Talán még nem meséltem. Lehet, hogy ez megmagyaráz mindent.

Klárival nagyon szerelmesek voltunk korábban.
Jártunk, úgy mond, és bár az eljegyzést, vagy a házasságot nem terveztük, valahogy tudtuk, hogy együtt fogunk megöregedni. Ez tény volt. Mint a hit, tudod. Az egyfajta bizonyosság.
Szóval tökéletes harmóniában éltük napjainkat, egymás mellett. Nem, nem laktunk együtt, de sokat találkoztunk.
Annyira egyértelmű volt köztünk a kapcsolat, hogy beszélnünk se kellett róla. 
Persze volt, amiben nem értettünk egyet, volt, hogy vitatkoztunk, és voltak tabu témáink, mert egyikünk sem tudta meggyőzni a másikat, vagy elfogadni egyes nézeteit, de ezektől eltekintve hasonlóan láttuk a világot. 

Szerettük egymást.

Egyszerűen éreztük, hogy még ha valamilyen csoda folytán nem ő lenne a feleségem, az életünk akkor is örökre összefonódott.
A fene se gondolta, hogy ilyen furcsa kapcsolat lesz köztünk.
Azt pláne nem, hogy az idill, így ér majd véget.

- Te biztos vagy benne, hogy soha, nem fogsz más nőt megkívánni? - kérdezte egyik este lefekvés után.
- Hmm. Ezen nem gondolkoztam még. Azt tudom, ha meglátok, vagy megismerek most egy olyan nőt, akit megkívánnék, vagy komolyabban jó lenne megismerni és nem csak szexuálisan, simán le tudom állítani magam azzal, hogy itt vagy nekem te, aki talán nem olyan magas, nem olyan hosszú a haja..
- Nem olyan nagy a melle - szólt közbe Klári.
- Vagy akár, de mondtam, ez nem számít annyira. Szóval teljes nyugalomban tudom elfogadni, hogy ő nem lesz az enyém, mert nem is kell, amikor itt van a nő, aki (szinte) mindenben tökéletes, és szeret. Mi kell még?
- És még sosem éreztél úgy, hogy hiába vagyok én a ""tökéletes"" - rajzolt dupla idézőjeleket a levegőbe - akkor is jó lenne kipróbálni? Csak egy éjszaka? Csak egyszer, büntetlenül?
- Hát.. - elgondolkoztam - de volt olyan. De pillanatok alatt le tudtam magam állítani, mert tudtam, hogy az a rövid ideig tartó apró, jó dolog, elronthatná ezt a szuper kapcsolatot ami köztünk van.
- Aham... Értem.
Nem tűnt őszintének, amíg elgondolkozott.
- Szeretlek, jó éjt! - nyomott egy puszit a számra, és hátat fordított az ágyban.
Na pont az ilyen dolgokat is imádtam. Nem kellett kiakadnom, hogy ma nem dugunk. A héten keféltünk vagy..., hétszer? Vagy nyolcszor? Nem is számít. Tudtam, ha akarnám, rámászhatnék, és nem bánná. De most azzal, hogy hátat fordított, a tudtomra adta, inkább aludna.
Oké. Holnap is bepótolhatjuk. Duplán!

Másnap, mikor felébredtem és kávét főztem, hogy bevigyem neki (igen, akkor még volt ez a szokásom, és nem bántam meg azóta sem), elgondolkodtam. Tegnap a nagy lelkizésben, elfelejtettem megkérdezni ugyanezt tőle. Vagyis, hogy valaha, elgondolkozott-e már ilyen dologról.
Alig vártam, hogy megkérdezhessem.

