éppen Klári cicije bukkant fel a szemem előtt.

Vagyis ahogy felbukkanni készül a víz alól, és csak lebeg, tör fel a fényre, érzékien, hol meredező bimbókkal, hol ágaskodó szőrszálacskákkal (ami nincs is rajta, amúgy sem láthatnám, hiszen olyan vékonyak, a víz alatt nem látszik), és ahogy öt centire a víz felszínétől kukucskál kifelé, mintha levegőt venni készülne, csak nézem, gyönyörködöm benne.

Hiányzik az a selymes bőr, nem csak a mellén, mindenhol. Gyönyörű, sima, hibátlan.

Ha meg az arcára nézek...
Van, hogy ügyes vagyok, és csak két óra együttlét után, még az ismerkedési fázis alatt, a "szokjunk újra egymáshoz, de jó, hogy itt vagy" rész közepén vág mellbe a látványa.
Ilyenkor így szoktam neki kedveskedni:
- Bazmeg, ezt nem hiszem el! Ez nem ér!
- Micsoda? - értetlenkedik.
- Már megint olyan kibaszott gyönyörű vagy, hogy kicsordulnak a könnyeim, és azonnal szerelmes leszek beléd. Bumm, meg is van. Ennyi.
- Hülye vagy! - kacag, és tovább indul, talál a földön valami biz-baszt, egy virágot, és kijelent, vagy kérdez róla valami hülyeséget.

Imádom.

És ez az imádat egyenes arányos a külön töltött idő nagyságával (a szerk.)

Lehet kicsit hiányom van. Megyek, megbaszom Ramit.