Így, pár nappal később alig akarom elhinni.

Az a tökéletes együtt töltött idő, a mosolya, a lénye, minden... oda van. Vagy legalábbis a múlt és a távolság ködébe vész.
Azóta egy mondat és egy lájk jelzi, hogy ha küldök neki valamit, akkor látta és ""értékelte"" a próbálkozásom.
"Az a baj, hogy túl jó farkad van!", ilyet is mondott nem rég. 
Ellentmondásnak tűnik, de tényleg lehet baj, mikor csak arra használnak. Hogy legyen aki beteszi azt a túl jó farkat.
Annó ezért is rúgtam fel a kapcsolatunkat.
Csak égtem a szerelemben, és Klári nem hozta a hűs, szomj oltó nedvességet, a szájában, vagy a lába között, mindegy.

Ramival meg totál ki tudok kapcsolni. Oké, felbukkan a bűnözés emléke (uh baszki de jó volt!) és próbál, akarva-akaratlanul lebuktatni (sok munka volt? Egyedül voltál?), de aztán elengedi. Élvezi a percet. Órát. Ha nem vagyunk együtt, akkor is pár óránként egy szó, egy mondat. Az jó, nem?

Klárinak meg annyit számítok, mint egy pohár víz. Megiszod, aztán elfelejted, majd ha szomjas leszel (úgy 3 hónap múlva), iszol újra. Addig minek becézni az üres poharat?

Amíg együtt voltunk, becéztem én, udvaroltam, elmerültem a szépségében és nem vettem észre, nem akartam észre venni, hogy nem mond ilyeneket, "én is", "te is nekem", "veled örökké", "ó drága Tomikám". Semmi. Zéró. Nem zavart, nem akartam megtörni a varázst a nyünyörgésemmel. Csak így visszatekintve...

Bemutattuk a "Hogy is van ez, nem minden fenékig lófasz" című kanadai-svéd filmsorozat "Hova nem, ha most igen" részét. 
Szinkronrendező - Klicska László
Vágó - Esze Semmi
Tomi - Gáti Oszkár
Klári - Kökényesi Ági
...