Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fikció, vagyis kitalálat

Felnőtt tartalom!

Felnőtt tartalom!

Barátság ex trákkal

2023. március 04. - Sandakutya

Görögországban "nyaralt" egyszer idénymunkásként. Napernyőt és napágyat nyitott két órában a parton reggel, majd este csukta össze. Egy kb négy kilométeres szakaszt kellett végigjárnia. Volt, hogy narancsot szedett.
Azt úgy kell, hogy este elmész bulizni. Este tíztől zene, tánc, nők pasik, és úgy kettőkor beesel az ágyba, vagy nem, és fent vagy hatig. Hatkor hazamész, és mielőtt a nap szétégetné az agyad, szeded a narancsot. Kilenc-tíz felé vége, menni kell lefeküdni. Leginkább sátorban, egy árnyas fa tövében, így csak 36 fok van bent. Este hat körül ébredsz, eszel, tökörészel, ismerkedsz, vagy napágyat és napernyőt csuksz össze. Aztán éjjel buli, és reggel ugyanez. Egy hónapot volt kint, imádta a pörgést (éjjel), és 7 kilót fogyott. A görög főnöke az utolsó napon, tiszteletbeli tráknak nevezte. Máig nem tudja, ez jót, vagy rosszat jelent.

Megkérdeztem Klárit (mert ő volt), hogy emlékszik-e rá, hányan voltak benne azon a nyáron. Mosolyogva annyit mondott: "Horhe efaisztosz, es grekó no postos" (még csak nem is hasonlított erre). Valami olyasmit jelenthetett, hogy ami Görögországban történt, az Görögországban is marad. Gondolom. Sosem gugliztam ki.

Szóval ő volt nálam tegnap.
Mondtam neki, hogy az unokaöcsém nálam alszik, de szerintem ő azt hitte, az olyan, mint hogy itt a nénikéje. Hát nem. A kis szaros ráakaszkodott és ment a Kláli így, meg a Kláli úgy. Játszottak, futkároztak, táncoltak. Este meg a "Klálival füldök!".
A kis rohadék, tudja mi a jó. 

Elaludt a kölök, összebújtunk, suttogtunk Klárival.
Csak egy puszit adtam neki, mert miért ne? Aztán még egyet, a nyakára is, ügyetlen voltam, véletlenül meg is haraptam.
- Sssz! Hmm, te szemét, most már biztos, hogy meg is kell dugnod! - nyögte alig hallhatóan.
Annyira felizgul az érintésemtől, mint még soha.
Ahogy körömmel húzom végig a nyakától a mellbimbóin(!) át, csak élvez, nem pedig "TE! AZT NE!" ellenkezik vihogva, és valami (ütés/rúgás/harapás) hogy nekem fájjon, mert neki kellemetlen volt.
Semmi. Csak.. élvez.. Ez a pali tényleg nem kúrogatja. Hónapok óta. Szinte sajnálom. Mindkettőjüket.
- Óh, izmok!
Csak szólok, Barbi mellett apu testem lett. Tényleg bele tud markolni a mell izmomba, de a fél hordó hasam, nem túl szexi látvány.
Nem baj, ráfeszítek, had örüljön. Azzal főzök, amim van.
Játszottam volna rajta tovább, de nem sokáig bírta.
- Húzz gumit gyorsan! Gyere már, a farkadat akarom!
Eddig nem volt ilyen válogatós. Jó, pár napja még Barbiban voltam, benne meg talán Benji, inkább meg se kérdeztem.
Az első baszás után (az első mindig az, nagy B-vel, aztán utána jön az erotika) kellemesen nyújtózunk a lepedőn.
Finom ez a nő, még mindig. Rég nem láttam, de csak előnyére változott. Például csoki barna. Tuti valahol délen napozott, szerintem ez nem szoli, bár ki tudja. A kis cicijei fehéren világítanak a félhomályban. Mikor a farkalásra vágyott és hasra feküdt, a fenekén láttam, ugyanez a helyzet ott is. A tangát továbbra sem kultiválja, napozáskor legalábbis biztosan nem.
Nagyon kellemes jószág. Örülök, hogy a ... Örülök, hogy ismerem, és osztozhatok a társaságán, ha csak ilyen rövid időre is.
A bunkó újévi kocsmatöltelék csaj eltűnt. Most kedves, higgadt, nyugodt. Egyik haver, most azt mondaná, látszik, hogy dugva tartják. Most per pillanat én. Amúgy, ha lehet hinni neki, akkor nem igazán. Bár azt sem kérdeztem tőle, van-e más, akivel letudja a kötelező akrobatikát rendszeresen.

Nem sokáig hagy pihengetni. Fél kómásan szunyókálunk, vagy csak gondolkozunk, egy csók, némi csikló izgatás, be is kapja, de nem akarok a szájába elmenni. Megunja egy idő után.
- Megmostad?
- Mikor? Itt feküdtem melletted, gondoltad az ágyban megmostam? Amúgy szép tisztára szoptad.
- Akkor húzz egy gumit és tedd már be!
Azért van, ami nem változik.
A fenekét nagyon kell gyúrnom. Azt akarja. A fenekét nagyon jó gyúrni! Néha beledisznólkodom az ánuszába is. Most nincs kedve hozzá. De a puncijába kötelező. Szorítom, markolom, marom, én úgy akarom. Úgy élvezi.
Háromkor aludtunk el. Aztán óránként megébredtünk, hogy közelebb bújjunk, vagy egy puszi, akármi.

