Van egy csini kis fiatal, szőke, postás lány. Már régen kinéztem magamnak. Múltkor bekopogott.
- Szia! Ajánlott leveled jött!
Most beszéltünk először, furcsa volt a közvetlensége.
Ott állt az ajtóban, csurom vizesen, bár már elállt egy ideje, látszott, hogy párszor elkapta az eső.
- Szia. Hol írjam alá?
- Egy igazolvány is kéne hozzá.
- Óh. Akkor gyere be! - és csuktam be mögötte az ajtót.
- Pillanat, megkeresem. Nagyon eláztál. Meg ne fázz! - ezt már háttal mondom neki, közben a tárcámban turkálok.
- Kár lenne, ha egy ilyen csinos lány megbetegedne.
A szemébe nem tudtam volna ilyen faszságot mondani.
- Van nálam száraz ruha - ütött a táskájára.
- Majd a központban átveszem.
- Itt is átveheted. Megfázol, míg visszatekersz így, vizesen.
Ezt már a szemébe mondtam, és tényleg aggódva néztem rá.
- Hmm. - kicsit elgondolkodott.
- Gumid van? - és benézett a nappaliba, még mindig komoly arccal.
Azta! Először nem is voltam biztos benne, úgy érti-e.
- Persze!
- De sietnem kell! - és már lép ki a cipőből, és bontja magáról a ruhát.
Szaladok a gumiért, hova is tettem? A táskámban, vagy a fiókban a tartalék? El se hiszem, hogy benne leszek, ilyen könnyen. Megvan!
Mire visszafordulok, már meztelenül, terpeszben, előredőlve támaszkodik az ágy szélén.
Én is vetkőzni kezdek, gumi fel, bár a pöcsnek nem volt elég ennyi "előjáték".
- Fordulj meg, segítened kéne!
Megfordul, látja, hogy lóg, aminek állnia kéne, és gyorsan letérdel. A szájába veszi, és gumival együtt szopogatni kezdi. Persze így a felét sem érzem. Jó öt percig engedem.
- Feküdj hanyatt!
Lefekszik, lábak szét.
Nyalogatni kezdem a puncit, játszom a salátalevelekkel, néha belenyúlok. Én ettől indulok be.
Próbálok rámászni, de megállít.
- Ne így!
Kibújik alólam, és "visszaáll" az előbbi pózba. Hátulról akarja.
Most már menni fog.
Beteszem neki. Még elég szűk, először csak épp egy-egy centire lököm. Aztán mindig mélyebbre.
Már elég jól benne vagyok, és a fenekét széthúzva, tulajdonképpen rángatom a farkamon.
Alig élvezem. Néha hátranyúl a golyókhoz.
- Ügyes vagy! - mondom hangosan, és rájövök mi a baj.
Csendben van. Nem szól, nem nyög, nem élvez.
- Lehetsz ám hangos, ha akarsz! - mondom neki remegő hanggal két lökés között.
- Oh, ez az, Tomi, dugj!
Hát, mit mondjak? Nem tűnik őszintének. Úgy látszik, ez ilyen lesz. Begyorsítok, legyen hamar vége.
Ahogy rángatni kezdem és kalapálom rendesen, felbátorodik. Egyre hangosabb, és már nem fogalmaz, csak nyög, és hülyén hangzó szavakat ismételget.
Na már hiszek neki! Én is megszólalok.
- Ezt szereted, te kis kurva?!
- Basszd szét a puncim! - ez valódinak hangzik.
Hamar elmegyek. Gumi ide vagy oda, kiveszem, és a hátán fejezem be egyedül. Jobb az óvatosság, volt már, hogy lecsúszott. Most minden rendben. Még csukva a szemem, de ő már megkérdez.
- Lezuhanyozhatok?
- Persze... - várok, próbálom a nevét kitalálni, de honnan is tudnám.
Kifordul alólam, és megy.
Ez is megvolt. Egyszeri eset. Azt hiszem.
Hát ez sem lesz ott az évszázad dugásai listán. Kár. Pedig a csinos pofikájától többet vártam.
