Kelés 5:30-kor. Tisztázzuk, az még sötét éjszaka!
Szóval most itt ülök 14:21-kor, és szedem össze a gondolatokat és emlékeket, hogy is volt és miért.
Kávé mellettem gőzölög, már szundítottam egyet, a lágy tavaszi szellő finoman lengeti a lagymatagon lendülő (nincs több "L"-es szó) függönyt a nyitott ablak előtt (nahát, még egy lett, hopp, még egy :).

Utolsó pillanatig bizonytalanságban tartott, ott lesz-e (naná), lemerül-e a telefonja (8%), és egyáltalán. Mintha tanulta volna, hogyan kell extra izgalmat okozni egy férfinek az ágyon kívül is. Én kocsival, ő a buszmeg és vasútállomás keresztben valahol. Találjam ki. Meglett.

Mosoly, puszi. Kedves, aranyos, közepesen olvadozok. Mindig egyre jobban látszik rajta az idő (rajtam nem dehogyis semmiképp), de mindig egyre jobban tetszik. Tudom, hogy pár ősz hajszálat én okoztam, de azt is, hogy az alapvetően vidám természetében is ludas vagyok, voltam. Kicsit. Biztosan.
Indulunk a szállásra. Szóvá teszi, hogy tudja, hogy bujkálunk Rami elől, de rosszul esik neki, hogy meg se öleltem.
Mondom, ne szórakozz má'! Ennek semmi köze Ramihoz (a továbbiakban R), csak zavarban voltam, meg siettünk, meg izé.
A tiltakozása ellenére az országút szélén állítottam le a kocsit, az eldobált vodkás üvegek és a virágzó repceföldek mellett szorítottam, öleltem és csókoltam. Az elhaladó autósok ha épp fél másodpercük volt hogy észrevegyenek, biztos azt gondolták.. nem is tudom. Nem érdekel.

A helység több mint kielégítő. Láttam a képeket, de meglep, hogy tényleg olyan szép és új (és olcsó) és a szádban van az erdő, és a horizont háromnegyedét elfoglalja a táj, a hegy, a völgy, a szemközti templomtorony és a tó, ami mellett van a házikó. Madarak fütyülnek, az erdőnek egy folyamatos alapzöngést ad a bogarak, rovarok, méhek, legyek, bármik állandó röpködése, bár nem látjuk őket, mindig ott vannak, mindenhol. Több mint megnyugtató. Két nap alatt, még 4 autó hangját is hallottuk, és persze a közeli patak csobogását. A tó új, élet még nem sok lehet benne, béka legalábbis egy szem sem akadt.
De az erdő, mindent vitt.

Az esti érkezéskor, már a zuhany, ismerkedés a ház gépészetével (ez miért itt, így működik és egyáltalán minek van?), a táj bámulása és az építők dicsérete után, mikor már a kandallóban megnyugtatóan lobogtak a lángok, laza ismerkedésbe kezdtünk.
Én tényleg nem akartam, csak így alakult. De az első simogatások után, megjegyezte Klári, hogy nem igaz, hogy ő leginkább szerelemre és szeretetre vágyott, de én elértem, hogy már nagyon akarjon és férfiként tekintsen rám. Hát bocsi, nem szándékos volt, de tényleg. ;)

Annyira hiányzott már, ez a fajta, teljesen átadhatom magam az érzéseimnek! Hogy nem kell félre néznem, ha ölelem a nőt, hogy nem kell másra gondolnom, és Klárit elképzelnem a karjaimban, hiszen ő az, ott van benne. Az arcát simogattam, a szemében gyönyörködtem. Annyira finom, és puha ez az egész nő! Na nem a bőre alatt van a puhaság mint R-nek, sok-sok-sok, vastag rétegben, hanem a felső hámrétege maga a bársony. Nekem. Más meg nem számít. Ja várj! És hogy egy pattanás se? Anyajegy is alig? Baszki hibátlan ez a nő! Meg is mondtam neki. Ha hiszi, ha nem, nem érdekel. Én így érzem.

