Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fikció, vagyis kitalálat

Felnőtt tartalom!

Felnőtt tartalom!

Más napok fénye közelg

2023. július 10. - Sandakutya

A hülyeségem netovábbja újra teret hódít.
Baromság volt így leírni, ez olyan mesterkélt és modoroskodó, pedig olyat sosem szoktam. :D

Kétségbe vagyok esve. Egyik nő, vagy a másik?
Néha úgy érzem, jó lesz nekem ez a kis butácska ez a kis semmi, rögtön utána meg, hogy az az okos, vicces, érdekes nő kell, akinek sosem lesz rám ideje, ez már előre látszik. A korábbi rosszul sikerült kapcsolatom tapasztalatai alapján egyértelmű. De ő a jobb! Jobb lehet vele! Minden!

De itt van Miss Simple, aki... kéznél van. Az ágyban tuti gyenge, és kétséges, hogy lehet rajta javítani. Ha mégis, akkor még ott a többi, hogy szóban, fejben gyengécske. De "bármikor" ott van nekem! Az a jobb, ugye?
Annyira meguntam már, hogy sosincs mellettem az, akire vágyom! Akkor inkább kicsit lejjebb adok a vágyaimból. Aztán ha nem megy, kibaszom külön megyünk.
És akkor még ott van Perfekt. Naná, hogy megvár. Biztosan nem. Miután egyszer már Egyszerűt választottam?

Nem tudtam aludni. Komolyan. Forgolódtam, hánykolódtam. Aztán a szokásos, unalmas, mindig bejövős erotikus képzelgésem vettem elő. Jól kibontva, hosszan taglalva. Így aludtam el reggel felé.
Aztán felkeltem és az ágy szélén ülve, a fejem lógatva töltöttem az első félórát.

Könnyű lenne azt mondani, dobd ki! Ezt. Vagy amazt! De ha tévedek? 
Mellette meg már kényszerpályán a világ, mindent úgy szerveztem, hogy butácskával legyek. De előtte randi a Jóval. Érted?
És hazudni kell. Mindháromnak.

A tököm ki van!

Ne aggódj, az ilyeneket én is utálom olvasni, de muszáj leírnom. Bocsi.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultam18evesbelepek.blog.hu/api/trackback/id/tr718012878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása