Reggel csörög a telefon: "Klárika".
Kicsit el kellett gondolkoznom, mire rájöttem ki is az. Már mosolyogva fogadtam a hívást.
- Mi újság Csillagom?
- Otthon vagy? Hoppá, itt a buszom, szia!
És letette.
Na most jön, vagy nem? Mindig ilyen hebrencs volt. Nem bolond, csak bolondos. Visszahívhatnám, hogy mostakko' mi van, de nem venné fel, nem hallotta a buszon, tele volt a keze, nincs térerő, ilyenek... Minek?
Gondolkodóba estem. Megmozduljak? Csináljak bármit is, hátha jön? Tegnap borotválkoztam, viszont a pisztolyra ráférne némi karbantartás. Nosza, be a fürdőbe, adj neki. Csak úgy hullott a prém! Miért hanyagoltam el én ezt?
Ja, mert Szandra így szereti. Baszki! Most jut eszembe Szandra! Hogy lehet ilyen rövid az agyam?
Aztán leesik. Múlt héten tisztáztuk a dolgot. Senki sem tulajdona a másiknak. Szerelem van, de ha úgy esik, befér egy-két más luk (farok) is a körünkbe. Igazából egy hete nem láttam, lehet pont ezt műveli ő is.
Hiába! Nagy mázlim van ezzel a csajjal.
Épp végeztem, kopognak az ajtón.
Szóval még emlékszik a kapunyitó kódra. :)
Egy szál faszban nyitottam ajtót, bízva benne, hogy nem a postás áll ott. Bár ő is cuki, kissé átlagos szőke lány.
Nem. Klárika volt.
- Sziiiaaaaa!
Énekelte, mint régen.
- Hiányoztál, te bula! - csók a szájára, és tessékeltem be.
- Héj! A szádra verek!
- Vagy én a tiedre!
- Bemehetek kakilni?
Hát ilyen volt ez a tündér. Ennivaló, aranyos kis... bolond. Imádtam régen, amíg...
- De ne öltözz fel! - ezt már a budiból kiáltotta ki.
Ahogy az alacsony kis alkatával, a rövid göndör hajával beviharzott az ajtón, a régi jó dolgaink jutottak eszembe.
A meleg barna kutyaszemei mindig jókedvre derítettek.
- Ugye már megágyaztál? - és vízcsobogást hallok.
Válaszolnék, de tudom, hogy nem hallatszik be. És... várjál! Hallgatózom. Zuhanyzik a drága. :)
Na meg, ezzel a lánnyal is szerencsém van!
Néha komolyan félek, nehogy valami rossz történjen velem, a sok jó után az egyensúly végett.
Hülye vagyok t'om.
- A popsimba is teheted! - vonul be, és a vízcseppek még gurulnak le a bőrén.
Vizes talpnyoma szépen csillog a kövön, és eltűnik a szőnyegen.
- Nem találtál törölközőt?
- És ha nem? - súgja a számba.
A nyelvemmel játszik, egyik keze pedig cirógatni kezdi a farkam.
- Egy órám van, aztán mennem kell órára - magyarázza a siettség okát.
Valami újabb diploma kell neki. Engem nem zavar, ha vizsgaidőszakban felugrik néha, vagy bármikor.
Úgy csókol, hogy már tele csiganyálaztam a tenyerét.
- Héj, neked hiányoztam!
Vagy "hiányod van"? A nyelve még a számban, szóval nem értettem pontosan.
- Aham! - és már nyomom le a fejét. Mondjuk nem kell nagyon, imád szopni. Az a baj, túl jól csinálja. Ha nem vigyázok pár pillanat alatt oda a dolog. Félidőben leállítom.
Tenyérnyi cicijei hetykén meredeznek, izgatottan remegnek és várják a folytatást.
A puncijába nyúlok, kéjesen felnyög, de a szokásos ujjazás nem kell neki. Megragadja a farkam, és a gravitációs erő húzni, vonszolni kezd a fekete (rózsaszín) lyuk belseje felé. Az eseményhorizontot átlépve már nincs esélyem szabadulni. Nem is akarok. Csak élvezem. Annyira jó baszni ezt a lányt! Ez a punci nekem lett kitalálva. Az az okos(kodó) fejecskéje sajnos nem. Ezért sem bírjuk egymást egy napnál tovább. De a kefe! Az kurva jó!
Elmókázunk. Ha lassan dugom, nem élvezek el. Talán. Ő viszont kétszer is. Egyszer felnéz az órára.
- Huh, húzz bele!
Hmm. Kérése számomra parancs. Meghajtom mint Singer a varrógépet.
Huszonkilenc másodperccel később (nem vagyok büszke rá, de mindketten szeretjük elsietni a végét) izzadva fordulok le róla. Lihegek, ő felpattan, és a zuhanyzó ajtajából visszakiált.
- Amúgy minden varázslatos?
Víz megnyit, csobogás, nem hall, nem is érdekli. Én csak lihegek, szemem becsukom, delírium, kóma, de jó, süllyedek...
DURR! Felriadok. Bebaszta az ajtót! Biztos köszönt is, de sietnie kellett.
Valaki egyszer nagyon jól jár vele. De szerencsére nem én. :D
Felhívom Szandrát!
