a jó francot csinálok én?

Az unalmas, undorító, sötét, hűvös szeptember közepén nagyon nem találom a helyem.
Erre vártunk, nincs negyven fok, már nem kell egy szál semmiben mozdulatlanul ülni, a ventilátor légáramlatában tölteni az időt, hogy huzatot kapjon egyik-másik testrészünk, itt az ősz, az igazi - ki tudja hány napig tart a hirtelen tél előtt - és szinte jó kicsit fázni. Szinte kellemes volt érezni, mennyire kellemes tud lenni egy kis kellemetlenség. Nem, ez nem metafora a szex bizonyos formájára.

Épp az egyik volt nőm utolsó üzenetét olvasgattam. Ráírjak? Olyan félreérthető volt legutóbb. Nem sok kedvem lenne hozzá.
És megérezte, hogy baj lehet, mert akkor hívott Klári. Volt már ilyen.
Azt mondja, náluk süt a nap. Pedig nem másik országban él, csak a világ másik végén.
Sokszor nekiállunk újra, próbálunk beszélni, de csak nem megy. A ki nem mondott szavak, a feszülő ellentétek folyton lealacsonyítják a korábban sziporkázó, már-már fennkölt (nem tom az mit jelent, csak úgy tűnt, illik ide) szerelmünk (pfáh, hogy néz ez itt ki?) színvonalát, és sokszor alig várom, hogy elköszönjön. Pedig régen, alig vártam, hogy hívjon, és mindig örömmel láttam meg a nevét a mobilomon. Mint ma is. El is csodálkoztam, hogy nahát, még mindig egy minimális izgalmat, izgatottságot ki tud váltani belőlem.
Bár már a csalódottság érzése is azonnal jelentkezik, mert nem tudok felejteni. A hülyeségét, az ok nélküli sértődöttségét (persze, az enyém nem ok nélküli hiszti, dehogyis HAGYJÁL!), meg hogy, nem is akar igazán.
Sokat agyalok rajta mi lehet az oka. Az, hogy öregszem, és változok? Már nem néz rám olyan szívesen?
- Jól nézünk ki együtt a képeken! Nagyon is - ezt mondjuk ma mondta.
Nem is a fejemre gondoltam, azt biztos megszokta, ha már annyit kell nézegetnie, mikor itt van. Hanem, hogy a fejem, a kezem és a farkamon kívül más is van belőlem. Még egy csomó bőr felület. Rami tudta, értékelte. Na ugye milyen jó, hogy nem engedem, hogy olvassa ezt Klári? Instant fejlövést kapnék tőle. És nem olyat, mint amit ő szokott tőlem.

- A jövő hét vége milyen neked? - kérdezi csak úgy, ahogy szokta, fél óra lényegtelen dumcsi után.
ÉS BUMM!
A legszebb szavak!
Naná, hogy fasza! Milyen lenne? A legjobb! Ez az 50% esély, hogy találkozunk, és kicsit végignézhetem, hogy a kapcsolatunk megkopott fénye hogy csillan meg pár pillanatra, az persze, naná, hogy kell nekem!
Ahogy nyugtáztam, és el kezdtem a részleteken gondolkozni, - mikor, milyen program, hol leszünk, hol találkozzunk - az jutott eszembe, mi lenne, ha beleszeretnék? Újra! Csak úgy! Mert olyan jó egy kicsit buta szamárnak lenni, nem észrevenni a f.szságokat, csak pincsi kutyaként loholni utána, a kicseszett lila ködön át nézni mindenét, a haját, a szemét, a bőrét, mindent...
Mert csak csettint az ember és máris újra szerelmes lehet, ugye? Lófa.zt!

Szóval azt csinálom, hogy a gép előtt ülök, és egykedvűen lapozok a szállás lehetőségek között. Persze az űber-tuti nincs már meg. Leszedték. A pali biztos rájött, hogy többet szakíthat, ha visszajáró vendégek vannak és feketén adja ki.
Már találtam egy másik, tök átlagos, de rendezett, tiszta kérót. Benne egy furcsa székkel, aminek luk van a közepén, az ülő résznél. Naná, hogy lemerevedtem és azon kezdtem el kattogni, hogyan is fogom betenni neki, amíg a széken ül. Mert egy hülye vagyok!

De erre már úgyis rájött mindenki.

Közben a fülembe bömböl a "We could be more than just part-time lovers". Na ja. Régen még megfordult a fejemben. De jelenleg nem ott tartunk.