Reggel kinyitottam a szemem, nagy élvezkedések között nyújtózkodtam és láttam, hogy mellettem alszik a csaj. Csak mosolyogtam örömömben, aztán belém hasított a gondolat. Baszki, ma délben vége a nászútnak. Elkezdett veszettül kalapálni a szívem és azon kezdtem el dühöngeni, miért nem használtam ki jobban az időt Nikivel. Francba!

- Nikike!
- Igen! - felpattant a szeme, és várta a parancsokat.
Majdnem elsüllyedtem szégyenemben.
- Figyelj Nikike! Ma van az utolsó napod, tudod. Ma azt akarom, hogy azt csinálj, amit csak akarsz. Rendben? - vigyorogva vártam, hogy túláradó örömében odaforduljon hozzám, és minimum egy szájra puszit kapjak. Esetleg némi szexet is.
- Oké! - azzal feljebb húzta a takaróját és elfordult.
Sose mondtam, hogy jó ember ismerő vagyok. Pláne a nőket nem tudom kiismerni. Ilyen helyzetben, meg még úgy se.

Két órával később kászálódott ki az ágyból. Álmosan kibotorkált hozzám, ahol dühösen csináltam a semmit.
- Kávét! - sóhajtotta.
- Parancsolsz? - ezt csak a választékos szófordulat miatt gondoltam, nem a jelentésére utaltam.
- KÁVÉT! - kiáltotta.
- Kicsim, szerintem te félreértettél valamit. Azt mondtam, ma csinálj, amit akarsz. Nem azt, hogy én megcsinálok mindent, amit akarsz!
- Ja! - pislogott álmosan.
- Akkor főzök egy kávét. - nyugodott bele.
- Ne viccelj, megcsinálom neked! - válaszoltam negédesen.
- Köszi! - és még mindig álmosan elcsattogott a fürdőbe.

Aztán kiderült, hogy az utolsó óráinkat, nem akarja velem tölteni. Nem esett jól. Úgy látszik elrontottam. Túl toltam a parancsolgatást. Kérdeztem, de azt mondta "Nem akarok válaszolni!". És persze, a reggeli szabályom szerint, nem is volt kötelező neki. Nem akartam segget csinálni a számból, szóval nem parancsolgattam. Egyszerűen szenvedtem, és végignéztem, ahogy a mi kis kedves kapcsolatunk széthullik, és két idegenként várjuk a déli tizenkettőt. Fasza. Így legalább nem kell kiszeretnem belőle.
Lehet, hogy csak védekezésből viselkedik így? Vagy ez is a játék része? Erről külön fejezetet ír majd, de valójában nagyon bír, és örül neki, hogy megismerhetett. Biztosan így van. Nem nagyon hittem benne, de muszáj volt valamivel megnyugtatni magam.

Csak ne lenne ilyen jó csaj!

12-re összecsomagolva állt az ajtóban és rám se nézett. Azta!
Amíg visszavittem a városba, azon gondolkoztam, most annyira szarul érzem magam, hogy talán kitörlném az elmúlt kellemes napok emlékét, csak hogy ez a fos érzés is eltűnjön. Talán.

Hazafelé egyedül, valami hangos dalt akartam énekelni a kocsiban, de csak szerelmes baromságok voltak a CD-n. Az ide nem jó. Minden haveromat felhívtam, egyik sem ért rám. Fasza.
Mi a picsát csináljak? Írok neki (Nikinek) sms-t. Abban jó vagyok.

Vagy inkább levelet!

Most itt ülök a gépnél, és nem tom hogy kezdjem.