Én hülye hülye hülye hülye hülye hülye hülye hülye! Nem tudom lejött-e a lényeg, mit is akarok mondani, ki a nem normális.

Egy hete vele voltam.
Pár üzenet, képet küldök, de értek a diszkrét szívecskékből, neki nem számít. Ő nem úgy élte meg. Oké, menjünk tovább. Ő ott, én itt.
Kicsit meg is nyugodtam, oké, ez van, ez lesz, pont mint eddig. És mivel tényleg nem bírom nélküle, remegek utána, Rami pótcselekvéssel múlatom az időt.

Megismétlem újra, nagyon jó vele. Szinte minden fasza. Csak ha rá kell néznem, akkor ugye... Pedig olyan rendes, aranyos, odaadó (na nem úgy, ahogy egy férfi akarja), és a szex is elmegy.
De nem tom Klárit felejteni. Imádom!

Aztán felhív.

Arra gondolt, annyira nem bírja egyedül, hogy felnéz egy társkeresőre. És bla-bla...
Mondom várj már! Én azt hitem, neked pont elég volt, ami velünk történt, és most kicsit megnyugszol és amúgy is sok dolgod van és eszed ágában sincs pasizni. Majd pár hét múlva, ha úgy van, újra megkeresel és akkor szépen eltöltünk pár napot megint.

- De mi az hogy "köztünk mindennek vége", amit a dalban küldtél? - kérdezi.
- Mi?
Elküldtem egy dalt neki, hogy ilyen gitárt vennék, bár sosem zenéltem, de hogy a stílus megfogott és esetleg elkezdeném tanulni. Erre azt mondja szakítós dalt küldtem neki. Mondom dehogyis! Meg se fordult a fejemben.

Ez nekem annyira szép emlék, ahogy együtt voltunk, és nagyon furcsállottam, hogy ő fel sem emlegeti és nem volt rá hatással.
- Dehogy nem volt. Csak mondtam, nagyon elfoglalt voltam! De ez a dal! Ettől kiakadtam.
- Tökömet a dalba, törlöm ki a picsába, meg se hallgatom többet! - nyugtatom meg kissé ingerülten.
Itt már nevet, bízik, érzi hogy rendben van szinte minden. 
Mosolyog a lány és beszél. Más dolgokról. Hallgatom. Aztán bumm.

Most mondta ki. Vagy fél perce. És már kiszáradt a torkom, ő csak úgy két mondat közé beszúrta: "mert a suliban totál káosz van, senki sem normális, most pénteken 11-től el tudnék indulni és akkor szombatig együtt lehetnénk, az igazgató egy barom, hallod úgy szervezte a rendezvényt, hogy...". A golyók felkapszkodva ahogy sétálok, a telefon a fülemen, kissé csorogni is kezdek, de csak diszkréten, félmereven, nem, meg se fordult a fejemben semmilyen szex dolog, ez csak így megtörténik, nem vagyok rá hatással. Hú bazmeg!
Fejben el kezdek szervezkedni, kinek, mit -mikor hazudjak. Persze neki ígérek fűt-fát, de még közel sem vagyok biztos benne, hogy pont úgy lesz, ahogy mondom. A lényeg, hogy megint foghatom a kezét!

De jó nekem, de várom és mekkora ökör vagyok! Hogy miért?
Abban még nem vagyok biztos. Azért, mert elengedtem őt, réges-régen, vagy hogy belekezdtem az elején, vagy hogy azóta többször is és újra és újra, a saját, félig begyógyult sebeimet szakítom fel megint és forgatom meg bennük a kést, de mellette élvezem, annyira jó ez a nő, élvezem az auráját, és néha csak úgy előrobban belőlem, bazmeg mi tényleg mindig, örökké, együtt, életen és halálon is túl (aki nem bírja az ilen faszságokat most forduljon el (kicsit én is sugárban hányok magamtól, összeszorított foggal, hogy a sűrűje megmaradjon ;)) és megint, újra, na ki a hülye?

Hát én! Én, én, én!

...

Visszahívott. Még egy órát csacsogtunk. Olvadtam. És persze nem biztos, hogy összejön a randi, most közölte, de én már oké vagyok.
- Azért sem akarok újra belekezdeni (az ismerkedésbe - a szerk.), mert nem is hiszem, hogy akár egy férfi is elviselné a sok hülyeségem, ezt a fajta életvitelt, amit folytatok - beszélt kissé lemondóan ez a drága nő.
- Cica! Én is elég jól elviseltem, és értékeltelek és úgy szerettelek ahogy voltál. 
És csak udvaroltam és hoztam fel a példákat a közös múltunkból. 
Aztán az érdekes életéről beszélt, én meg valami lila ködöt kezdtem látni. Ez a sarki-fény lesz, már nálunk is van, tudom. Az lesz az! A meteorológusok is megmondták.
Aztán mikor épp végzett egy hosszabb gondolattal, összefoglaltam.
- Szóval én sem jól viseltem, és nem is értékeltelek a dolgaiddal, valószínűleg másik pasi sem tudna szeretni úgy, ahogy vagy. Felesleges elkezdened ismerkedni. 
És még pár hülyeséget mondtam, nem tudom mit, mert törölte a fejemből a kacagása, a világ legszebb dallamos, rugalmas nevetése, ami csak neki van. Meg is mondtam neki, hogy tudja.
Majd egy kis idő után kértem, most már tegyük le, mert dolgoznom kéne már megint süllyedek. Túl sok lepke repked itt össze-vissza.
- Igeen? - kérdezte a szexi hangján ez a lány.
Ugyan nem biztos, hogy meg lesz nekem újra, de már az esély, ez a pici öröm is jót tett. A lehetőség. Ha mégse találkozunk, akkor meg a bűntudatot úszom meg. Win-win.

Szép az élet.

...

A picsának kellett nekem pornót néznem! Csak egy picit, de tényleg. Mert tornász lányokat kerestem és szembejött mindenféle finomság.

Klári meg küldött egy képet magáról, ahogy áll a kertben, a haja kibontva, a nap balról süti ezt a csodát, aki mosolyog.
Úristen! Szerelmes vagyok! - írtam neki.

Aztán a közös képeket küldte el, ami az utolsó randin készült. Ott állunk mosolyogva egymás mellett, a szépség és a szörnyeteg, a hercegnő és a troll.

Kész vagyok. KO.

Gyorsan csoki kell, vagy filmek, futok a házak között lehet, hülye tavasz is, bassza meg, elégek!