Már a kávét szürcsölte még csukott szemmel, amikor nekikezdtem.
- Cicuka, emlékszel mit kérdeztél tegnap? Bunkó voltam, és elfelejtettem visszakérdezni. Te már elgondolkoztál ilyenen?
- Min? - kérdezte, ránézett a takarójára és az üres kezével kisimított egy ráncot rajta.
Akkor még nem tűnt furcsának.
- Te biztos vagy benne, hogy nem fogsz sosem másik pasit megkívánni?
- Hm.., nem tudom - vont vállat, de belebújt a kávéba, és nem nézett a szemembe.
- Vagy már éreztél úgy, hogy jó lenne, csak egyszer kipróbálni? Hátha valami mást ad? Érdekeset, akár még fel is dobná a kapcsolatunkat, ha új dolgot tanulhatnánk egy idegentől - adtam alá a lovat.
- Ezt hogy érted? - nézett rám komolyan.
- Hát sehogy, csak, vannak olyan párok, akiknél van elhajlási engedély, és mikor hazamegy az asszonyka a szabad estéről, megmutatja apunak, mit tanult - egy filmben láttam, jó nagy hülyeségnek tűnt.
- Ez hülyeség!
Tette le az üres csészét és bújt ki az ágyból. El kellett kapnom a kezét.
- Klári, nézz a szemembe! Nem fogok megharagudni. Most csak beszélgetünk, azt lehet, nem? Volt már ilyen? Vagy most van olyan pasi? Vagy nő? Nem baj ám, ha kipróbálsz egy csajt! Vele is biztos egész más!
Már egy ideje a fejét rázza.
- Nem lány!
Talán túl gyorsan olvadt le a mosoly az arcomról. Visszaerőltettem.
- Akkor? Van valami pali? És bejön? Egyszer elmennél vele, vagy mit szeretnél?
- Áh, nem tudom, hülyeség - és fordul el.
Még jó hogy fogom a kezeit.
- Ne hülyéskedj már. Most már meséld el, érdekel. Nem haragszom meg, csak meséld el, jó? Abban nincs semmi.
- Mennem kell dolgozni!
- Dehogy kell, félórával korábban kelünk, emlékszel? Hogy legyen idő dugni. De most beszélgetünk.
- Akarsz dugni? - mosolyog és a farkam után nyúl.
De nem ver át.
- Uh Klárika! Ennyire komoly? Na gyere, ülj le és mesélj.
Lenyomom az ágyra, de a kezeit nem engedem el. Csak hallgatok és nézek. Egy ici-picit kezdek izgulni. De ez még a jóleső izgalom, mikor tudod, hogy a filmben elő fog ugrani valaki az ajtó mögül, de nincs miért aggódnod, mert itthon vagy, ülsz a kényelmes fotelban és valami közepesen mérgező fogrombolót tolsz be az arcodba totál biztonságban.
Sokáig váratott.
- Van egy srác.
Na ezt magam is kitaláltam, de inkább nem mondtam, hátha folytatja.
- És... Áh semmi. Csak ő olyan...
- Igeen?
- Dinamikus.
- Az milyen?
- Hát hogy, nem olyan megfontolt, mint te vagy. Mindenbe bele ugrik rögtön. Kockáztat. Hangos és harsány.
Hallgat. Hú, ez nagyon bejöhet neki.
- Jobb teste van, mint nekem? - próbálom elviccelni.
- Gyúrni jár.
Nabazmeg. Kedves, hogy nem mondta, hogy kétszer akkora izma van. Mindenhol. Még ott is.
- Szóval bejön?
- Nem tudom.
Ja, ezt tudjuk mit jelent.
- Ha lenne egy egyezség köztünk, egy elhajlásos estére, rá pazarolnád?
- Talán. Igen. Rá. Biztosan.
Na jó, a vége túl határozott volt. Egyértelmű. Kurvára szeretné, ha jól megfarkalná egyszer. Tudom, ez nem csak erről szól, de a pasi olvasóknak lefordítottam.
- Értem.
Az az igazság, nem nagyon van ilyenkor miről beszélni tovább. Kínos téma volt, túl estünk rajta, folytassuk a napi rutint.
De csak nem akar mozdulni. A szemembe azóta se néz, de a kezét nem szorítom már. Megpróbálom feloldozni.
- Klárika, nagyon szeretlek! Ez nem jelent semmit, és minden rendben van köztünk. Ugye? Ugye?
- Tessék? Igen, persze - kicsit elgondolkozott.
Fejben már a pasi farkán lovagol, vagy mi?
Puszit nyom a számra és megy öltözni.
Aznap tizenöt perccel korábban indult dolgozni.

