Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fikció, vagyis kitalálat

Felnőtt tartalom!

Felnőtt tartalom!

Puzzle

2023. január 19. - Sandakutya

Na, most lett vége egy idősebb nővel. Nem tudom hány éves volt, de van egy 23 éves lánya, szerintem jóval negyven feletti.

Furcsa volt az egész. A cégnél szúrt ki. Megkérdezte, hogy adok-e neki külön órákat vezetésből, mert kijött a gyakorlatból. Mondtam neki, én nem abban utazom és engedélyem sincs, de szerencsére észrevettem a mosolyt a szája szélén, úgyhogy gyorsan rábólintottam. Nem lesz itt vezetés, tudtam előre.

Sokat nem beszélgettünk sosem, az első randin megdugatta magát. Igazi, belevaló MILF, itt-ott némi ránccal. Na ő az, akiről eszedbe sem jut, hogy beleszeress, mert annyira nincs közös téma, nem is erőlteti, az első hétvégi alapos kefélés után két órával jöttem rá, hogy tökre nem akarja, hogy ott töltsem az estét.
- Most jól értem, azt akarod, hogy menjek el? - nem úgy! Azon már túl voltunk párszor aznap.
- Hát figyelj! Ha jobb dolgod is akad, én nem marasztallak. Felesleges azért együtt unatkoznunk, hogy holnap talán még egyet dugjunk.
- Én szívesen maradok, élvezem a társaságod! - próbálkoztam.
- Nem kell a szöveg, nem vagyunk egy korosztály, majdnem ennyi idős a lányom, csak megutálnánk egymást. Ha akarsz maradsz, nem küldelek, de nem is marasztallak. Én sorozatozást terveztem a hétvégére, azt meg jobban szeretem egyedül. Ha kefélni van kedvünk, majd találkozunk holnap, vagy azután. Majd hívlak!

Na fasza! Értek én a szóból, még ha lassan is. Igazából az zavart, hogy így át kellett szervezni a hétvégémet. A haverok leléptek, mert későn szóltam, Miskolcra meg nem volt kedvem levonatozni, hogy berúgjunk és hazainduljunk. Mindegy.
Igazából pár naponta hívott, volt vagy öt "randink". Rendesen meghajtottam, élveztem a finom testét.
De mindig volt valami furcsasága. Na nem a kefében, az olyan normál vanilía szex volt, minimális elhajlásokkal. Hanem, hogy nem tudott kommunikálni, vagy nem akart. Volt, hogy dugás után, minden szó nélkül lelépett. Nem bántam volna, ha épp magányra vágyom a kis albimban, de ez nála történt. Vártam egy órát, aztán mikor indulni akartam, akkor lépett be. 
- Te még itt vagy?
- Hol lennék? Nem mondtad mikor jössz, megvárjalak-e, boltba mész, vagy akármi.
Kezdte volna kellemetlenül éreznie magát a barátnője vagy szomszédja, mittudomén ki előtt akivel jött, de inkább beszólt.
- Mi a faszt képzelsz te magadról? Nem vagyunk házasok! Húzzál haza kiscsikó, majd hívlak!
Nem tudtam komolyan gondolja-e, de nem volt kedvem a műsorhoz, köszönés nélkül léptem le.
Amúgy nem viccelt. Tényleg hívott pár nap múlva. Úgy viselkedett, mint a pap, aki most jön ki a templomból. Mintha mise történt volna.

Az ilyeneken simán túllendültem, nem zavar, ha valaki beteg, ha nem árt nekem, és élvezzük egymást.
Hanem egyszer tényleg vezetni voltunk, jó egy órát szivattam, minden stop-nál lebasztam, hogy nem állt meg, cserébe majdnem meg is ölt minket vagy kétszer, a pasit aki a kamiont vezette azóta imáimba foglalom, miután elrántotta a kormányt. Biztos volt öröm, mikor megérkezett a cél állomásra, és meglátta, hogy megdőlt a rakomány.
Szóval megyünk fel a lépcsőházban, közepesen utáljuk egymást, de nem lett kimondva, hogy többet nem vezetünk együtt, mondtam, ez nem volt beszédes. Bemegyünk a szobájába, gondolom ki akart fizetni, és ahogy leült a kanapéra, a cipzáromat épp megfogta, hogy orálisan kezdje a ráhangolódást, mikor belépett a lánya. Valami baromságot kezdett nyünyörögni a barátnőiről, meg hogy kéne két ezer a nem tom mire. Erre anyu:
- Katka, légyszíves menjél ki, mert Tomival szexelni akarunk. Tíz perc múlva megyek.
Kicsit sem volt kínos. És nem csak a tíz perc miatt. Amúgy hazudott. A tizennegyedik percben léptem ki a kapuján.