Reggel még jut idő kicsit beszélgetni, mielőtt ébreszt a kiskorú a másik szobából.
- Bocs, hogy nem borotválkoztam.
- Minden rendben van. Jó puha volt a szőr.
- Nem számítottam rá, hogy jössz.
- Ahogy a csajod megváltoztatta, hogy már nincs kapcsolatban...
- Barbi, és már nem a csajom.
- Ili azonnal rám írt: "Szerinted Tomi siratja? Felmenjek hozzá vigasztalni?"
- Mit válaszoltál?
- Semmit. Felhívtalak, hogy találkozzunk.
Még is csak jó dolog ez a fészbuk. 
- Reggeli menet? - kérdezem, de nem is akarom igazán. Most minden olyan kerek. A feneke legfőképp.
- Biztos nem! El vagyok szokva a durva igénybevételtől, hónapok óta nem keféltem. Rendbe kell, hogy jöjjön a puncim (2 közepes menet, némi kézimunka, régen egy ilyen után még megkérdezte: "És? Nem akarsz végre jól megfarkalni?"). Amúgy ki sem nyaltál!
- Én próbáltam, de nem engedted!
- Persze, mert nem jól csináltad.
- Na várj, pótolom!
- Nem kell!
- De hát tartozom. Te el sem mentél?
- Hülye vagy, elmentem vagy ötször!
Kicsit megnyugszom.
Miután felöltöztünk és suttogva arra várunk, hogy nyíljon az ajtó, az ágy végében ül, és matatni kezd a farkamon. Én félúton a konyhába menet álltam meg, csak azért, mert jól nézett ki, hogy fejmagasságban van a pöcsöm. Fasz-fej. Na ez még szóviccnek is rossz.
Áh, miért ne? A bal lábammal betámasztom az ajtót, nehogy a kis srác pont belépjen.
Kiveszem és szépen Klári szájába tologatom. Egyáltalán nem bánja.
Sokszor zártam így együttléteket. A végén rángatom a csaj fejét a farkamon, húzom a haját, és csak cuppog, de tudom, kicsit sem kényelmes neki. Ezért most pár cuppogás után, inkább elpakolom a lőcsöt. Nem akarok bűntudatot.
Ébresztő van, hamarosan indulunk.

Leadtuk a kis taknyost. Imádom ám! Ha ezek után nem fiam lesz, visszük vissza a kórházba: "Én nem ezt rendeltem!".

Kiviszem a nőt a vasútra. A Jeffreys csőben jutunk át a vágányok felett. Amíg a szürreális élményen vergődöm, átfut rajtam, nem vagyok-e klausztrofóbiás. Itt lehetnék! Itt bárki azzá válhat. Áttetsző műanyag falak és tető, nyáron 47.3 fok a levegő bent, télen a plusz pár fok és szélvédettség miatt hajléktalan átmeneti vonatra váró gyűjtő. Szellőzők behegesztve, ujjnyi por a felüljárón, szöcskénél nagyobb teremtmény nem jut át a réseken. Nagy ötlet, a lépcső kétszer pihenővel megtörve, de a cső/tető nem, ezért bezárva az a képzeted támad, hogy amíg haladsz fel, valójában lefelé lépcsőzöl. Csoda, hogy nem szédülök. Jó kis vizuális szembecsapás, optikai csalódás.
A külföldi, aki átsétál a reptérről a vasúthoz, előbb elhányja magát és fordul is vissza. Nem hogy pénzt hozzon az országba.

Mielőtt fellépett a kocsiba, megkérdezte.
- Most akkor ez mi? Barátság extrákkal?
Válaszoltam volna, de a kaller sípolt, a negyven éves mozdony üvöltött, és mire túléltem a sokkot, Klári már a kocsi belsejében keresett ülőhelyet.

A reptér parkolóban még megszopat az automata.
A képernyő nem látszik, kártyát nem fogad el, de elvileg minden pénzt igen. Ha forint. Tízezrest és húszast tuszkolok a szájába, de akárhogy forgatom, mindig kiköpi. Mire rájövök, hogy túl kevés ideig voltam itt. Ilyenkor büntiből nem vált nekem pénzt. Szerencsére találok aprót a kocsiban, szerintem valamelyik nő zsebéből csúszhatott az anyósülés mellé. Kurva lettem, nem vitás.

Megbeszéltük, hogy ír egy üzit, ha odaér, mert ritkán vonatozik és át kell szállnia és kicsit el volt veszve. 
Egy nap eltelt, de még nem írt. Végül is, nem a csajom, nem is haragudhatok rá. Pont olyan, mint régen.
Majd egyszer jönni fog egy "Ráérsz?". Gondolom. Ezzel számára le van tudva.

half_bed.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultam18evesbelepek.blog.hu/api/trackback/id/tr2717904505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása