- Amúgy engem...
- Nem fontos a név! Azért, hogy pár órát együtt töltsünk, felesleges cimkéket ragasztani magunkra. Mi van ha én nem szeretem a Zolit, vagy Tomit?
Beletrafált? Vagy hallotta, ahogy a fiúkkal baromkodunk?
- És ha neked a Kinga, Eszter, vagy a Tekla ébreszt rossz emlékeket?

Eszembe jutott ez a rövid románc, még jó pár évvel ezelőttről.
Pár haverral voltunk lent a Balatonon, vonattal le reggel, este vissza. 
Szépen elvoltunk a vízben, labdát dobáltunk, ment a nem visszafogott kiabálás, de egészen kultúráltak lehettünk, elnézve mostanában mi folyik.
Repült a labda, az volt a kedvencem, ha a vízben vetődve tudtam elkapni. Az olyan menő. A foci kapusokban mindig azt értékeltem, mikor ugorva, teljes testhosszábán kinyúlva szinte úszott a levegőben és úgy kapta el a lasztit. Pont mint én. Rá kellett "futnom", ami a térdig érő vízben kissé problémás, de éreztem, hogy meglesz, ugrás és... 
PLACCS!
Elkaptam, de közben egy fiatal lányt is lenyomtam a víz alá. 
Boldogan fordultam meg a labdával a kezemben, mikor látom, hogy a vállammal akit fellöktem, lassan emelkedik fel a vízből.
- Jaj, ne haragudj! Megsérültél? Nem akartam, bocsánat...
Felbukkant a vízből egy copfos barnahajú sellő. Világító ciklámen-narancs színű bikini felső és fekete bugyi volt rajta. Ahogy már ki merte nyitni őket, megláttam a csodálatos zöld szemeit, és olyan josszú szempillái voltak, amik így összetapadva a mesebeli csillagszemű juhászt juttaták eszembe.
- Semmi baj!
Mondta mosolyogva a lány, de még dörgölte kicsit a szemeit és vigyorogva arrébb sétált.
- BÚKTAD! Na, jöhet, dobjad! - noszogattak a srácok. Én fél szemmel még a lányt követtem, de aztán folytattuk az ökörködést.
Nem tudom mennyit lehettünk bent, de páran bementek úszni, vagyis eltűntek egy órára a mélyben, én meg nem preferálom az ilyesmit. 
Ballagok kifelé a lépcsőn, forró beton, fű, hol a plédünk, amikor ott ül előttem a csaj. Mivel éppen mellúszásban tempóztam párat mielőtt kiindultam, feszültek az izmaim, ilyenkor önbizalom van ezerrel. Odaültem mellé a fűre.
- Szia, mégegyszer ne haragudj, figyelmetlen voltam.
Egészen lassan mondtam végig ezeket, a csajon vastag napszemüveg, nem is tudtam hova néz közben. Ezek szerint nem rám. Kissé megkésve odafordítja a fejét.
- Mi? Ja! Semmi baj, mondtam. Ez majd elmúlik. - bök a jobb vállán egy ujjnyi foltra, ami kezd lilulni, valószínűleg én okoztam.
- Úristen, bocsi, úgy sajnálom!
- Azért nem halok bele! Te! - és ezt már nevetve mondja.
Próbálkoztam bemutatkozni:
- Amúgy engem...
Akkor mondta.
A "pár óra" kissé szöget ütött a fejembe, de nem foglalkoztam vele.
Kezdtük az egyedülvagygyakranjárszideszépidőnkvantegnapmelegebbvolt szokványos beszélgetést, vagyis én hoztam a sablont, amit ő egy-egy igen/nem/tényleg/talán-nal igyekezett kerülni. Helyette inkább cicerói körmondatokban filozofálgatott.
- Gondoltál már arra, hogy ezen a parton, talán pont itt süttették magukat római hadvézerek amíg Pannóniában állomásoztak, és ha most visszamehetnénk az időben, lehet hogy pont mellettünk ülne Cézár?
Nem vagyok egy történelmi zseni, de tudtam, hogy itt súlyos tévedések vannak.
- És meghalnánk.
- Mi? - nézett rám bambán.
- Hát figyi! Ha hirtelen ott teremnénk Cézár mellett a semmiből, aki körül minimum 100 katona múlatja az időt, szerintem annyi időnk se lenne, míg kimondjuk: Ave! Súlyos vasdarabok fúródnának a szívünkbe. És téged elnézve, ez igen nagymértékű elpocsékolása lenne az esztétikus emberi külsőnek.
- Mert szép vagyok? - kérdezi mosolyogva és tolja lejjebb a nepszemüvegét, végre újra láthatom a gyönyörű szemeit.
- Normális vagy? Ha Cézár előbb látna meg mint a testőrei, saját kézzel dobálná be a tóba feleségét (nem tom ki volt az), mondjuk Cézárné született Római Etelkát, és az összes szűz leányt akit a kedvtelésére tartottak a környezetében!
