Azt mondta, lehet, hogy jön. Három nap múlva. Szerintem inkább 1 a tízhez, hogy jön. Az sovány.

Újabban nem is az hiányzik, hogy benne legyek, hanem hogy mellettem legyen, feküdjünk az ágyon, naná, hogy ruha nélkül, nézzük a semmit, beszélgessünk, lassan simítsam a bőrét végig, vagy csak kézenfogva aludjunk el.
Persze nem mondom neki, még megkérdezné buzievagy.

Távolodunk Klárival rendesen, de ha beígér egy "nem ígérek semmit, de talán"-t, akkor pár napig rajta kattogok. Az emlékeken, meg hogy mit is kéne vele kitalálni. Igen, a szokásos marhaságokat.
Annyira távolodunk, hogy ugyan nagyon vágyom rá, de legutóbb, mikor a kedvenc pózunkban dugtam, valahogy nem volt tökéletes az érzés és akkor, csak viccből Katkára gondoltam. Őt képzeltem oda. Tíz másodperc alatt elmentem.
Baj van velem, tudom. De csak a szokásos. Ja és nem érdekel Katka. Csak hogy fiatal, hibátlan, kis buta, mindent is bevállal, amúgy lehetne bárki, bármilyen névvel, Julcsika, Erika, vagy Boróka, mindegy.