Egy tök átlagos, festett szőke, szemüveges negyvenes. Ez a nő, nem szép, vékony, majdnem sportos testalkat, kicsi cicikkel, lepukkant, "leszaladok egy kenyérért a boltba zárás előtt" féle. Állt előttem a pénztárnál. Én feketében mögötte, hasonlóan kiöltözve, kilenckor megyek a boltba, pont zárásra, így nem lesz ismerős, aki előtt a kinyúlt, de rövid pólóm gáz lenne.

Eljátszottam a gondolattal, hogy azért nem nézett rám a nő, de mosolygott a bajsza alatt, mert én is bejöttem neki, és pont arra gondolt, mint én, hogy így lepattantan úgysem kellenék senkinek.

Érdekes, hány ilyen elszalasztott lehetőség mellett mehetünk el életünkben, csak azért, mert nem illik megszólítani egy idegent. Mit is mondtam volna?

Kegyed oly csinos, hogy... Naésaztán? Otthon várja apu, talán egy sörrel a tv előtt, és minimum egy gyerek. Hmm. Persze játszani leléphetne néha. Mondjuk hozzám. Na ha legközelebb látom (soha), majd szóba elegyedek vele (soha), hogy aszongya: "Szia! A múltkor a pénztárnál hagytad a pontgyűjtő kártyád, meglett? Utánad akartam menni szólni, de olyan gyorsan eltűntél, később láttalak a zebránál, de akkor már nem tudtam semmit se tenni. Megünnepeljük az újabb találkozást egy kávéval?". Egy filmen. Mert a valóságban, max egy "Köszi, nem"-et kapnék.

Na ezt is túl toltam. Pedig olyat nem szoktam.