Azt hiszem megjött nekem. Annyira búval b.szott vagyok egész nap. Pár napja. Volt már ilyen máskor is. Össze kéne írnom, lehet, hogy ez is havonta van. Lehet, hogy szépen, csendben nővé váltam? Mondjuk nem is lógattam senkibe mostanában. De a műtétre nem emlékszem.
Pedig süt a Nap, szép idő van, de valahogy nem találom a helyem.

Biztos az is közre játszik, hogy felhívott "Ráérsz?". Meg hát! Vagyis naná!
Ilinek úgyis mindig dolga van, nem hiszem, hogy kamuzik, volt már, hogy egyszerűen nem volt kiváncsi rám, akkor megmondta. Meg tegnap küldött egy képet, egy masztizó nőről. Azt írta alá, "hiányzol".
Szóval Klári lestoppolta a hétvégémet. Aztán egy órával később felhívtam, amikor is így szólt bele: "Szervusz Bendzsi kedves!"!
- Ő, szerintem te, nem olvastad el ki hív. Tomi vagyok.
- Persze, tudom. Mi újság? - rögtön rávágta. Most szívat, vagy benézte és azt gondolta, ha tovább lendül, én sem nyavajgok miatta? Nyert.
- A hétvége miatt hívlak. Fehér bor jó lesz?
Na ekkor derült ki, nem én vagyok az, akivel a hétvégét tölteni akarja.
- Bocsi, azt hittem szóltam!
Ez hülye! Kiakadtam rendesen. Jó, szó sem volt róla, hogy holtomiglan, holtodiglan, úgy volt, hogy csak dugunk, de már nem először szívat meg! Pedig az az én szerepem lenne.
Hát így nekem már nem igazán volt kedvem hallgatni, hogy mi volt ma a hivatalban. Mondja másnak!

Aztán, tegnap végignéztem David Attenborough filmjét, amiben nem túl fényes jövőt vázol elénk. Már láttam hasonlót. Szépen elmondja, hogyan fogunk beledögleni, a következő 20-30 évben. Mármint az emberiség. Hát kinek van így kedve gyereket, vagy unokát gyártani? Kicsit olyan ez, mintha elrontasz valamit, és van aki minden nap az orrod alá dörgöli: szar alak vagy. Pedig tudom, hogy igaza van. De nem tudok ellene tenni, vagy nem eleget. És ez csak depissé tesz.
Azzal nyugtatom magam, hogy legalább az elektromos autókat én javítom. Amit lehet internetből. Ezzel is hozzájárulok talán.
Uff, szóltam!

Amúgy hétfőn felhívott Oké Niki.
Na mondom, ez se tud élni nélkülem! Vigyorogva vettem fel a telefont.
- Szervusz Nikike, drága csillagom! Mit tehetek érted?
- Szia, csak azért hívlak, mert a prof azt kérdezi, hogy ugye hozzájárulsz ahhoz, hogy a teljes neved szerepeljen a tanulmányomban?
- Hogy is kérdezhetsz ilyet...?
- Köszi, gondoltam, hogy nem zavar, szerintem se gáz, és..
- naná, hogy nem! Nem, nem járulok hozzá! Ne viccelj, így sem vagyok biztos benne, hogy talpig úri ember voltam minden pillanatban, nincs kedvem hozzá, hogy még fel is jelentsen valaki nemi erőszakért!
- Nem fog senki, ne aggódj! - nevet a telefonba.
- Kösz, de kösz nem! A nem, kor, város, ilyesmi apróságok mehetnek.
- De miért? Nincs abban semmi.
- Ó tényleg? Szerintem te sem akarnád, hogy névvel címmel megírjam valahol, hogy - már elnézést a kifejezésért - hogyan kurválkodtál. A legtöbb ember ezt így értékelné.
- Dehogy is! Ez nem arról szólt! - hallom a csilingelő hangján ahogy mosolyog. Azonnal bele tudnék szeretni, de ez most nem az a helyzet. Nagyon nem.
Hallgat. Tuti nem voltam rá ekkora hatással, inkább keresgél még egy utolsó szalmaszál után. Aztán elengedi.
- Hát jó. Akkor nem. Pedig...
- Még szép. Se név, se cím, se telefonszám. Pont ahogy leírtuk. Tudod, nálam is van egy példány.
Nyilván nem számít, ők ketten a béna kis ügyvéd ismerősével simán lemosnának, de tudom, hogy nem fog ilyet tenni.
- Azon meg el kéne gondolkoznod, hogy a profod nem-e egy perverz, aki így szerez címeket, vagy beteg élményeket másoktól, amíg olvasgatja a hasonló írásokat.
- Nem értesz.
- Tényleg nem.
- Na szia!
Puff, bezárkózott. Na róla sem hallok többé. Egyszer majd kitúrom a nyilvántartásból és elolvasom mit írt. Fél év múlva ránézek, ha nem felejtem el.

Az igen! Pofára esés. Egy héten kettő!
Ezek után, még jó, hogy nem kérdeztem meg, ő beleegyezik-e, hogy megírjam a történetünket. Így meg se érdemli, hogy döntsön róla!

Angi németben van munka miatt. Sose hív vissza. Biztos valami Günter töcsköli. Vagy csak nem tudja, hogy nincs már roaming? Igen. Biztosan ezért.

Mi a faszt csináljak? Ráírjak Szandrára? Vagy keressek valakit?