Szegény pára, tényleg akar valamit.

- Mi lenne, ha összeköltöznénk?
Mi van? Vagy úgy is kérdezhetném, hogy MI VAN??? Két rendkívül kielégítő kefe után? Ennek elmentek otthonról?
Itt mosolyog, a keze a kezemben, és nagyon mélyen a szemembe nézve várja, hogy válaszoljak neki.
Azt hiszem, nem gondolom végig, inkább a számat kezdem jártatni.
- Aranyos vagy Cicuka...
- De? Most jön a de - és már görbül lefelé a szája.
Azért nem annyira, műsorra nem készül, azt látnám.
- viszont, nem ismersz még - levegőt vesz, hogy válaszoljon, de folytatom.
- Csacsika. Állati jó veled. Tényleg, nem számítottam rá, hogy ilyen aranyos, odaadó, kreatív, vicces és szeretnivaló lány vagy.
Tényleg az, egész ügyes.
- Simán beléd tudnék szeretni, imádom a hajad, hogy copfban van és a szemedbe lóg egy tincs.
- Nem is lóg.
Félresöpri, de az visszahullik ugyanoda. Úgy hagyja. Szexi, jól áll neki.
- De pont azért várnék még vele, nehogy elrontsuk ezt a dolgot. Tudod mit? Találkozzunk sűrűbben, és akkor meglátjuk.
- De pont ez az! Nekem mindennap a Flexbe kell mennem. Csak reggel és este tudunk találkozni. Akkor miért ne tölthetnénk együtt a köztes időt mindig?
De édes! Ha csak pont ennyin múlna.
Nagyot sóhajtok. De egy darabig még keresem a szavakat. Várja az ítéletet.
- Figyelj. Mi lenne, ha nálam aludnál két napot?
- Hármat? - vágja rá rögtön.
- Imádlak, te hülye!
Csókot adok a szájára. Miután szétválunk, még lehunyt szemmel mondja.
- Én is szeretlek.
Na mondjuk én nem ezt mondtam, de minek dörgöljem az orrára? Felpattan.
- Megyek csomagolni!
- Várj! - hűtöm le a kedélyeket.
- Fél óra múlva mennem kell. Nem akarsz akkor csomagolni, mikor már nem vagyok itt? És csak 3 bugyi, 3 póló kell, meg egy fogkefe.
- Ah! Pasik! - vigyorogva harapja a szám újra.

Kimondottan jó Zsuzskával. Csak ne lenne folyton dejavu érzésem.