Egész héten nem beszéltünk. 

Ez nem újdonság, csak ilyenkor a fülemben cseng a lebaxása. Mert én sosem hívom!
Hívtam vasárnap 2x. Végül megüzente, hogy majd este. Csak azt nem, hog melyik este. Mert ma hétfő van.

Hogy jön-e hétvégén? Nem tudom. Jó lenne. 
Bár most haragszik a világra, ezért aztán rám is, mert benne vagyok a világban, és eléggé tartok tőle, hogy ez lesz az egyik, ha nem a legutolsó randink.

Amíg van neki valami xar hapsi, addig szenved, hogy én mennyivel jobb vagyok, voltam, lehetnék, szinte mindenben.
Ha nincs, akkor mekkora szemét vagyok, mert ez se jó bennem, meg az se, és pláne miért nem vagyok nála (némi ellentmondást érzek ezekben a szavakban, ha ennyire xar vagyok, akkor miért is legyek nála?).
Azért, amit annyiszor megbeszéltünk. Újra és újra. De mindig elfelejti, mert el akarja, és engem akar utálni és fel se merül a fejében, hogy ebben 50-50 a részünk.

Meg, imádom, hogy dilis, de néha, mondjuk a hétköznapok során, a cuki, kis apró dilijei, átmennek őrületbe. És ő így él, évek óta, ő ezt tartja normálisnak. Körülötte senki se, de ő igen.
Ezek egy részét elfogadom, de egy részét nem akarom.
Megváltozni nem tud, nem akar, én meg le is tettem róla, hogy meg akarjam változtatni. Inkább elengedem.
Persze a potya szex, az oké. Abban benne vagyok. Eddig neki is jó volt így, nem tudom miért kattant át.

Igazából, a hétvégétől függetlenül egyértelmű, hogy mi lesz a sorsunk.

Ő, elkezd aktívan társkeresőzni, vagy a már felbukkant trollok és kertitörpék közül választ egyet. Ez oké, nem ítélem el, örülök, ha félre tudja tenni a külsőségeket. Bárcsak én is tudnám. Esetleg megismerkedik egy értékes emberrel. Elkaristolnak egy darabig, majd a hapsinak lassan feltűnik, hogy ő nem fér bele a sorba. Ő mindig hátul lesz, a sor végén. Csak ha már mindennek és mindenkinek megfelelt a környezetében Klárika, akkor lesz hajlandó esetleg észrevenni az embert. Napersze ez a "randik, néha összebújunk" mézes hetek után lesz. Aztán mikor a pali már csak megtűrtnek, esetleg bio vibrátornak érzi magát (hol is láttam már ilyet?), akkor szépen lelép, vagy csak távolodik, mérgezi a kapcsolatot, kivérezteti és...

És ugyanitt vagyunk.

Én bízok benne, hogy nálam kicsit más a felállás.
Új nő, nem szabad beleválasztanom a minden-mindegybe, mert akkor úgy járok, mint Ramival. Pedig ő egész jó volt, szinte mindenben kiemelkedő (pár dologban viszont elvárás alatti).
Összejárunk, múlatjuk az időt, ha lesz benne élet, és némi báj, még talán bele is zúgok. Persze, a szerelem vakság, de már átéltem párszor, és ha nem százas a nő, a jeleket már elég tisztán látom. Ha gondok merülnek fel, teszek ellene, ha kezd hülye lenni, rászólok 2x, 3x. Raminál is így volt. Látta, hogy nem viccelek, nem hisztizett többet.

Cserébe adok, nem csak az ágyban, úgy mint eddig is. Klárinak is, Raminak is és még sorolhatnám.
Hogy úgy fél-1-2 év együtt lét után azt mondjam, te, ez annyira jó, legyen így mindig! Rögzítsük az állapotot.
Az meg, hogy ez mit jelent, külön vagyunk és összejárunk, vagy összecuccolunk, szinte mindegy. Majd hozza a sors. Eldöntjük.

Szép kis álom, ugye? Ahogy a tíz éves kis Sanyika elképzeli, amíg kibámul az ablakon az első tanórán, meleg van, mint atom, és csak nézi mosolyogva a fák rebbenő leveleit.
Nagy Sándor!
- Nagy Sándor! - szól rá (még nem ordít, azt majd egy hét múlva) a tanárnő.
- Igen Tanárnő!? - huppan vissza Sanyink az életbe és átfut az elméjében az annyiszor megrágott gondolat, hogy miért hívják őt Nagy Sándornak, ez annyira ciki.

Faxa. Ezt se rakhatom ki.