pont most hívott Klári.

F.sz kivan.

- Csak azért hívlak, mert sokat gondolkoztam a héten és arra jutottam, hogy jobb ha nem találkozunk a jövő héten.
Hogy mi a fasz? Vagyis...
- Óh de jó. És miért döntöttél így?

Összefoglalom. Amikor Raminál voltam, és Klári felhívott, először kinyomtam, majd újra hívott, és úgy vettem fel a telefont: "Pista bácsi, már nem vagyok bent, holnap a műhelyben megbeszéljük!"
- Biztosan van rám egy perced, csak azt akarom megkérdezni... - így "Pista bácsi".

Van a francot. Megbeszéltük, hogy nem hív, ha Ramiban vagyok.
De ez most nagyon fontos, egészségügyi dolog. Oké, válaszoltam ahogy tudtam, és fél perc alatt leráztam, sőt, ő sértődött meg és inkább elköszönt.
Az megvan, hogy Rami kicsontoz, ha megtudja, hogy vele beszéltem? Nyilván nem teszi, de minek bonyolítsuk a dolgokat?

A lényeg, Klárika egy hét alatt szépen kigondolta, hogy ez annyira csúnya dolog volt tőlem, hogy inkább ne találkozzunk. Mert a múltunk, meg tartozunk egymásnak annyival, ilyenek.
Vérnyomásom az egekben, de szépen higgadtan elkezdtünk beszélgetni, kibontani a témát és kideríteni a félreértéseket. Egyértelmű volt, hogy telefonon nem tudok neki távolról segíteni akkor és máshogy is emlékeztünk arra, hogy bizonyos gyógyszert milyen sűrűn lehet bekapkodni láz esetén. Ez lehetett az ok. Szerintem. Szerinte nem. És ő ezt eldöntötte és minden nap gondolkozott ezen, és amúgy is...
Mondom az jó, mert én is minden nap rá gondolok, és nem csak szex ügyben, és kicsit pont ettől féltem, hogy majd besértődik alaptalan. Persze az, hogy egy hétig nem írt, nem hívott semmit nem jelentett, megszoktam.
Aztán még beszélt, aztán én is, aztán rájöttem mi a bajom.
- Figyelj, azért az kurvára nem oké, hogy egyetlen rossz szó, vagy egy apró félreértés miatt eldobsz egy ilyen jó lehetőséget. Bezzeg az öreghez jársz a semmiért, vagyis azért, hogy alázzon. Hülyeség lenne egy csomó jó dolgot eldobnod, egy apró, pici rossz dolog miatt, ami csak félreértés volt.

Hajthatatlannak tűnt.
- Most nagyon nem lenne kedvem dugni veled! - ezt mondta.
- Az nem baj, a lényeg, hogy a kezedet foghassam, és mondhassam, hogy "Szeretlek"! Nekem csak ez hiányzik, és minden nap elmondom magamban, többször. Csak ennyit akarok.

Kis hallgatás után hozzá tettem: "De elfogadom a döntésed, csak nem tudom meddig bírom így."
És pont akartam mondani, hogy valószínűleg fel kell rúgnom a Ramis dolgot és keresnem kell valakit, akit szerethetek, ha már neked nem mondhatom, de akkor nem beszélhetünk többet, mire furcsát válaszolt.
- De ne fogadd el, harcolj azért, akit szeretsz, nem kell elfogadni ha valami nem tetszik!

Na érted? Én nem.
Lényeg, hogy mikor megéreztem, hogy mosolyog és már nem utál, és igazat ad, mondtam neki, hogy gondolkozzon egy hétig, és akkor meglátjuk, jöhet-e a randi. Remélem igen.
Elfogadta. És mosolygott és nevetett, és felszabadult és mesélt-mesélt.
És amikor mosolyogva azt mondta "Én úgy utállak!", tudtam ez mit jelent.

Szóval most jók vagyunk. Nagyobb az esély hogy benne leszek, vagyis mellette. Ha benne nem, az nem is érdekel. Csak a kezét hadd fogjam. Aztán az úgyse lesz elég. Neki. Se.