Klárikám!

Annyira jó, hogy vagy nekem! Sosem múlhatunk el, ennek nem lehet vége, mindig ismerni akarlak!
Ha másképp nem, legalább látni, szólni hozzád, megfogni a kezed. Ezt meg kell ismételnünk minden évben, lehetőleg többször.
Most, hogy ezt olvasod, biztos arra gondolsz 'Áh, már megint a grafomán pasi, ahelyett, hogy beszélgetnénk egy jót, táncolnánk, vagy csak élveznénk egymás közelségét'.
Nem baj, remélem azért nem haragszol. Le kell írnom, mert elmondani nehezen tudom. Most megpróbálom összefoglalni, hogy mennyire jó veled, örülök, hogy ismerlek, és hogy annyi mindent tanultam tőled.
És amikor már túl sokat beszélsz, és csak beszélsz, beszélsz, mondod, sokat, sokat, sokat, sokat, sokat, sokat, sokat, (igen, nem véletlen a szóismétlés), szóval sokat, sokat, akkor is így érzem. És akkor is, amikor hetekig nem vagy kíváncsi rám.
Te!  

Ezt az üzenetet égesd el! Vagy tépd össze, dobd ki. A blogon úgyis megmarad."

Erre gondoltam egy szép kis papírra vetni, ajándék gyanánt neki. Hülyeség, mi?
Úgyse vihet semmit, amit tőlem kapott, nehogy lebukjon Beni, vagy az anyja előtt.
Mondjuk a szennyes bugyiján elgondolkoztam. Azt hova rejti? Vagy vigyázzak rá én, ki tudja meddig? Vagy elássa?

És itt már az ömlengős Rami szövege a "Köszönöm, annyira élvezek minden percet veled" dolgot hallom a füleimben, szóval abbahagyom. Talán ennyi se kéne.

Na jó, ezt még átgondolom.

A szaloncukrok majszolgatása közben már a következő napokon jár az eszem. Arra készülök.
Ő rá.