Annyira szép ez a nő! A kék-zöld mikor milyen szemeivel és a hosszú hajával!
Most vittem haza. Mármint hozzá, a szex hétvége után.

Egész hétvégén azon kattogtam, hogy fogom leírni, mit érzek. Már a fele sincs meg, sőt, a negyede se, annak a rengeteg érzésnek, vágynak, kellemes emléknek, vidám, boldog, pillanatnak, a sok mosolynak és alapvetően az élettel való megelégedettségnek, amit vele élek át, ha itt van. Minden korábbi és pár nap múlva felmerülő kérdésre tudtam a választ.
Megéri? Ez a sok telefonálgatás, hisztis nem érlek el, nem is hívtál, de ugye szeretsz, jövök-megyek, jön, nem jön, kocsiba be, buszon, vonaton, villamoson, hogy szállok át, mikor, mire, de nem ér rá, családi esemény van... megéri?
Igen! Megéri! Pont ezért, pont ezekért a percekért, órákért, napokért csinálom, ez az, ami célt ad nekem, életben, fiatalon és egészségesen tart. Ő az. Pont. Eldőlt. De ezt már mondtam. Ahogy öleltem, csókoltam, érintettem, simogattam, az arcát, a nyakát, a feszes, selymes, barna bőrét, a mellét, a lábaközét, vagy ahogy dugtam, ahogy a nyelvem a puncijába, vagy a fenekébe toltam. Ez mind megéri. Ahogy a humoros beszólásai, a vicces piszkálásai, a menjünknemakarommilyenvagybullshitésképzeldmondtamnekideértedblablablabla minden, ami belőle jön, hozzá kapcsolódik, minden-minden kell nekem. Vagyis majdnem. 99%-ban. A többi nem. Azt ki nem állhatom. De ez azért jó arány nem? Csak azt az öregembert kitenné már végre!

És persze imád, és ő is, és csak én (na jó majdnem csak), és hülyék vagyunk, de főleg ő, hogy ebben a kettős (hármas) játékban játszunk és...
És most látom, összekarmolászta a lábam. Valami dereng, hogy a nagy kefe közben, ide-oda hajlítgattuk egymást de hogy konkrétan mikor művelte? Beugrott egy kép, ahogy ő hason, a saját bokáját szorítja felhúzva, majd miután így próbáltam jó mélyre belehatolni, inkább elengedte és a fenekét húzta szét:"Nézd, ide kell bedugni, itt kell jó alaposan megbaszni!". Pfuj de jó volt!
Másik kép. Húst sütök este tizenegykor (mikor máskor?) , egy szál semmiben állunk, öleljük egymást, és amíg a nyelvem a torkában van, azon gondolkozom lehunyt szemmel, hogy fogom kibírni nélküle a következő pár napot/hetet. Hangosan mondom ki a gondolat végét.
- Nem tudom hogy lesz...
- Hogy lenne? Megsül az a mialófasz, lezuhanyzol és megbaszol!
Imádom!

- És nem dughatsz mással!
Mondja mosolyogva, és bár mind a ketten tudjuk, nem parancsolhat ilyet, még csak meg sem kérhet rá, hiszen neki (is?) van valakije, valaki más, még akkor is ha nem dugnak.
- Persze, hogy nem! Te mekkora marha vagy! - és csak röhögnek rajtam.
Mindenki ezt mondja. A baráti körben már fel sem hozom a témát. Ha látják, hogy jókedvű vagyok, elégedett a sorsommal, az elég nekik. Is. Senki sem akar hosszú távon savanyú pofát nézegetni. Persze ha baj van, segítünk, vigasztalunk. De mikor a Rabbi 3 hónapig nyavajgott, hogy "Jaj, elhagyott a Tekla", ott azért már kissé feltűnően kerülni kezdtük. Csúnya dolog, lehet. Nem is igazi barátság. Nekem arra ott van Klári.
- Mondtam, hogy nincs más! - nyugtatom meg.
Tudom, ez nem parancs, inkább kérés, könyörgés a részéről, hogy nehogy felrúgjuk ezt a varázslatot, ami van nekünk. Becsüljük meg, és tegyünk meg mindent azért, hogy a lehető legtovább tartson. Kinek is mondhatnám el ezt, aki megértené?

Pakolok utána, és teszem be a lepedőt a mosógépbe, közben emlékezem és vigyorgok.
A múltban volt, hogy a lepedőt se tudtam kicserélni két nő között, és a takarón is száradt valami megkötött folyadék, hát bocsi, szerencse, hogy egyik sem azzal kezdi, hogy átnézi a foltokat, hanem a "Le a gatyával" híve. Most már elképzelni sem tudok ilyet. Hűséges típus vagyok. A magam módján. Úgyhogy csak szedegetem az eldobált gecis zsepiket és járom a helységeket. Na, a hajcsatját is itt hagyta. Hogy tudnám így elfelejteni gyorsan?

Most hívott.
Biztosítást akart kötni az anyja kocsijára neten keresztül. Segítettem, távgyógyítással. Telefon/Viber/Netrisk/CLB/laptop/mobil. Egy óra alatt megvolt. Nem egyszerű, az igaz, nyolc általánossal neki se állj! Mondjuk neki diplomája van. De türelme, az nincs. Volt ám "az Isten b..-a meg", meg hogy a "büdös lóf..-ért kell...", ilyenek. Szóval inkább 98, nem 99%. Azért az is jó, nem?