Több mint egy hete ment el.
Meglepően keveset recsegtem. Ez így volt kerek. Előre tudtuk hogy ez lesz, szóval talán azért nem fájt az elválás.
Legalábbis nekem. Róla nem tudom, bár, azt hiszem én egy picit jobban élveztem a dolgot, mint ő. Talán, csak megjátszotta. A szerepe szerint is muszáj volt neki. Nem tudom.
És össze is vesztünk az utolsó nap. Bár, mire indult kibékültünk, talán pont az a kis vita kellett, hogy elengedjük egymást.
Aztán a múlt héten még írtunk két levelet.
Az öt nappal ezelőtti kérdésemre nem válaszolt.
Nem aggódtam, nem kérdeztem rá. Igazából meguntam, hogy mindig én üssem a vasat. Akinek nem kellek, azt elengedem. Nyilván. Remélem jól van.
Amúgy meg, lehet, hogy mással is játszok ilyet majd. Bármilyen formában.
Kölcsönvettem a témád N!
Ha visszakérnéd szólj, visszaadom!