- Ő pedig Rita! - mutat be Rami egy volt barátnőjének.
- Szia! - nyújtom a kezem és a nevem motyogom, közben igyekszem a nevére figyelni.
A szőkés fél hosszú haja és a mosolya elvarázsol. Aztán a hátralévő 1 percben míg le nem lép, nagyon kell koncentrálnom, hogy ne bámuljam, és ne akarjam itt a pékség kellős közepén feltenni a pultra és tolni hátulról, miközben azt nyögöm: "És.. még.. két.. zsemlét.. is.. kérek! A.. korpásból!".

És mint megtudom, ő is bérelte a lakásomat még korábban.
- De már mondtam! - értetlenkedik Rami.
És ha mondta? Most már úgyis mindegy.

Mostantól csak arra tudok gondolni, hogy kúratta magát ez szép festett hajú vékony lányka a konyhai kerekasztalon hasalva, a bal lába az egyik széken, hogy jobban gömböjödjön a csodás feneke, és kissé megnyíljon a puncija.
Vagy az utálom kanapén, amit rég ki kellett volna dobnom, a lakásban volt ez is, mikor beköltöztem. 
Látom, ahogy az egyik lába a támlán feltéve, a másik az ülőlapra fektetve, meztelen a csaj, a tökéletes kis mellek bimbója meredezik, kezei a feje felett kinyújtva, szeme lecsukva és csábosan mosolyogva várja, hogy jól megkeféljék. Tuti így volt. Csak nem velem.
Huh, de jó lenne ez a nő nekem is. 
A környezet már úgyis ismerős neki. Jöhetne nosztalgiázni. Szanaszét nyalnám a gyönyörű testét, és olyan jó lehet nézni a gyönyörű arcát kúrás közben... Kell nekem!

Na még felderítem a terepet, hátha összejön.