Repülök vissza a múltba. Minél többet beszél, annál jobban.

Csak hallgatom, és bár a szokásos módon, közepesen érdektelen témákkal kezdődött, már egy órája beszél, és a hangja megtette a hatását. Bármit mond, a madarakról, gyertyákról (uh, milyen gyertyát tudott csinálni, muszáj volt betennem neki úgy is), vagy hogy milyen húst vett a boltban, mindegy már. Hallgatom és utálom.

- Utállak! Jól kiszúrtál velem!
- Most miért? - kérdi csilingelve.
- Egész jól nem gondoltam rád (csak lefekvés előtt minden kicseszett nap egy pillanatra), erre most itt elvarázsolsz, aztán majd Raminál olyan lesz mint a hidegzuhany.
- Most? Pedig nem is a szexről beszéltem, hanem hogy mennyire foglaltak a hétvégéim. Azt sajnálom hogy a következő 5 hét tele van és nem tudunk találkozni.
- Na bazd meg!
Túl szép ez a lány, hiába nem látom, akkor is látom. A kacagása tépi fel a sebeket, és a napsütésben mosolygó copfos lányka ott mosolyog rám.

Később ő hozza fel a témát.
- Na most látod milyen vagy? Eszembe se jut a szex, egyáltalán nem hiányzik, de most, hogy beszélünk és megnyílhatok előtted, nagyon akarom azt a hétvégét. Valamikor csak össze kell futnunk.
- A rohadj megeet félreértenéd, ugye? Megsértődnél?

Még nem tette le de már írok. Mert még akarom. Még-még!

Már 10 perce vége a hívásnak, de ahogy a sorokat tologatom ide-oda, kiegészítek, törlök belőle, még utoljára megmerítkezem a boldogságban, amit okoz nekem a lénye. Így talán kibírom. A következőig.

Nem is tudom mire jó ez az önsanyargatás, de élvezem. A mazohisták lehetnek így. Fáj, de jó.

...

Éééés most írt Vivi. Szomi, és hiányzom neki. Nem mondom neki, hogy ő is, mert akkor csak elnyújtom a fájdalmát. És talán nem is lenne igaz, vagyis nem úgy, ahogy ő gondolja. 

Jé! Most látom csak, miféle párhuzam van a két "kapcsolat" között.

Hogy-hogy mindig egyszerre találnak meg a nők? Ez valami szabály? Karma? Törvény?

Ja, nem bánom, csak nem értem.