Na most persze kiakadt Klári, hogy túl szépen írtam Ramiról, meg a kapcsolatunkról. Ő már nem is akar közénk állni, elgondolkozott rajta, talán nem is kéne találkoznunk többet. Meg hogy amúgy a jövő hét jó-e nekem.
Csak hát nem érti ezt a fajta hozzáállásomat, meg hogy hova lett a holtomiglan-holtodiglan, csak mi együtt, örökkön örökké.
Mondom neki, mert Rami nem csak fél évente akar látni és ennek örülök. Ez olyan nagy baj?
És persze a jövő hét nem jó nekem, cserébe meg neki a nem a többi általam felsorolt. Na még próbálkozom később, hátha valamikor éppen alkalmasnak ítéli a nap sugarainak beesési szögét, a széljárást és a csillagok állását is.
Amúgy a helyszín is egyre inkább gáz. Ahol már voltam Ramival, oda ő nem akar menni velem. Én meg nem akarok hazudni, hogy de szép, itt én még sosem...
Plusz, nagyon okosba kell megoldani, mindenkitől jól elbújva, egy messzi-messzi galaxisban. Az se baj, ha nem is látunk más embert. Nincs kedvem lebukni. Meg már ide se merem leírni a gondolataim. Áh, nők!
Találnom kell egy L1, 2, vagy 3-4-5 pontot, ahol minden is ideális, lehet állni (vagy feküdni, súlytalanságban bukdácsolni) mozdulatlanul úgy, hogy ne zuhanjak senki és semmi felé egy darabig. Csak élvezzem amit lehet.