A következő két napban ő volt a megtestesült álom. Jókedvű, kedves, vidám, elfogadó. Olyanokat szeretkeztünk, mint soha. Vígjátékokat és drámákat néztünk. Jó volt vele nevetni és sírni is. Direkt örültem, hogy megbeszéltük a múltkorit. Azt gondoltam, az miatt lett ilyen fasza minden.
Aztán egyik este, villanyoltás után, szépen felmászott rám, lovaglóban, ami a kedvencem. 
Beilleszti, amit be kell, és nyugodt galoppozásba kezd.
- Figyelj!
- Igen? - már tudom, valami játékot talált ki.
- Emlékszel miről beszélgettünk?
- Aha.
- Mi lenne, ha.., ha elengednélek.
- Hogy érted? - kérdeztem, mert egyre kevesebb vér áramlott az agyamban.
- Hát hogy, lenne egy szabad estéd. Azzal, akivel csak akarsz. Na?
- Hogy-hogy?
- Hát, hogy hazajössz és azt mondod, "Figyelj, ma beváltanám a szabad jegyem, éjfélre itthon vagyok!".
- És te belemennél?
- Aha! De csak egyszer!
- Rendben! - mondtam, de itt már tényleg nem tudtam koncentrálni, mert feljebb kapcsolt, és úgy megbaszatta magát aznap este, hogy két napig fájt, ha pisiltem.
Igazából azt sem tudtam, hogy ez egy újabb szerepjáték, vagy mi. Igyekeztem elfelejteni a dolgot.
De mikor aludni tértünk, még hozzám bújt édesen, és jó éjt puszikat lehelve a számra és az arcomra, megerősítette.
- Akkor bármikor szólsz, elengedlek, jó? Nem lesz baj. Elmész, megdugod és hazajössz. Oké! Csak szólj? Jó?
- Jó.. Jóó, oké - csak bólogattam, mert már nagyon álmos voltam és lehet, hogy a mondókája végébe bele is aludtam.

Egy hét múlva, ahogy értem haza melóból, felöltözve várt.
- Na végre, hol voltál? - kérdezte, puszit adott és nyitotta vissza az ajtót.
Magyarázkodni akartam, hogy túlóra, de nem hallgatott meg.
- Puszi, éjfélre itt vagyok - és kacsintott, ahogy behúzta az ajtót.
Akkor tévézek ma.
Kaja, zuhany, töltöttem valami ártalmasat is, úgyis a tv előtt alszom el, mikor valami gyanú kezdett megfogalmazódni bennem.
Elővettem a telefonom. Nyomtam a gombot.
- Igen?
- Albi bazmeg nagy a baj, beszélnünk kell!
- Te hülye vagy? A gyerekek már alszanak, beszélünk holnap! - és kinyomta.
Ránézek az órára, este kilenc. Aztakurvadekésővan! Na ezért nem kell gyerek! Még.
Írtam neki.
- Nagy a baj! Azt hiszem Klári most ment el megkúratni magát!
Tíz perc múlva írt vissza. Addigra már üvegből ittam.
- mi van? te hlye vagy!
Hangüzenetet küldtem neki. Nagyjából vázoltam a szitut. 
Albi abból indult ki, hogy én nem adtam rá engedélyt, tehát biztosan nem ott van. De mondom éjfél! Á az csak véletlen. Ilyenek.

00:12 Belép a csaj.
- Klárika, majdnem hívtam a rendőrséget. Holnap beszéljünk, jó?
- Jó!
És eltűnt zuhanyozni.

Aztán nem beszéltük meg se másnap, se semmikor. Egyértelmű volt. És az is, hogy ritkultak a jó napjaink.
Egy hónap se telt el és már csak heti 2x láttam. Ha úgy időzített "bocs, megjött a menzim", akkor kefe sem volt. Fel se tűnt, hogy egy hónapban kétszer. Tudom, kijöhet úgy, 28 nap, matek zseni, hagyjál!
Nagyon faszán alakult minden. Ja, és megtalált egy férjes asszony a cégnél.
Klári nem aludt nálam, minek jelentettem volna be neki, szóval levarrtam az anyukát.
És hogy rövidre fogjam, Klári nem örült neki, mikor megmondtam.
- Dehát te is leléptél egy éjszakára, vagy többre! - mentegetőztem.
- Az más!
Na ez fájt a legjobban. Ez azt jelentette, igen, dugni volt. És véletlenül sem javította ki, hogy nem többre, csak egyre. Tehát több is volt.

Teltek a napok, egyszer írt: "Nem jövök többet!".
Majd beállított este, és olyan xar szexet műveltünk, hogy azóta is szégyellem.
Másnap én írtam neki: "Ne gyere többet".
És nem jött. Vagyis...
Négy hónapra rá alakult ki ez a Klári féle "Ráérsz?/Otthon vagy?/Felmenjek?".
Azóta ez van. Vagyis hol több, hol kevesebb. Hol ilyen, hol olyan.

De a jó idők emléke örök.