Vivi randi előtt.

Nem érzem jól magam. 
Jó, hogy "népszerű" vagyok, de valahogy üresség van bennem. És kétely. Az nagyon.
Nem azért, hogy jó lesz-e (olyan lesz, amilyenné tesszük), hanem hogy ugye nem jön elő bennem az az érzés, míg tartok haza Vivitől, hogy "Ezért?". "Ezért megérte a sok minden? A kockázat, hogy rongálom Ramit, ha kiderül?".

Próbálok belekapaszkodni az érzésbe, amikor biztosan tudom: kurva jó lesz!
Az kell nekem. Mókázunk, nevetünk, megismerek egy másik embert és megyek vissza a jól bevált kellemes környezetembe.

Ha más mondaná ezeket, lebunkófaszoznám. Vagy azt tettem volna korábban. Csak hát azóta annyi víz lefolyt már a lefolyón.

...

Breaking.

Vagyis nem. 1 óra és indulok hozzá.
Most jöttem rá, hogy ha számmal kezdünk mondatot, nem kell a nagy kezdőbetű, mert az ilyen: '.
Na látszik, a vér már nem a fejemben van.

Szóval nem sokára. 
Szól a a rádió, éneklem a dalt, közben azt veszem észre, hogy három ujjamat kinyújtva, egymáshoz szorítva és tengelyirányba alternálva mozgatva, negyed körben oda-vissza forgatva imitálom a várható eseményeket. A másik tenyeremből formált O szolgál a befogadó elemként (hüvely, a belecsúszó csaphoz). Azt tesztelem, mennyire karcol a körmöm. Ha nagyon, még manikűröznöm kell.

Gáz vagyok. Vagy túl őszinte?

Izgulok, de tudom, jó lesz. Így, vagy úgy.
Volt már első randim utolsó, hátha ez nem lesz az.