Mikor valaki otthonülő típus, ritkán fejti ki, hogy mit is csinál. Otthon ül. Mint én.

És a csoki-keksz-duplavacsi-mindegymicsakhízzaktőle kombót nyomom megint. Nem, a cél nem a hízás, hanem a.. Nem is tudom. Önjutalmazás? Miért is? Mert túléltem egy munkanapot? Az igen! Akkor pont elértem azt, amit az óvodáskorúaknál idősebbek, tippre 9 millió "magyar" megtett. Nagy vagyok!

Enyhén túlsúlyosan azon vergődök fejben, hogy is szeretnék Vivivel találkozni. Meglát, és azt mondja, ő nem szexel bálnával. De jó lesz.

Elmaszatolhatnám, hogy hozzá alakultam Ramihoz, de nyilván ez sem az ő hibája, mindenki a maga sorsáért felelős.

Apropó Ramóna.

Felmentem hozzá.
Az ajtó előtt állok, és ahogy kinyitja, meg sem várom, hogy köszönjön, még a vigyorába tolom a szavakat.
- Jó napot kívánok. A vízművektől vagyok, és önnek tartozása van. Most nálam, vagy csekken befizetheti a hátralévő összeget - közben mutatom a céges belépőmet, pont nálam van, ezer éves, kopott kép rajta, csak arra jó, hogy a benne lévő elektronika kinyissa a szalon ajtaját.
- Miféle tartozás? - kérdezi vigyorogva.
- Megbeszélhetjük itt is, ha nem zavarja, hogy a szomszédok meglátják - vigyorgok, mert már kezd kínos lenni, úgyis tudjuk mire megy ki a játék, engedjen már be, f.szom. Hideg is van!
Közben befelé tekintgetek, mire lassan leesik neki.
- Jöjjön be! - és félreáll az ajtóból.
Aztán szerep szerint folytatja.
- A férjem nincs itthon, de úgyis én intézem a számlákat, csak valami tévedés lehet - mosolyogva fojtatja.
Ez tetszik!
- Ha gondolja, megvárhatjuk a férjét, és vele együtt megbeszélhetjük...
- Nem, nem szükséges, még kábé félóra míg hazaér. Ha lehet, minél előbb szeretném... - de nem fejezi be, csak kacsingat.
- Áh, értem. Az azonnali fizetést választja! Különleges év indító akciónkban, most pénz nélkül is fizethet.
- Komolyan? - adja a hülyét - de hogy? Bankkártyával?
- Nem.
- Csekkel? Nekem nincs olyanom.
- Nem. Régen úgy mondták, természetben.
- Áh, már azt hittem szexelni kell. Szerencse, hogy nem. Van itthon egy kiló narancs, azt oda tudnom adni!
- Sajnálom - próbálom a kiábrándultságomat leplezni - de sajnos csak egyféle lehetőség adódik.
Ez szórakozik velem? Majd még könyörögnöm kell, hogy megkantározhassam. Ez nem fér bele a kapcsolatunkba. Vele nem!
- Akkor hogy képzeli? - kérdezi tettetett bambán.
Alig vártam, hogy végre megkérdezze.
- Először is feküdjön hasra a konyhaasztalon.
Már mászik is fel, mintha azt kértem volna, vegye elő az utolsó befizetésről szóló számlát. Feslettek ezek a mai nők!
- Így, jobb láb lelógatva, bal a széken behajlítva. - segítek, de egyelőre szóban, egy úriember nem kezd nyúlkálni rögtön.
Lassan elhelyezkedik, a nagy valaga hívogatón domborodik.
- Így jó lesz? - kérdezi szendén.
Persze a kis, virágos, halvány bézs szoknyát csakúgy véletlenül felsimítja magán.
Akkor feltűnik valami.
- Hölgyem, magán még van bugyi? Mit képzel, ráérek én szórakozni? Még kilenc helyen kell tartozást behajtanom. Vagy inkább a végrehajtóhoz forduljon a cégem?