Ezen már nagyon kacagott.
- Na a szűzek közé nem férnék be!
- Azt mindjárt gondoltam.
És végig legeltettem a szemem a testén, tetőtől talpig, de előbb megvártam, hogy a szemembe nézzen és lássa, mit művelek.
Szemüveg vissza és mosolyogva fekszik hanyatt. Talán, hogy könnyebben stírölhessem? Ja és hogy ne lássam látja-e!
- Folytasd!
Azt csináltam, csak bámultam és el kezdett lenyűgözni a látvány. Kis formás mellein a bimbók többször át akarták szúrni a vékony anyagot, bár most épp kisimultak. Aztán a gyönyörű hasát...
- Tovább!
- Ja, hogy a sztorit! - adtam a hülyét.
Finoman mosolygott, nem mutathatta ki, hogy látta, amint élvezkedem.
Lefeküdtem mellé, de már bántam, hogy nem hoztam törölközőt magam alá. Úgy fogok kinézni a fűtől, meg az ágacskáktól, mint akin végigment egy lánctalpas. Remélem nincs itt hangya!
- De az a valószínűbb, hogy a mocsárban süllyednénk el. Ha nem tudnád, még 300 éve sem így nézett ki itt minden. Vagy mocsár volt, vagy ki volt száradva. Rengeteg nád és egyéb növény, tele állattal és bujdosó szegényemberrel idényfüggően.
Azért azt nem bánnám, ha amíg süllyednénk a mocsárba, a te arcocskád lenne az utolsó amit látok e világból. Pláne, hogy veled együtt kerülhetek iszapsírba. Ki tudja, talán odaát is együtt ébredünk.
- Bolond vagy! - mondta vigyorogva, és kezdtem kurva jól érezni magam mellette.

Pár órát jól elvoltunk. Hülyítettük egymást, ő is be tudott szólni olyanokat, hogy legszívesebben rámásztam volna. Aztán elsétáltunk lángosért, de a messzebb lévőhöz, majd drágának tartotta, úgyhogy visszaballagtunk és vettünk egy-egy szendvicset. Ilyen értelmetlen dolgot többször is csinált. Végül rájöttem, hogy csak sétálgatni akar. Velem. Volt hogy megfogtam a kezét, elhúzta, de amikor meg egymás szívószálas üdítőjét kóstolgattuk, akkor hosszasan rajtafelejtette a kezét az enyémen. Cuki lány volt. Mondanám, hogy így indulnak a tiniszerelmek, de mi, vagyis én inkább a húszas éveim végén jártam. Ő meg tudjafene.

- Lassan indulnom kell, holnap dolgozom.
- Én meg... - néztem körül a már majdnem üres strandon -, engem meg itt hagytak a srácok, azt hiszem.
- Hazaviszlek! - rám se nézve közölte.
Éés egy újabb szívdobbanás. Elképzeltem, hogy a "haza" neki azt jelenti ő hozzá. Igazából nem tudta hol lakom, nem kérdezte, gondoltam, a fő úton megkérdezi jobbra, vagy balra? Tényleg. És ha Kiskunmütymürüttyön lakom? Mindegy. Majd lesz valami. Legfeljebb vonat.
- Köszi.
Az úton nem sokat beszélgettünk. Élveztük a helyzetet. Én biztosan.
Félúton megállt tankolni az öreg ladába. A benzinkútra ugyanabban a bikiniben ment be, amiben a Balatonban fürdött. Tudom, ez nem szokatlan szezonban, de akkor is mindenki őt bámulta. Én meg vidáman húztam ki magam: Az én csajom! Had higyjék. Nem tanga volt, sima bugyinál is több anyag volt rajta. Nem francia de.., hogy is hívják? Úszó bugyi? Nem tudom kigooglizni. Mindegy.
A fekete bugyi olyan szinten követte a feneke formáját, hogy ahányszor ránéztem, a könnyen kicsordult, a torkom összeszorult. Ha szembefordult, a borotvált puncija látszott, ahogy a vágatba az anyag bebújva tökéletesen kiemeli a formákat. Mintha meztelen lett volna! Mindenki bámulta. Még a pénztáros csaj is, azzal a "megöllek!" nézéssel.
- Mi van? - kérdezte meglepetten, ahogy ült vissza a kocsiba.
- Cicuka, most robbantottál ki egy háborút a shopban a külsőddel. Te tényleg semmit se tudsz a történelemről?
Nem válaszolt, csak kacsintott. Folytattuk az utunkat..., hova is?
Agárdnál esett le a turpisság.
- Figyelj! A szüleim itthon vannak, csendben bemegyünk, talán nem ébrednek fel.
Azta! A szívem újra a torkomban dobog. Hazahozott dugni a csaj! Imádom! Tudom, későn kapcsolok.
- Rendben - nyögtem ki alig hallhatóan.
