Nálam van. Korán reggel elkezd piszkálni. Ő nem tud sokáig aludni, én meg későig szoktam fent lenni.
Igazából nem rossz úgy ébredni, hogy valakinek a szájában van az uborkám. Ilyenkor megbocsájtom, hogy fél hétkor nem hagy békén. Akár hétvégén is.
Nagyon jól szopik. Néha elgondolkozom, lehet, hogy kivehető fogsora van? Még sosem sértette meg a farkam, pedig alig fér a szájába. Tudom, hogy trükközik és a kezét is használja, de olyan ügyes, nem tudom, mikor mit csinál. Csak élvezem. Mosolyogva nyújtózkodom, és hagyom, had játsszon. Velem.
Amíg szopogatja a nyalókámat, elgondolkozom a múltkori kérdésén.
Hogy bánnám-e, ha mással is ezt művelné. Persze csak egyszer. Na persze.
Rosszul esne nekem? Szeretem annyira, hogy megengedjem neki? Vagyis, hogy a nagy szeretetemben ne kerekedjen felül a féltékenységem, illetve az érzés, hogy más is kell neki? Tudom, egy sör, nem aggódik az miatt, ha másik sörre is szemet vetsz. De.. Dugtál már sört? Nem jó. Ennyire biztosan nem. Mesélik.
Nem tudom. Mivel szeretem, akár ajándéknak is felfoghatjuk, megadom neki, amit szeretne. De mi van, ha pont ez áll közénk. Ha úgy érzi később, nem szerettem annyira igazán, mert nem bántam, hogy más is jól megdugja.
Jó, nem a tulajdonom, ő egy entitás, nem tárgy, vágyai vannak, önálló gondolatai, és amúgy meg szeret, és ha ez az ára... Nem tudom. Franc se érti a mai világot.
És persze magamról is tudom, hogy lehet, pár hét múlva ugyanezt kérném tőle. Pláne, ha egyszer csak kopogtat Szandra az ajtómon. Akkor nagyon-nagyon nehezen tudnék nemet mondani neki. És ha csak bekapná? Az ér?
Pont Szandival történt legutóbb ilyen. Annak nem lett jó vége. Persze az félreértés volt. Ő viccelt (vagy mi) én meg elhittem, hogy mással is lehet kefélni. Itt legalább tisztább a helyzet.
Áh. Asszem rábólintok. De hogy elmondja-e, részletesen? Arról végképp nem tudom, szeretném-e.
Aztán egyszer csak előbukkan a takaró alól. Nagyot sóhajt, a száján veszi a levegőt, majd fúj egyet.
- Pfúú! Elfogyott az oxigén.
- Ja, hát nehéz a mélytengeri búvárok élete. Na, gyöngyhalászok, merülés vissza! - csukott szemmel utasítom.
- Eleget élvezkedtél, én is akarok már!
Feljebb mászik és szépen beilleszti a farkam a puncijába. Ráereszkedik, egyre beljebb nyomja. Lucskos, vagy a farkam jó nyálas, nem tudom. Jó érzés ahogy becsúszik. Mozogni kezd. Kurva ügyes!
- Ügyes kurva!
Hülye szóvicc, tudom.
- Te! - kiált, és arcon csap.
De azért élvez tovább.
- Ha még egyszer megütsz, megbaszlak! - szenvtelenül közlöm.
Már lendíti is a karját. Egyiket, elkapom. Másikat, azt is.
- Ja, ha nem akarod, hogy megbasszalak...
A kezeit szorítva vigyorgok.
- Akkor csak mozogj szépen tovább!
Kicsit csalódott, de azért nem annyira, hogy ne folytatná a lovagolást. Feszíti a kezeit, én azokat rángatom, tulajdonképpen úgy húzom a farkamra, minden lökésnél.
- Juj! Meg kell locsolni a virágokat! - közli elgondolkozva.
A mozgást abbahagyta, a puncija finoman szorít, de nincs a kellemes dörzsölő érzés.
- Azt akarod, hogy megöntözzem a virágodat?
- Nem! Nekem kell meglocsolnom a virágokat a lakásban. Vigyél oda. De ki ne csússz belőlem!
Na, megint mit talált ki?!
Felállunk az ágyról, és kisétálunk a locsolókannáért. Egyszerűnek hangzik. Úgy már nem az, hogy a farkamnak végig benne kell lennie, és az ő lába nem érheti a talajt. De ügyes a csaj, csimpaszkodik rajtam, a lábaival átkulcsolja egy-egy lában, és valahol a térdemnél feszíti a lábfejét. Közben a nyakamba kapaszkodik. A derekamon szinte nincs is súly, a comb csont meg elbír vagy nyolcszáz kilót. Azt olvastam. Persze a többi csont és porc, az már kérdéses. Még szerencse, hogy ő nem nyolcszáz.
Közben utasítgat.
- Hé, ne lazsálj! Tessék dugni rendesen!
Na jó, ez már tényleg megterhelő, de érdekes nézni, ahogy próbálja megtölteni a kannát vízzel, úgy hogy a lökéstől folyton elhagyja a vízsugarat a kanna szája.
Óvatosabbnak kell lennem, mert így sosem végzünk. Lassabbra váltok. Így egész gyorsan telik a locsoló.
Megyünk a virágokhoz. Újra eljátszom a lökölődést, élvezi, nem érdekli, hogy a taposóra és az ágyra is jut a vízből. Mi most dugunk, minden más mellékes. Ezt így kell! Imádom!
Kezdek fáradni.
- Tizenhat másodperced van és meglocsollak én is!
- Ne már! - húzza el az "á"-t kérlelőn.
- Tizenöt!
- Vigyél a konyhába, az órához!
Ott leteszi a kannát és úgy fordítom, hogy szembe legyen a másodperc mutatós órával. Hülye csaj! :D
- Három, kettő, egy, most dugj! Dugj! Dugj!
Nem kell kétszer kérnie. Inkább talán az ütemet próbálja diktálni, de rákapcsolok, és ami a csövön kifér.... Teleengedem.
- Harmincegy másodperc. Ügyes vagy!
- Hülye... picsa.. - nincs több levegőm, szofisztikáltabb udvarlásra.
Imádom! Egy perc pihenőt ad. Aztán puszilgatni kezd, és megkérdez.
- Na, gondolkoztál a kérdésemen?
És három puszit nyom az arcomra.
- Te... tényleg.. egy kis... kurva vagy... - lihegek még, persze megint én dolgoztam, és azért megviselt, hogy 70 kilót kellett tartanom, míg dugtam.
- Nem is vagyok - súgja a számba.
- Még egy menet?
Komolyan kérdezi.
- Azta! Ez tényleg fontos lehet neked!
- Nem azért kérdezem! - sértődik meg.
Vagy csak úgy csinál.
- Jól van cicuka! Elhiszem. Csináld, ha szeretnéd, remélem nem lesz baj belőle.
- Jaj, de szeretlek! - csókol újra a nyakamba.
Majd megmerevedik.
- Várj! A második menetet, vagy a fiúval...?
- A fiúval hát! Bocs, de most kétlem, hogy felállna a következő tíz percben. Kell egy kis idő!
- Úgy szeretlek! - és újabb sok-sok puszival jutalmaz.
- Boldog születésnapot!
Ezt már nem érti, de nem is érdekli. Egyszerűen boldog.
Biztosan jó döntés volt?
