Néha úgy érzem, már nem vagyok olyan macsó, vonzó, mert csak egy nőm van. Így ismerkedni is nehezebb. Lesz. Ha akarok. Esetleg.

Hiába érzem felszabadultabbnak magam, az egómnak ez akkor is egy pici törés. Hülyeség, tudom. Csak kimondom, amit a komplexusom miatt gondolok.
Szerintem más is volt így. Amíg párod van, erős vagy, simán megy az ismerkedés. Ha egyedül, akkor egy kis lúzer, nem kellesz senkinek se. Lehet hogy ez még az állatvilágból maradt ránk? A csorda/horda/csapat/csoport/falka nőstényei ezért akarnak csak az alfával dugni, akinek mindenkivel is lehet/kell közösülnie? Persze még az állatok között is jut néha lepattanó a többieknek.
Hülyeség tudom, de a kisfiúnak bennem, kell a megerősítés.
- Ügyes vagy Dodóka, szép homokvárat építettél!
- Az garázs!
- Akkor azt. Minden kislány téged akar majd, és aki megérdemli, annak majd meg is húzhatod a haját. Biztos mindegyik ilyen ügyes, okos kisfiút akar maga mellé, aki ilyen szép várat épít.
- Az GARÁZS!!!

Érdekes! Takarítás közben nem kellett zene, se podcast. Jó volt hallgatni a gondolataimat, tervezni, készülni rá, hogy jön a csajom. Amíg Klári járt a fejemben, jobban ment a munka. Sikáltam, mintha muszáj lenne és mintha ezen múlna, mennyire jól fogjuk érezni magunkat.
Amíg autóztam érte az állomásra a francba, addig sem kellett semmi üvöltő okoskodó (Puzsért nem hallgatok), aki megmondja, vagy megénekelje a tutit.
Jó volt tisztán látni, hallani, nem volt ott a kisördög, aki duruzsol a fülembe, nem kellett elnyomni semmivel a hangját hogy "Nem szép dolog a megcsalás, megbántod Ramit, csúnya fiú vagy, te szeretnél a helyében lenni, mi van ha lebuksz, és ha megsérül?". Semmi. Csak a jóleső: Kurva szép a világ, szerencsém van, megyek a nőmhöz, jön hozzám, meg hát, és a mosolyát akarom látni! Ilyenek.

Azt álmodtam, Rami mellett ültem és Klárival üzengettem. Rami is látta persze és nem érdekelte. Klári küldött egy képet magáról, ahogy fekszik egy gyümölcsöskertben egy kis ház mellett és a szép hosszú barna lábait napoztatja.
Írtam neki hosszan választ, de ahogy elküldtem, az összes kitörlődött és nem ment el semmi. Rami meg is jegyezte: Na, kezdheted előlről.
Még álmomban is szivat a FB. :)

Csak elkezdem. Bár lehet, nem lesz összeszedett, kerek egész. Pláne nem időrendben. De a hétvégénk, az az. Volt.

Indulás a vasútállomásra, készülődünk, mert lassan lelép a nő, előtte, még reggel, "most akkor kávézzunk, vagy a parkba menjünk szerelmesen édelegni?" tervezgetés közben, naná, hogy még mindig meztelen volt.
Aztán valahogy lecibáltam a matracot az ágyról, mert utálom, ha ritmusra nyekereg az a szar, így a padlón legalább csak a nőm hangját hallják a házban, abban meg semmi rossz nincs.
Szóval klasszik misszionárius, Klári száján a tenyerem - jó, ez most ellentmond az előbbieknek, de így is hangos, és ez nem a hangtompítás miatt volt, hanem az élvezet fokozása végett - szorítom rá az ujjaim, azért figyelek, hogy az orrlyukai szabadok legyenek, szegény, szívja, kapkodja a levegőt, hangosan nyög, amíg a fejét ezzel a kezemmel finoman durván oldalra fordítom, és lenyomva ott tartom, nyög, én baszom, gyorsítok, a golyóm csapkod a fenekén, néha annyira beleng a zacsi, hogy szinte már fáj, kicsit félek, hogy nehogy károsodjon, ha leszakadni nem is fog, de csak baszom, kúrom csattogósan a nőt, izzadunk, a másik kezemmel a feje tetején tartok ellen, nehogy elbasszam a radiátorig, így is a hangjától berezeg az egész fehér nagy fém felület, az veri vissza a hangot, gyorsítok, lihegek, a lábaival átkulcsol, majd nem, én próbálom feszíteni a lábaim közé a combját, lábfejét, hol így, hol úgy, ő a golyóim, vagy a seggem után próbál kapkodni, csak tolom és kurvára élvezzük, azért az öregedésben is van jó dolog, hogy nem sül el az ember a harmincadik másodpercben, imádom ezt a nőt, "Gyönyörű vagy!" vicsorgom neki és vigyázva, nehogy beszaladjon, még egy és még egy, behunyom a szemem, de gyorsan kinyitom, és itt van.., már vége is..., a köldökét engedem megint tele.

Amíg remegő lábakkal és bedurrant combokkal állok talpra, budipapírt tépek (hülye vagy a zsepi túl drága, így is ez a második megkezdett guriga), törölgetem a nőt, lihegve, csak arra vágyom, hogy ledőlhessek, feküdni, meghalni, pihenni, na akkor mondja.
- Imádom a rapid dugásokat!
- Én is - lihegem.
- Annyira jó csak úgy tehetetlenül megbaszva lenni!
Nem válaszolok, végre feltápászkodik és kimondja: "Megyek zuhanyozni".
Ledöglöm a helyére. Kóma.