Belépünk, a ház csendes. A kezem fogja úgy húz maga után az emeletre. Egy ajtó, a zuhanyzó. 
- Csukd be! Vetkőzz!
Ő beszél, én követem az utasításokat. Amíg kibújok a ruhákból, ő már engedi a vizet magára. Aztán magamellé hív, vizet enged rám és végigdörzsöli rajtam a hideg vizet. Felszisszenék, valószínűleg le is égtem, de csendben kell maradni. Csak a kényes részeknél szappanoz, úgy veszi a kezébe, mintha a paprikát a reggelihez mosogatná. Csap elzár, minimális törölközés és húz maga után. Elég sötét van, nem kapcsolt villanyt, remélem nem rúgok bele semmibe.
Hűvös lányszoba, félhomály, valami gyertyaszerű hangulatfény felkapcsolva. Az ágyra lök.
A következő pár óra (gőzöm sincs mennyi lehetett) folyamatos lebegés, mosoly, álmodás kellemés elegyét jelentette.
Csak ő kényeztetett engem. Nagyon szerettem volna megérinteni a meztelen bőrét, de akárhányszor próbáltam, mindig eltolta a kezem. Ehelyett a fejem búbjától a talpamig simogatni, cirógatni kezdett. Újjal, tenyérrel, a melleivel, a puncijával, erősen, gyengéden, alig érintve. Ezekkel játszott. Hamar rájött, hogy a kedvencem a 2-3-4-5 ujjas épp csak érintés és simítás bárhol, bármikor. A körmét is jó volt érezni. Ha megunta a cirógatást, kicsit belémvájta, úgy húzta a testemen. A farkam szinte hidegen hagyta. Vagy nem mutatta ki, hogy több figyelmet érdemelne, mint a többi rész. Foglalkozott vele, de csak ha épp sorra került, és nem időzött el rajta többet, mint máshol. Mikor hasra fordított, a finoman karmolós módszert részesítette előnyben. Nem bántam. Ahogy a tarkómtól lefelé haladva szántotta fel a bőröm végig a talpamig, egészen különleges érzések kerítettek hatalmába. Csak egy eszköz voltam, egy kifacsart test, mozdulatlanul, magatehetetlenül. A kezdetben még rángásokkal és szisszenésekkel a tudtára adott hatások már elmaradtak, erőm sem, kedvem sem volt bármit tenni a légzésen kívül. Az elején még nagyon akartam viszonozni, de őt nem érdekelte. Ő most játszani akart, ismerkedni a testemmel, így.
Minden másodpercben rettegtem, hogy abbahagyja, de csak csinálta, nem unta meg. 
Majd egyszer, mikor már tartósan egy másik dimenzó fogságában ragadtam, leállt. Nem jött több érintés. Mellém feküdt, hozzám bújt. Ezzel tette fel a pontot az í-re. Ez volt a tökéletes lezárás.
Jó pár percig feküdtünk mozdulatlanul, majd mikor megmozdultam, hogy viszonozni kezdjem és én is a gyönyörbe repíthessem, megszólalt.
- Figyelj, nekem dolgoznom kell holnap. Vagyis ma.
- Értem, persze. Elmegyek!
Olyan természetesen és sértődés nélkül tudtam mondani ezt, hogy később visszagondolva én is meglepődtem. Tudtam, hogy tartozom neki, és bármit megtettem volna, amit kér:
"- Figyelj, azt az embert lődd le!
- Persze. Hányszor?".
Szerencsére nem ezt kérte. 
A szex nem fegyver, mi? Hát, én azért elgondolkoznék ezen. Aki ezt mondja, annak még nem volt része jóban.
Felöltöztem, egy puszit adtam a szájára és megkérdeztem.
- Hogy érlek utol?
- Majd én kereslek.
Ez, tudtam mit jelent. De nem akartam kétségbeesni, csak élvezni akartam az elmúlt órákban kappott élmény, még fürdőzni kicsit az endorfin és mindenféle más vegyianyagok mámorában.
Kikísértem magam az ajtón és csak egy órát kellett várnom a vonatra, amivel hazajutottam.
Tökéletes volt a lány, de azóta azzal nyugtatom magam, hogy biztos beteg. Agyilag valami nem stimmel, hogy ő nem akart semmit. Jobb is így, biztos nem lett volna jó vele.
Muszáj volt ezt ismételgetnem a következő hetekben, mikor az összes pénzem arra költöttem, hogy pont arra a strandra mászkáljak ki, a büféket járjam sorra egyedül és a vízben végigsétáljam a partot azt a lányt keresve.
Aztán Agárdon bejártam az összes utcát - ott szálltam fel a vonatra - , mivel vaksötét volt, nem emlékeztem arra, melyik ház lehetett. Nagy ház kerítéssel. Bármelyik lehet.
Közben a névtáblákat olvastam, hátha felbukkan egy Kinga, Eszter, vagy Tekla.