a csajaidról!
Így kezdte Klári a telefonban.
- Nincs senki, te! - nyugtattam meg.

Aztán arról beszélt, hogy milyen jó, hogy mi mindig megmaradunk igazi barátnak és velem mindent meg tud beszélni, bármit, őszintén.
- Ugye ez nem olyan "legyünk barátok", mint amit én erőltettem Raminak, csak ő nem értette meg?
Megnyugtatott, hogy nem. A szerelmünk az örök.

Azért tíz perc múlva, elkezdtem neki ecsetelni a két nőt, akivel majdnem, de végül semmi.
Az egyikkel majdnem valami, a másikkal hamvába holt az egész. El se kezdődött.
- Te, most nem tudom, mit mondjak, hogy ne sértselek meg, vagy ne ordítsam le a fejedet!
- Mégis miért, Cicuka? - kérdezem ártatlanul.
- Hát idáig nem tudod eltolni az arcocskád, de másért autózol annyit. Hát mit képzelsz te? Meg tudnálak fojtani!
- Mégis miről beszélsz? Te mondtad, hogy Rami is azért volt jó, mert nem szerettem bele, és elüthettem az időt, amíg mi nem találkozhattunk. Plusz van neked Zalán! Most akkor mi van?
- Áh, igazából nincs is, vagyis nem úgy, meg amúgy van egy Bence is, legalábbis próbálkozik - mondja nevetve.
- Na bazd meg! Most akkor mi legyen?

Szóval azt se tudta mit akar. Csak ő és senki más, vagy legyen nekünk más is, akivel a hétköznapokat színesíthetjük.
- De néha annyira érzem, hogy kell mellém egy igazi társ a mindennapjaimba.
- Ezt megértem és el is fogadtam. Akkor?
- Akkor inkább mondjuk ki, hogy senki más, csak mi egymásnak - közölte ellentmondást nem tűrő hangon.

Még hallgattam a csodálatos, meleg, barátságos hangját, a kacagását, most épp nem bőgött a tehén mellette, nem mentek az autók, kamionok és nem kellett túlharsogni a többieket a folyosón.
A szobájában feküdt egyedül és nyugodtan beszélgetett velem.
Elkanyarodtunk, más témákat veséztünk ki. 
Mielőtt elköszönt, próbáltam lefixálni a dolgokat.

- Most akkor megbeszéltük? Nincs más? Csak mi egymásnak?
- Hmmm...
- Vagy mit szeretnél? A régi felállást?
- Nem is tudom...
- Vagy még gondolkozni szeretnél, pár nap múlva térjünk vissza rá?
- Nincs ezen mit gondolkozni. Mi egy pár vagyunk és kész.
- Akkor sima.
- De... Azért még meghagynék egy százalékot - mondta félve, de hallom a mosolyt a hangjában.
- Milyen egy százalékot? Egy százalék pasizást, vagy egy százalék gondolkodást?
- Nem tudooom! - nyavajog a telefonba és fojtatja. 
- De kell az egómnak az a pici kisördög...
- Jól van drágám, akkor visszatérünk rá, még úgyis sokszor beszélünk, addig eldöntöd. Én nem csajozok be a következő két hétben, nem megyek fel az oldalakra és veled sem lesz semmi.
- Honnan tudod, azért ne írj le!
- Nem írlak le, csak remélem, hogy két hét alatt nem találod meg életed hapsiját, pláne, hogy már megtaláltad, engem - mutogatok böködve a mellkasomra, amit persze nem lát.
- Jól van..., később megbeszéljük - motyogja csalódott kislányként, de azért vidáman. Érzi a helyzet visszásságát.

Elköszönünk és veszem elő a gépet. Ezt is menteni kell.