Egész felhangosodtam a végére, kezdem élvezni a szerepem.
- Nem, nem, a világért se, tessék, már ki is bújtam belőle - majd hasal vissza az előző pózba.
Ahogy mozdult, terpeszt és visszadől, szépen megmutatkozik a hívogató, szolidan szőrös nyílás. Ő így szereti, én meg nem erőltetem, hogy borotva, vagy penge használata legyen kötelező. Amúgy is legtöbbször sötétben. Mondtam.
- Na azért. Ha tudná, mennyi értetlenkedővel találkozom - rizsálok, de közben már benne van az ujjam.
Hűha, itt hiányoztam valakinek, itt kellemes nedvességgel várnak.
Nyögni kezd, az ánuszánál betámasztom a hüvelykujjam, így jobban hozzáférek. Csak sóhajtozik.
Már két ujjal izgatom. Közben a nadrágomat tapogatja.
Jó ötlet, előrébb csúszok a szájához és lehúzom a cippzárt, majd kisegítem az örmestert a kabátjából. Nyújtózkodva pont elérem még a punciját.
A szájába veszi, de pont olyan kis bénácska, mint máskor. Most persze még annyit sem tud mozogni mint szokott.
Azt hiszem, felesleges tovább húzni az időt. 
Inkább vissza közelítek a finomsághoz, így is már kezd szétázni az ujjam.
- Na lássuk!
Mintha a melegvizet kötném be, akkurátusan csusszanok át a benedvesített réshez, hogy behelyezhessem a szerszámot.
- Most tessék bent tartani a levegőt! - utasítom, de nem érti.
- Mit?
De már betoltam neki, kicsit megfeszül, de felnyög, látom, hogy élvezi. Az elején nem kapja telibe, azt kérni kell. Vagy ha nem kéri, akkor később párszor mélyre tolom. Ő szereti. Legszívesebben csak úgy csinálná. Nekem az nem...
Húzkodni kezdem benne. Oda-vissza.
Közben igazítom, hogy kényelmes legyen. Az asztallapon szépen csúszkál az egyberuhás teste, könnyű dolgom van, belekapaszkodom, és szinte mozognom sem kell, csak rángatom a faszon. Néha kicsit széjjelebb feszítem, aztán mikor megunom a játékot, belegyorsítok.
Csak csattogok benne, ő hallgat, néha nyög.
- Ez nagyon jó! - nyüszíti.
- Ugye hogy jó? A legtöbb ügyfél, meg mintha a fogát húznák! - és még feljebb kapcsolok.
- Fogd már be! - nyögi szaggatottan, kiesett a szerepből, ezért büntetés képpen a fenekére húzok.
Semmi hatása. Na ezért nem csináljuk.
De nem érdekel, nekem már kezd nagyon jó lenni.
- Mindjárt, nekem mindjárt... - mondja ő is, de én tudom, hogy az legalább még két perc, annyi időm nincs, én is csak ötig dolgozom.
Már nem tolom mélyre, már csak egészen kint a bejáratnál járatom, nekem úgy jó, még egy és még egy, éééés ennyi. Az biztosan véletlen, hogy élvezés közben Vivi arca ugrik be.
Rami is sóhajt, de tudom, neki kellett volna még.
- Akkhor.. - lihegem - meg volna.., az elshő.. rhészlet. A továbbiakat a későbbiekben rendezzük!
- Ne húzd még ki! - kiáltja, de már késő.
- Nem emlékszem, hogy tegeződtünk volna. Hol van a mosdó? Vagy itt a mosogatóban mossam le magam?
- Meg ne próbáld!
Megyek a zuhanyzóba és már nekem sincs kedvem tovább játszani. Hulla vagyok.
A nő még az asztalon liheg, de egy igazi férfi tudja hogyan kell romantikus hangulatot teremteni kefe után.
Mielőtt megnyitom a vizet, még kikiáltok.

- Öntheted a whiskey-t!