Első este zenét bömböltettem, de minek, úgyis áthallatszott rajta a hangunk, a kemény, követelőző élvezésektől hangos szerelem.
Másnap éjjel zene nélkül hallgathatták a szomszédok. Nekik is kell némi szórakozás, az ordító nyugger tévék hangja mellé.
Az illatos gyertyák remegő fényénél csodáltam a tökéletes bőrét és hátát, a gömbölyödő fenekét, ahogy nekem tolja térdelve hasalva az ágyon és csak várja, akarja, tolatva rám támasztva segítve dugatja magát. Látni rajta az élvezetet, hallani, érezni mennyire jól érzi magát, az ...

Most itt ülök a szobámban, a földön a kitekert, egyszer használt szorító fásli, csak a kezére csavartam többször, jól megszorítottam, a végét a kezébe adtam "Tartsad!", és ő addig tartotta, míg megbaszódott, én forgattam a testét, ő élvezte, és jól szórakoztunk. Első nap, mikor megérkezett.

Mellettem az asztalon a kibontott "Van ám itt pár finomság, mert készültem, kötelek szépen kimosva! (mert a tisztaságra nagyon kényes, de az egynapos mosdatlan faszt úgy nyeli mint kacsa a nokedlit, amit persze nagyon nem bánok)", összekészítve, végül nem jutottak szerephez, a shibari megint elmaradt, pedig fejben már megvolt, de hát mindent bele kellett szorítani ebbe a két napba és legalább a rózsaszín likacsost felvette, és valóban, az egyik lyukon (nem a folyó) keresztül simán...

A nyikorgó lebegő stég romantikája
Ahogy fekszünk a Balaton játékától nyekergő, nyiforgó, néha a befeszült, majd kiszabadult elemek dobbantó hangú, lebegő műanyag hordókon "nyugvó" palló soron. 
Két méterenként lazán összeerősített elemek. A két négyzetméteres napozószigetek között egy centis rész, ha sima a víztükör. A hullámok játéka miatt most váltakozva szétnyílik, majd összecsukódik a rés a fa deszkák között. Szét, össze. Kevésbé, jobban. Egy kislány lábujját már összecsípte. Nagyon sírt. Az anyukája mérgesen pakolta össze a gyerekeket és indultak, talán a kórházba.
Később újabb gyerekek jönnek, állnak, néznek, fel sem fogják, hogy megsérülhetnek.
Mi óvatosan fekszünk, ülünk, nézünk ki a fejünkből. Élvezzük egymás közelségét, a nyarat, a lágy szellőt, a hangokat - kivéve a bumm, szünet, szünet, bumm, szünet, szünet, szünet bumm... dolgot) és hagyjuk folyni az időt.
Süt a nap, sülünk, Klári cirógatja a hátam.

A stég szélén egy tini párocska, ahol a fiú, az arcát a lány vállába tolva rejti el mindenki elől a könnyeit. Itt valaki ki lett dobva. Vagy csak a lány máshol folytatja a sulit. Nézik a hullámokat - csak a lány, a fiú nem meri kinyitni a szemét - és a kelet-európai grease-ben megismétlődik az annyiszor megtörtént jelenet. Valaki elmegy, valaki szenved tőle.
- De majd újra találkozunk! - mondhatná a lány.
- Egy év múlva? Addigra fiúd lesz, el is felejtesz - nyavajoghatna tovább a fiú (kire is emlékeztet?).
Aztán pár perc múlva, kézen fogva, vidáman sétálnak le a stégről.
- Elfogadta a fiú, és bízik - mondom én.
- Fenét! Visszafogadta a lány. Mégsem szakítanak - gondolja Klári.

Hazafelé, sötétedés után, soha nem látott mennyiségben őzek, keresztbe-kasul az úton. ABS letesztelve, az öv engem nem vágott, én a fék pedálon támasztottam meg a fél G-t, talán érintő is volt, de mindenki (a kocsi is) karcolás nélkül megúszta. Gyök kettővel haza, fénykürttel, dudával, teljesen lekapcsolt lámpával, megállva rávenni az állatokat, hogy szíveskedjenek letakarodni az útról, és ha lehet, ne a motorháztetőn keresztül.
Rendben van, hogy kell az izgalom, pláne Klárival, és élvezem, hogy kaphattunk még egy kis élményt, még egy kis időt együtt, de az apu és anyu után sündörgő kis őzgida kissé kikészített, mikor inkább visszafordult, majd nem talált vissza a bokorba. Klári persze nem a kocsit féltette, hanem a jószágokat, tiszta görcsben volt szegény.

Csopak Strand - Teljes áru belépő, otthon morzsolgatom a kezemben.
Most mondd meg, miért akarom eltenni, őrizni emlékként ezt a tenyérnyi cetlit? Hogy aztán fél, két, vagy ki tudja hány év múlva mosolyogva visszaemlékezve kidobjam, mert úgyis a fejemben van a lényeg eltárolva (meg itt), nem kell egy újabb szemét.

Bugyi nélkül egész nap miniszoknyában, "Ugye ennél lejjebb nem hajolhatok?", kérdezi. Mögé lépek az utcán, lestírölöm.
- Hát nem. Kurvára nem! Állati jó combjaid vannak hátulról!
Később a Duna parton is így ült a sóderen. Lábak picit szétnyitva, ha a túlparton lett volna valaki, esetleg távcsővel, simán látta volna a világító fehér szemérem dombot és a finoman fazonírozott puncit.

Persze két napja nem hív, nem ír, én meg küldözgetem a cicás videókat neki. Csak a szoki.

Csók
Puha Pénisz