Máskor meg simán látszott, hogy ott egerész a csaj a szoba ajtó előtt, látszott az üveges ajtón keresztül, anyuka meg úgy visított, mintha nyúznák. Dugtam persze rendesen, de délután ötkor, nem volt váratlan, hogy Kati sétálgat a lakásban.
Aztán egyszer, szépen kefélünk, mint rendesen, éppen kutyában nyomjuk, tök meztelen mindegyikünk. Benyit Katka. Mire számítasz? Valaki elszégyelli magát, és vagy visszalép, vagy mi kezdjük abbahagyni, amit elkezdtünk. Nekem csukva volt a szemem, szóval én nem dönthettem, csak a hangok változtak meg kicsit, arra lettem figyelmes. 
- A kék a mosógépen van, mondtam.
- Mi? - kérdeztem, de ezt nem értették, vagy direkt nem vették észre.
- Az nem a kék, hanem türkiz. Nekem az kell, ami strasszokkal van kirakva!
- Kislányom, mondtam már, hogy ne kiabálj velem, mert olyat lekeverek..
Hallod? Közben benne voltam! Járattam az uborkát be és ki. Az elején fel sem tűnt, olyan szürreális volt a kép, előttem a kis csaj, és anyuval beszél, miközben dugom. Aztán már direkt nem álltam le, kíváncsi voltam mi lesz. Amúgy is, ahogy beszélgettek, szerintem múlt anyu izgalma, és úgy kezdte szorítani a farkam a punci, szóval nekem éppen jobb volt.
Gondoltam, ha nem fejezik be, végignézheti a leányzó, ahogy hamarosan torkon ragadom az anyját, hátrahúzom a fejét, és beleengedem a magot a szájába. Ő így szerette. De végül valahol a "lekeverek" és a "nem igaz hogy ilyen bunkó vagy!" között, - azt sem tudom ki mondta - végre kisétált. Épp időben. Miután lenyelte, csukott szemmel mosolyogva ezt mondta:
- De jó, hogy nem hagytad abba, mikor itt volt Katka!

