- Tomika!
Sosem hívott így. Egy főnöktől nem is feltétlen vártam el. Mondjuk tőle bármit elviseltem volna. Csak hát, nem egy kasztban mozogtunk. Vagy csak nem tetszettem neki. Nem tudom.

Marci baszott át megint, mint rendesen. De legalább telefonált. Már a pultnál szürcsöltem, mikor csörgött.
- Ne má, tíz perce váratsz és már felhívsz, mi van veled Mártonka!? Úgy szoktad, hogy csak másnap küldesz egy bocsit. Vagy két hét múlva. Se. Mikor tolod már ide azt a nem túl jóképű arcodat?
Két Jégerrel szórakoztattam magam a késése örömére, úgyhogy bátran letorkoltam.
- Nagyon vicci vagy, figyelj, ma nem tudok menni, mert tudod, van az a szőke..., itt van nálam. És..
- Anyukád van nálad, ne kamuzz! Mindegy, ha nem jössz, nem jössz. Majd máskor. Báj! - és kinyomtam.
Nem volt kedvem még egy hazugságát meghallgatni. Nem haragudtam rá, csak csalódott voltam. De hát, az ember a barátait maga választja meg. És ez már egy húsz éves történet. Ennyi belefér.
Akkor megyek haza. Forma 1 felvételről. De izgi lesz. Főleg, hogy már tudom, hogy nem Verstappen nyert.
- Tomika!
A harmadik és egyben "mostmármegyekhaza" Jégert töltöttem be éppen, ahogy Angéla rám kiáltott.
- Angika! Egyem a húsod!
Egy kocsmában, ez teljesen elfogadható megszólítás, ugye? Pláne, mert láttam rajta, hogy ő sem most tartja a száraz Novembert.
Mosolyogva dülöngélt oda hozzám és rögtön a számra nyomott egy nyálast. Persze Gyíkarc mellette volt most is. Nem is értettem.
- Össze kéne jönnünk, Tomika! - túl őszinte hozzáállása kissé meglepett, de jól esett, nem tagadom.
- Hát, nem tudom a barátod mit szólna hozzá! - tekintettem a fiatal csávóra, aki már máskor is kísérgette a műhely környékén.
- Ki? - nézett maga mögé.
- De hát ő Alex, az öcsém! - vigyorgott Miss Illuminati.
- Szia! Alex vagyok - lépett közelebb.
- Tomi(ka) - nyújtottam a kezem vissza, bár megfordult a fejemben, nem szimpi. Minek nyújtogatja a kezét?
- Akkor megyünk? - kérdezte Sanyi (az Alex, az Sanyi, erről ne nyissunk vitát!).
- Dehogyis, most kezdődik a buli! - kiáltotta Angi rám kacsintva.
Ha lúd, legyen.. Intettem a kislánynak a pultban (ezek egyre fiatalabbak, vagy én öregszem?), hogy még kettő ilyet.
- Vigyázol rá? - hallottam Sanyi őszintén aggódó hangját.
Majdnem felröhögtem. Erős, nagypofájú belevaló csaj 85 kilóval. Inkább remélem ő véd majd meg, ha megtámadnak az utcán.
- Naná, majd hazaviszem. - mondjuk azt nem tisztáztam kinél is van az a haza.
- Kocsival vagy?
- Igen. Taxival.
Elgondolkodott Gyiki, hogy vajon én vezetem-e, de szerintem Anginál nem ez volt az első eset, szóval nem aggódott. Odahajolt a nőhöz, puszi, és:
- Majd hívjál húgi!
- Persze, szia!
És már hozzám is fordult a nő.
- Húgi? Nem az öcséd? - kérdeztem, beszédindítóként.
- Ikrek vagyunk, így hívjuk egymást.
- Azta, még nem szexeltem ikrekkel. - nem tudom miért mondtam. Mire kimondtam, rájöttem, hogy nem hangzik olyan viccesen, mint a fejemben. Azért Angi nevetett.
- Hülye, vele nem is fogsz.
- Nem is vele gondoltam. - kacsintottam a töltött galambra, és egyre jobban tetszett ez a nő. Persze, a Jégeres pohár torzított és széppé varázsolta. Amúgy mindig bejött nekem az ilyen. Csak nála eszembe se jutott volna kezdeményezni.
- Hmm... Hosszú az éjszaka. Ki tudja? - vigyorgott megint, és szépen bedobta a második rövidet, mióta itt van.
Hát anyám, neked nem lesz olyan hosszú. Ez a kettő beüt, aztán tíz perc múlva örülök, ha a taxiban nem alszol el.

Francba. Utálom, ha igazam van.