Megtöröm a varázst, csak most jutott eszembe. Mondtam neki: baszki egyre szebb a puncid! Egyre inkább elvarázsol! Annyira szép, formás, tiszta és megfelelő felépítésű! Ökörségnek hangzik, de mikor egy nő ezt mondja a farkadra, hogy ez egy esztétikai élmény, akkor valami ilyesmire gondolhat.
És olyan jó volt lafatyolni! 1+2-őt kapott, oké, csak az első volt fejbevágós. Mármint képletesen. Az ősember szex nem jön be nekem.

Másnap, az aznapi fél kettes fekvés után, ő rugdosott ki az ágyból nyolckor, hogy ő neki nagyon kávé hiánya van, és az erdő is ránk vár. Amit imádok benne, bár haragudnom kéne, de képtelenség. Élvezem minden percét.

Ó, és a feneke! Hát az valami... A tökéletes átmenet a puha, kellemesen tapintható, és az izmos, erős dombocskák között. Annyira kellemes, markolnivaló. Ez annyira úgy van, hogy együttlétünk egy bizonyos szakaszában, ő is csak markolászta és húzta szét, hogy tudjam hova kéri, de jó alaposan ám!

A meredező bimbóit is meg kell említenem. Vagy a vállát, ahogy harapom. A nyakát, amit szintén imád, ha kóstolgatom, a haját, a mindent-mindent. Le sem tudom írni. 

Várj! És megint kreatív volt, játszott velem (nem részletezem), ügyes kézimunka, ráérünk bármeddig - mármint ő, én siettetném, ő nyújtaná a percet - és még azt is imádja, ha a fejét, a nyakát szorítom és húzom rá. Hát ki ne lenne szerelmes ebbe a nőbe ezek után? Jó, nem csak ez számít, de tényleg. De ha vele vagyok, nem azt számolom mit nem ad meg nekem, hanem mi az, amit megkapok és néha, hogy mit adhatok.

Még mókázni, viccesen csipkelődni és b.szogatni is jó a másikat. De még elviselni tőle is ugyanezt.

Nem is adja vissza ez a digitinta az érzést, a szépséget és azt az egész hangulatot, amit átélhettem. Sajnálom is, hogy szegényes szókincsem és cicerói körmondataim a nyomába se érnek a...
Na már én unom magam.

Következő éjjel, újra és újra. Persze dög voltam, és nem szántam rá elég időt, de talán megbocsájt, mert annyira ki akartuk élvezni a pillanatot, hogy a nagy beindulészakatolalokomotívmégtöbbgőztadjneki dolog alatt, alig tudtam megállni, és fékezni, nem, még nem ugrunk le a sínekről, még nem értünk oda, még ne menjen el az utolsó vonat...

És visszajött minden, megint, ugyanúgy, nem a végét várom, hanem sajnálom, hogy már megint itt a felszállás, a repülés, pedig még akarom, meg kéne állni, fenébe de jó, és... monkey face.
Pont az ellentétje a R. féle szexnek.

Kipihenten ébredtem. Mindkét nap. A közepesen pocsék ágyon, nagyon kellemes öntudatlanság, feszkó eltüntető igazi pihenést prezentáltam, vagyis történt velem. Mondtam is neki, vagy a hely varázsa, vagy a társaságé, nem tudom. Igen, szoktam nyalni, de ez nem az volt. Azt már meséltem. Mosolygott, nyugtázta, talán nem tudta tényleg úgy gondolom-e, vagy csak elege volt abból, hogy egész hétvégén udvaroltam neki, és minden pillanatban a másik oldalt is éreztem, mert R. ugyanezt csinálja, szóval tudom, hogy lehet terhes egy ilyesfajta imádat, bla-bla. Hol is tartottam?

Az indulás második reggel, a kapkodós. Buszra, vonatra, zárva van, fizetős parkoló, puszi, és hazajutni.
És most nyomom a gombot, emlékezek, színezek (de csak kicsit) és újra befűzöm, elindítom, végignézem, ha lefut a szalag megint, és megint...

Amúgy R. pont nem normális. Lehet, kidobom. 

A cím meg, csak tanítás jelleggel. A deja vu-t úgyis mindenki ismeri.