Így visszatekintve, talán pont ezek a dolgok vezethettek el az utolsó eset különleges helyzetéhez.
Belépek a megbeszélt időpontban a lakásába. Kulcsom van, mióta lelépett a múltkor, hogy ki tudjam engedni magam legközelebb, ha megint előfordul ugye.
Hellózok veszettül, de már meg se lepődök, hogy senki se köszön vissza.
A nagy szobában a szőnyegen hasalnak és puzzle-t raknak ki. Szemét vagyok, de tényleg nem néztem ki volna belőlük, hogy a tízezer darabossal eddig jutnak. Vagy lehet, hogy az elmúlt három napban csak ezt csinálták és el se mozdultak a szőnyegről?
Egy magasröptű beszélgetést zavartam meg épp.
- DE MONDOM, HOGY AZ FAAAASZ, NEM HISZED EEEL?
Csak bízni tudtam benne, hogy nem rólam van szó, bár... Mindegy is. Azt viszont nem tudom melyik vinnyogta, mert akkor még nem láttam őket és nem értettem tisztán.
- Mit csináltok?
- Uborkát savanyítunk bazmeg! SZERINTED MIT? - közölte az én "kis" "szeretőm" boldogan.
Na ezen elsikongattak pár percig, mert a humoruk jó volt, szerintük.
Ahogy lecsillapodtak, gondoltam odafekszem Julcsira. Egy rövid ideig bírja, sőt szereti, ha ránehezkedek, aztán majd kapok egy "Húzz már a picsába, agyon nyomsz!" - ot.
Mostanában "mindig" áll a flimpi, mint akkor is. Ahogy ott hasalok a nőn, megérzi a farkam. El kezd mocorogni. Nem tudtam, hogy el akar zavarni, vagy élvezi, hogy hátulról döfködöm. Mondom hátha!
Igazítottam a péniszen és célirányosan kezdtem finoman löködni. Egy darabig hagyta, majd hátranyúlt, felhajtotta a nyári ruhácskáját és beillesztette a farkam a puncijába. Ahogy finoman mozogni kezdtem, egyre jobban feszített rám, egyértelmű volt, meg akarta dugatni magát. Felültem féltérdre, hogy jobban tudjam diktálni a tempót, de előbb kibújtam a nadrágból és az alsógatyámból. Mindezt óvatosan, hogy lássam, jól gondolom-e mi zajlik itt. 
Jelenleg, anyu és lánya bájosan csevegnek, rakják a puzzle-t, én meg tolom a nőt, egy szál pólóban. Ahogy igazgatom magam, a térdem hozzáér a csaj combjához. Fel se tűnik neki, vagy nem akarja észrevenni.
Már nagyon élvezem a dolgot, Julcsi néha ötletszerűen rászorít a farkamra a puncijával, tudja, hogy ettől beindulok. Olyan kínos kicsit nekem a szitu, szóval egészen sokáig bírom, élvezi is rendesen. Egyre kevesebbet beszél, már csukott szemmel, lehajtott fejjel támaszkodik, az egyik kezében megállt az utolsó kirakós darab. Mintha ezt venné észre Kati, hogy mi történik. Anyjára néz, elmosolyodik. Játszik tovább. 
Ez tudja bazmeg! Vagy csak én vagyok a hülye, és eddig is egyértelmű volt. Lassítok, most már ki akarom élvezni teljesen a helyzetet. Amúgy elég csúnyácska lány, nem is arra izgulok, hanem a titkos, tiltott körülmények kölcsönöznek extra izgalmat a tök közönséges baszáshoz. A kiscsaj többször rám is néz mosolyogva. Nem úgy, mint aki kikezd velem, hanem mint akit szórakoztat, hogy lám, itt dugják az anyját mellette.
Totál káosz van már a fejemben, közeledik a vég, anyu egyszer már tuti elment, mert halkan sikongatott, és az őrületben csak az a pici zöld darabka vibrál a szemem előtt, tedd már oda fel, te hülye picsa, hát ott a helye, nem látooooo OH!
Csak annyi időm van, hogy kirántsam, a visszacsúszott ruhát felhajtsam és Julcsi tökéletes fenekére és hátára élvezzek. Fél szemmel látom, hogy Kati vigyorogva nézi, még fel is ült, hogy jobban lásson. Azt sem tudom van/volt-e valaha pasija.
Miután kinyögdécseltem magam, ránézek Katira, aki még mindig a farkam bámulja. Összeszedem a ruhám, és kimegyek megmosni a faszt.
Aztán lelépek. Itt kérem ez az elvárás.
Egy hétig nem hív Julcsi. Nem tom mi lehetett, mikor becsuktam legutóbb magam mögött az ajtót még hallottam ahogy felnevetnek. Talán elszégyellte magát anyu? Vagy Katika lenyalta a hátáról a cuccot? Ezekről bármit el tudok képzelni.
Kimondottan jól esett, hogy nem keresett. A nyolcadik nap én dobtam be a postaládájukba a kulcsomat, közben rettegtem, nehogy összefussunk, és egy kínos "nem" beszélgetés után esetleg még egyszer meg kéne dugnom Julcsit, vagy a lányát. Én is tudok beteg lenni, de ez kicsit sok volt.

És tudom, a természetben ez a normális, egyes népcsoportoknál ma is, még kicsiny országunkban is, sőt, még talán 50 éve is, egy átlagos szegényebb családban minden a gyerekek orra előtt történt, na de talán fejlődtünk már azóta. A fene tudja, hogy is jobb.

lanyok.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultam18evesbelepek.blog.hu/api/trackback/id/tr2017885829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nevem senki. 2023.01.19. 18:31:08

Anyu biztos nem szégyellte el magát. Az ilyen ribanc képtelen a szégyen érzetre. Amúgy azt hittem a végére hármasba fogjátok tolni, mert Kati is egy ordas nagy ribi lehet, de azt írtad csúnyácska volt, így nyilván nem jött be és maradt az anyja.

csorsza 2023.01.23. 21:39:35

Az ilyen beteg nőt tartani kell, amig lehet/nincs jobb. Erre bizosan emlékszel majd, amikor 80 évesen a kandalló előtt áztatod a fájós lábad... :)
süti beállítások módosítása