenyültem, annyira jól esett.
Lehet, mégis rá kéne repülnöm kicsit kikormolni, ha már így megtisztelt a bizalmával.

Majd Klári kérdezett engem (ENGEM!), hogy mi lehet az oka, hogy a pasi, akivel ismerkedne elmondja magáról, hogy alacsony az önbecsülése, és a hibáit sorolja.
- Szerinted gáz?
Hát, ha csak ez lenne, nem para. Amúgy rendesnek tűnik az elmondása alapján. Kicsit szinte már örültem, hogy na, végre talált egy elfogadható palit. Mire kinyögte, hogy az a baj, hogy öreg.
Mintha az eddig gondot okozott volna neki.

Pedig egy kicsit igazán áshatna némi aranyat, aztán mehetnénk belőle ketten szebbnél drágább szállodákba kefélni. De nem. Neki elvei vannak.
Mondjuk kicsit meg is nyugodtam, legalább megmarad nekem, futó kapcsolatnak.

Aztán lehűtötte a vágyaimat. Felsorolta miért és mikor nem ér rám. Hát mostanában kurvára nem.

Lófasz lesz itt, nem csucsu.

Ez lenne itt a bevezető, de még nem jutott eszembe semmi jó.

Tomika tudta, ide most valami érdekes, humoros, erotikus (bár az újabban nem megy neki) dolgot kéne írnia, de (hogy ez a rohadék de már megint itt van!) csak azon tud kattogni napok óta, mennyire nem hiányzik neki egy új kapcsolat.
Ja persze, egy odaadó, bármikor elérhető, hibátlan, fiatal, okos (nem baj ha nem okos), kedves, odaadó (ezt már írtam?) szexistennő bármikor szóba jöhetne, érte eldobna mindent, akár egy napra is, de (na már megint de) talán csak megint csalódás, gürc, bántás, fájdalom lenne belőle, vagy másnak okozná ezeket, abból meg elege van.

Ezért úgy döntöttem (igen, 1sz. első személyre váltottam), nem keresem már álmaim nőjét (vagy nőit), így is megtalált már annyi jó élmény és érdekes ember, rengeteg élvezet és szeretet. Maradok Rajongó Raminál.

El is meséltem Klárinak, hogy micsoda megvilágosodáson mentem keresztül.
- És te úgysem akarsz velem lenni sosem.
- Héjj! Megbeszéltük, hogy erélyesebben kell kampányolnod és akarnod, hogy összejöjjön a találkánk! - incselkedett ez a lány.
Mert kiderült, Klárika pont most ülne fel szívesen a Tomi lokomotívra, hogy a szerelem vonaton, a szauna hőségében együtt száguldjunk az élvezetek felé (bassz, bassz, bassz!).

Hát én nem bánom.

Indulás! Tchu-tchú!

Huh.

Azért ez ott volt!
Vivi selymes bőre elvarázsolt. 

Kezdhetném így. Vagy inkább...

Ahogy megérkezett az aranyos kis felsőjében, és huncutul mosolygott, már tudtam, rendben lesz itt minden.
A "bemutatkozás", zavart kézfogás, puszi és hopp, a pusziból véletlen csók lett (maradhat?) után, oldottabban kezdtük szürcsölni a pezsgőt.
Körbevezettem a kúró kérón romantikus egyszobaágyfürdőkuckón, és hat másodperc múlva már öleltem újra.

Pár perccel később a borotvált puncija hívogatóan várt az ágyon. Szerette a kényeztetést. Selymes érintése, és kellemes íze felizgatott. 
A bársony bőr simasága és Vivike vakító, szabályos fehér fogsora beindított. És a szemei! Bujaságra csábítottak.
Háromszor.

És tényleg szeret lovagolni, hangját talán a szomszéd faluban is hallották, míg élvezett. Kezdetben próbáltam némítani, a kezemet a szájára téve, majd a párnát markolásztam a tempózás alatt, és azon gondolkoztam, megsértődne-e, ha a szájára szorítanám, de végül hagytam. Had tudassa mindenkivel, jól érezzük magunkat.

A szünetekben, a regenerálódásom alatt, beszélgetéssel ütöttük el az időt, de arra vártam, bárcsak újra betehetném neki.

Ez a kedves, aranyos lány, kellemes perceket, órákat okozott nekem.

Csak az a kurva "de" ne lenne már megint.
Mert a randi előtt és után, csak Ramira tudtam gondolni. Na nem arra, hogy vele mennyivel jobb, hanem hogy meg ne bántsam. Okosan hazudjak, lazán, de körültekintően.
Ez elrontotta az egész bulit. Megmérgezte a varázslatot.

Remélem nem vett észre ebből semmit Vivike.

De míg hazafelé tartottam, és a nyulakat, macskákat és őzeket számoltam az út szélén és az úton, arra gondoltam, talán mégse volt jó ötlet ez az egész. Bár élveztem minden percét, nem tehetem ki ilyen kockázatnak Ramit (nem tom milyen hülyeséget csinálna, ha megtudná) és a kapcsolatunkat.

Korábban imádtam az olyan helyzeteket, hogy szerdán még ezt a nőt dugom, csütörtökön már egy másikban vagyok. Most nem így van.
Még fel sem tudtam dolgozni mi történt Vivivel, a következő este már Ramiban "kellett" lennem. Aztán következő nap megint és újra. Amikor végre elment (mármint haza), nem győztem Neogranormonnal kenegetni a meggyepált férfiasságomat. Azt mondják az hámosít, meg nem is tudom milyen csudi dolgokat csinál a bőrrel.

De mielőtt lelépett, még közölte, imádja nézni az izmos testemet (pedig abszolút nincs az) a tükörben, amíg gyömöszölöm őt. Kicsit árnyalja a képet, hogy Klári folyton ugyanezt szokta felidézni, milliméterre ezekkel a szavakkal (megjegyzem a "milliméterre" kifejezést is tőle tanultam). Így megint nem olyan egyedi és különleges a jelentése, legalábbis az én szemszögemből. Persze jól esik. De nem az a sokkoló, hirtelen egofröccs, ami először volt Klári szájából annó.

Szóval a Rami randi után megírtam Vivinek is, hogy inkább ennyi, és nem több. Próbáltam diszkrét, és figyelmes lenni, nem megsérteni őt levelemben, remélem sikerült. Azóta is várom válaszát.

Vv.