És eldőlt. Elrendeltetett.
Lehet, hogy munka miatt nem tudunk akkor találkozni, csak talán kicsit később, vázoltam a telefonban.
- Nem baj, akkor eltoljuk!
- Dehogy toljuk, akkor lemondom a munkát!
- Nem kell! Úgyis...
- Biztos nem toljuk el!
- Halgass végig! Hadd mondjam el, mi lesz a többi hétvégén a program! - utasít Klári, ahogy szokott.
Nem indul kellemesen ez a beszélgetés. Az elején is úgy éreztem, le akar rázni.
- Szóval az utána lévő héten szülinapozás, aztán meg megígértem a ... - sorolja.
Mindig van valami.
- De tudod, csak az van, mint régen. Ezért érezted mindig úgy, hogy hátra sorollak, és mindig a család után vagy - mondja ki a sokszor leírt tényeket.
- Nem érdekel. Majd megoldjuk. Amúgy mi van a pasikkal?
Végül kiderül, az egyik kuka, a másikkal egy óra múlva megy randira. Igen, épp most.
- Akkor a csak te meg én, meg az egy százalék, meg ne ismerkedjünk mással? Azzal mi van?
- Van képed ezt kérdezni? Mikor képes voltál elutazni... - védekezik, igazságtalanul.
Ennek sosem lesz vége.
Kicsit vitatkozunk, vagyis nem, próbálunk érvelni, ki így, ki úgy, de már úgyis eldőlt, és semmi kedvem újra kezdeni a vekengést. Hagyom.
Mielőtt elköszönünk, még odabököm.
- Azért most utállak!
- Én is!
Meg szia, puszi, még egy kis bla és...
- Várj! Azért örülök, hogy beszéltünk. Jobb így.
- Én is így gondolom - nyomom ki lemondóan.
A forróságot árasztó járdán grasszálok, valami aktuális megmondóember sorolja éppen az okosat a fülembe, na ezt a podcastot se hallgatom többet. Amíg a rakétatudósok bömböltetik a béemvéjüket mellettem, halk jóslatként elnénózik egy távoli mentőautó a lemenő nap fényében. Egy pár szál hosszúra nyúlt fűszálat nézek, ahogy egy régen kitört tábla oszlopcsonkjának közepéből tör elő, élvezi, ahogy lengedezhet a szélben és kurvára boldog.
Én meg csak magam sajnálom megint, és azon kattogok, vajon melyik az a TK ahol nem lesz fent Rami, nehogy összeakadjunk, vagy nehogy meglássa, hogy amit mondtam neki, hogy Klári csak pár hónapos vargabetű lesz, igazzá vált.
Annyira nyomorultul érzem magam, ahogy visszaolvasom a leírtakat, önkéntelenül is nagyokat sóhajtok közben. Szinte szégyellem ezeket a sorokat/sorsokat.
Na gyerünk! Újra a startvonalra. Miért nem tudok egyszer végre hatost dobni?
