- Hallottad, hogy elváltak Dalmáék? - írja sms-ben. Mint öreganyám.
- Nem, veled mi zu? Jól vagy? Lányod? Jani?

Kezdi így a nő a múltamból. Gyönyörű fenék, világbajnok orális képességek. Emlékszem.
Folytatjuk. Mármint az üzengetést. Örülök, hogy talált ürügyet, hogy megszólítson.
Bla-bla, jönnek-mennek a haszontalan infók, aztán csak kibújik a szög a zsákból, válaszol a kérdésemre.
- Nekem is hiányoznak a beszélgetések. Karola is jól van.
Apuról nem írt semmit. Hoppá.
Megnézem fb-on. Jani sehol a képeken. És mintha visszavette volna a leánykori nevét ez a lány. Vagy félreértek valamit?
- Bármikor hívhatsz, ha hiányzik pár jó szó - nyalok be tövig, egyértelmű, hogy hogy értem, de nem tudom, ki van körülötte és hogy foglalt-e ez a lány.
Ezen is 10 percig gondolkoztam. Nem akartam elriasztani.

Nincs több válasz.
Pont mint egy éve. Csak akkor még rövidebben írt, és hamarabb elriasztottam. Lehet, pont ez a célja. Megpendíti a dolgokat: "Ott vagy még nekem? Ha úgy van, betennéd?".
Rosszul értettem? Túl toltam? Úgyis csak egy könnyű kalandra kellett volna az a legszebb fenék amit valaha láttam. És a hibátlan szájmunka.

Nem is baj, ha nem keres. Van másik kettő.

De ha mégis, akkor ne hétvégén! Akkor Ramiban vagyok. Többnyire.