Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fikció, vagyis kitalálat

Felnőtt tartalom!

Felnőtt tartalom!

Pár csere

2023. január 08. - Sandakutya

Bulikázni voltunk a minap (ki mond még ilyet?), vagyis csak kocsmázni a Könyvtárban. Ez a neve. Jó kis hely egy lakótelepen egy tízemeletes panel aljában. Igazi alkesz gyűjtő. 
Szóval Zsolti, az új fiú, meg én. Zsolti olyat mondott, mint még sose.

Úgy kezdődött, hogy a szokásos uncsi munka történetek mentek a műhelyből, mi sztorizgattunk Zsolesszel, Peti meg (vagy Feri?) csak pillázott, bárgyún vigyorgott és próbált bekapcsolódni valami hasonlóan unalmas történettel, de mivel ő volt az idegen, nem nevetett senki. Aztán, ahogy fogyott az olcsó sör, Zsolti csak kibökte, hogy most aztán ő szabad mint a madár, hónapokig tartott míg kiheverte, de ő már nem szerelmes. Na mondom mesélj!

Először csak hímezett hámozott, hogy társkereső, meg ő nem akarta, végre sikerült összeszedni az egész történetet szépen, úgy hogy a végén visítva röhögtünk Petivel.

Az úgy volt, hogy regisztrált valami oldalon. A harmadik csaj, akire ráírt, visszajelölte. Nosza. Beszélgetés, egyebek. Két nap múlva randi megbeszélve. Szinte kicsit belezúgott a nőbe, ő tud ilyet csinálni. 
Szóval emberünk eggyel előbbi busszal ment, nehogy elkéssen, meg azt hitte eltéved a nagyvárosban, de a google maps rögtön oda kísérte. Volt még vagy félórája, de ha már a kapuban állt, gondolta miért ne. Felcsöngetett.
- Én vagyok, korán jöttem?
Brrrrrrr. Nyílik a kapu. Eszébe jutott, hogy egy régi francia filmben Alain Delon direkt korábban ment a csajhoz a randira, hogy amikor az egy szál törölközőben kinyitja az ajtót, letudja rántani róla. Igazi reneszánsz ember ez a mi Zsoltink.
Felér a nőhöz, második emelet, lift nincs, izzad mint a ló.
- Szia!
- Helló, könnyen idetaláltál?
- Persze a...
Aztán gyerebeiszolvalamitvalamirövidetakkorvodkázunkilyenmelegvanelfáradtál? Ilyenek.
- Ha meleged van, vedd le az inged, nézd, én is leveszem a blúzom.
De. Két perce ismerik egymást. Vagyis két napja és két perce. Az sok idő, igaz.
Vodka gyorsan benyomva, és a csaj kurva gyorsan kezdi bontani a fütyköst, nagy hiánya lehetett. Mondjuk írásban nem volt ilyen rámenős, barátunk majdnem el sem jött, mert "ez is csak egy prűd picsa". Hát nem.
Szépen tuszkolja magába a kolbászt a nő, hason fekve, majd feltérdelve akarja, hogy tegyék tele. Szépen elterül a lepedőn, és vonyítva élvez, mosolyog közben.
Zsolti, ahogy pumpál, ráér gondolkozni. Nem barna, hanem szőke a csaj, és kissé testesebb, mint írta. Pont tökéletes, de akkor miért mondta, hogy vékony.
Az előszobából hangok szűrödnek be. Zsolti megáll.
- Dugjál már!
- De valaki jön!
- Az csak a szobatársam. Abba ne hagyd!
Közeledik a hang:
- Megkérdezem!
Benyit a csaj. Álom szép, barna haja copfba fogva, vékony, hosszú combú lányka. Tuti fiatalabb, mint Judit, gondolja Zsolti.
- Te.... oh. Figyelj csak, nem randira hívtál egy pasit?
Mivel Zsolti parancsot kapott, csak tologatja rendesen a nőt, próbált mosolyogva biccenteni, de a barna rá se néz, próbál szemkontaktust keresni Judittal, ami elég nehéz, mert az arca épp szétnyomódik az élvezettől a lepedőn, miközben húzza szét a fenekét, így kínálva fel Zsoltinak a jobb penetrációs lehetőséget. Azért kedvesen válaszol a csajnak, közben Zsolti felé bólint a fejével (inkább csak a szemével):
- Szerinted?
- Értem.
- Jutka, csukd be az ajtót! - még teszi hozzá suttogva, ritmusra lihegve, ahogy Zsolti löködi serényen.
Távozik a nő.
Zsolt, hogy oldja a feszültséget, megkérdezi:
- Ő is Jutka?
- Hogyhogy ő is? Én Éva vagyok. Dugjál rendesen!

Itt esett le emberünknek. Ő bizony rossz lukba tévedt be. A cím stimmelt, a faszra vágyók létszáma is rendben volt, épp csak a nagy keveredésben elcserélődtek a cél koordináták. Ő nem kérdezte, hogy Jutka, az nem kérdezte, hogy Zsolti, és nem is számított, a neten úgyis mindenki álnevet használ. Időre jött, ő az, pont.
Ekkor rákapcsolt, pillanatok alatt elélvezett, mire felöltözött, a nő még mindig kifacsarva lihegett az ágyon. Elszaladt a konyha mellett ahol leültették a pórul járt pácienst, aki még mit sem sejtett, és szégyenében szó nélkül kiosont az ajtón.
Na bazmeg!

Hazafelé egyszer csak elkapta a röhögés. Elképzelte, milyen pofát vághatnak a megjelentek, mikor kiderült a pár csere. Csak a csávót sajnálta. És persze Jutkát, ő igazán finom falat lett volna.

n0tur28.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultam18evesbelepek.blog.hu/api/trackback/id/tr8317886811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása