Valikát tuti megkúrom még párszor. Vagy hatvan-százszor.

Pfuj! Ezt találtam a jegyzeteim között. Nem is tudom mikor írhattam. És hogy józanul-e.
Bár józanul is így gondolom. Amúgy nem iszom ám annyit! Szerencsére, keveset vagyok Raminál, szóval nem kell.

Írt ez a tündér.
- Mikor?
Ennyit.
Nem volt kedvem kérdezősködni, meg próbáljunk egész mondatokban beszélni, nem? Az iskolában azt mondta Julcsi néni (nem az a Julcsi).
- Ott vagy?
Ezt másnap. Nem is értem. Nem akartam ilyenre válaszolni, de bevallom, mióta megláttam előző nap, hogy időt szánt rám ("Mikor?"), azóta állt a cerkám.
- Nyuszika, ezt nekem akartad? - írtam vissza.
- igenn
És három órán át semmi. Kikészülök az ilyentől. Felhívtam.
- Cicuka, csináljuk rendesen, mert szerintem nem egy nyelvet beszélünk!
- Szia! Nem értelek, metrón vagyok.
És melyiken, a kínain?
- Akkor majd hívj vissza!
Az ilyen szarakodástól tényleg elmegy a kedvem. Klárival csináltuk eleget ezt a játékot és most visszajöttek a rossz emlékek. Már majdnem ráírtam Ramira, hogy baszunk-e ma, mire Vali csak megcsörgetett. Nem keres. Mármint pénzt, gondolom azért nem várja ki míg felveszem. Visszahívtam.

Másnap a barátnője albérletében nyitottam az ajtót, miután három kopogásomra sem jött ki. Belépek, a zuhanyzóból kiált: "Gyere!".
Nézek körül, ő is előkerül. A szőke haja mindig elvarázsol. Bírom, hogy nem jön oda puszi, meg csók, egyéb hülyeségek miatt. Mi baszni járunk össze, nem szerelmesnek lenni.
Ruha persze nuku. 
Egy kis kéztörlő törölközőt tekert maga köré, a cicijei totál kint, a puncija meg alul kandikál kifelé. Tuti direkt csinálta.
Vigyorogva bámulom a lényeget.
- Valami baj van? - kérdezi.
Közben forgolódik jobbra-balra úgy tekinget végig magán, mintha az estélyi ruháján a nem odavaló ráncokat keresné. Ahogy egy pillanatra megfordul, látom, hogy a falatni törölköző se a fenekét, se a hátát nem takarja.
Imádom az ilyen játékokat. És az olyan lányt, aki elég intelligens az ilyenhez. Rami bezzeg...
Jó ez a csaj! Szép!
- Szép!
- Mi? - még mindig értetlenkedik.
- Valika ez szép ház nagyon! - hüledezek, ahogy bámulok körbe.
- Báá, ne hívj így, anyám hív így!
- Akkor hogy? Valéria?
- Hmm, a többiek Vínek hívnak.
- Ví?
- Aha!
- Oké Ví, ez kurva szép ház!
- Ugye bazmeg!? Nézd! - és mutat valami rettenetesen érdekes dolgot.

Nézek körbe, gondolkozom, a konyhapulton keféljem meg, vagy hol?
- Ezt figyeld, padlás is van! - és mosolyog a kislány.
Törölköző ledob (naná, a földre, látszik, nem ő mossa), felkap a kanapéról egy plédet és el kezd mászni fel a padlás lépcsőn/létrán előttem anyaszült meztelenül.

Pont szemmagasságban a tökéletes feneke, és a gyönyörűen borotvált finom kis puncija.
- Várj!
- Mi van? - áll meg türelmetlenül és néz vissza rám.
- Hát, én csak azon tűnődöm... - és közben a punciját vizslatom közelről.
Mélyen beszívom a tusfürdő illatát.
- Gyere már!
És fordul vissza előre, ballag előttem felfelé.
Ahogy megnyitja a padlás feljáró ajtaját, előre félek a rengeteg portól és dzsuvától, amit látni fogunk. De semmi.
Egy körbe lambériázott, viszonylag tiszta, üres, meleg helység. Tetőablak nincs, de a "szoba" egyik felén kisablak, azon ömlik be a fény. Kellemes.
- Az ablak párkányba kapaszkodj!
- Oké! - mosolyog a lányka és már megy is.
Ahogy nekitámaszkodik a keretnek, a válla felett végig látok, rengeteg szőlő tőke sorokban és lejjebb a Duna.
Szép hely! A szallas pont hun, ilyen kilátást adnak sok ezerért per éjszaka.

Annyira gyönyörű ez a lány! Gyorsan megcsinálom itt fent, aztán viszem le az ágyba még játszani. Legalábbis ez a terv.
De végül az első adag után, fent, a pléden kényeztetett még, majd szinte az összes lépcső fokon betettem neki lefelé menet.
Utoljára a földön támaszkodott, egyik lába a harmadik lépcsőfokon, és úgy adtam neki a magot.
Jókat lehet játszani ezzel a lánnyal!