Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fikció, vagyis kitalálat

Felnőtt tartalom!

Felnőtt tartalom!

Na hogy is vagyunk

2023. április 19. - Sandakutya

Hát sehogy. Az a pasis hármas kábé mindent elrontott. Az én hibám, tudom, de akkor is szar. 

Az eset után más lett a kapcsolat, többet hallgattunk, a szexben meg, elmaradt a kíváncsiság, a mosoly, a vidámság. Amit kértem megtett, amit ő, én is, de valahogy húzódott egy fal közénk.
Egyre ritkábban "bújtunk össze" (ő hívta így, persze az elején "dugunk?"), napi kettő? Hagyjál már!

Aztán mentőötlete támadt! Összehozza a csajos hármast! Gondolom így zajlott.
Rendesen próbálkozott, aranyos, hogy mindent megtett azért, hogy összejöjjön. Végül is, megígérte.
Mosolyogva hívott fel (de, azt lehet tudni, hagyjál!), és újságolta, ma este valakinek (nekem) nagyon jó lesz! Nem csak ketten leszünk!
Lenyeltem pár szurkálódást ("Ha olyan lesz, mint a múltkor, inkább nem kérem!" vagy "A nénikéd is ott lesz?"), és próbáltam jópofát vágni hozzá. Igen, nőt hoz.
Most, most megvalósul az álmom, amit annyi mindenki és én olyan régóta...
Csak az a baj, elmaradt a vágy. Az izgalom. Inkább némi érdektelenség és egy ici-pici félelem volt bennem, hogy mi lesz, ha ez sem lesz jó? Bár, a kapcsolatunknak már nem árthat, igaz?

Fél kilenckor csengettek. Nyolcat beszéltünk meg, szóval ez így rendben. A pontosság a királyok erénye. Ők meg nem azok, aminek örültem, mert a hímekből elég lett egy életre. Gondolom.
Vihorászva léptek be, úgy látszik, erőt kellett gyűjteniük a közeli kiskocsmában, ahova a lábam nem tenném be soha, pláne nem két faszra vágyó kurvának öltözve. Megadták a módját, látszott, hogy nagyon igyekeztek, csak ugye a beöntés miatt késtek kicsit.
- NEM VOLT NEKIK CAPTAIN MORGEN!
Így mutatkozott be a csaj, ahogy Zsú nyakába kapaszkodva belibbent az ajtón.
- Pisilnem kell!
Gondolom ez lehet a második neve.
- Úristen és hogy bírtátok ki?
- Sütőrumot ittunk - kacsintott rám Zsuzska.
Az komoly! Jól indul a buli. Nincsenek magasan az igények, nem is kellett volna Jack-et vennem. El is kéne dugnom, a másik lánynak (de gáz, nem tom a nevét) már így is sok. Inkább kap a házi kerítésszaggatóból. Az majd nem ízlik neki, és leáll az ivással.
Kiderült, hogy okos a csaj, mert tíz percig mosakodott a csapnál, dörgölte a szemét, öblögette a száját, és aznap éjjel csak vizet kért. Rendes tőle, hogy nem akarta lehányni a farkam. Állítólag van ilyen póz a Kamaszutrában, de nem akartam kipróbálni (nincs is).
Amíg ő elvolt a színfalak mögött - ó de választékos vagyok (főleg a hajam) -, addig mi kerülgettük egymást. Zsu mosolygott, én kínosan vigyorogtam, pakoltunk, ropit tettünk ki, zenét tett be.
- Ma metálra dugunk?
- ... azt szereti.
Úgyis eszembe jut majd a neve!
De komolyan azért tett be metál zenét Zsú, mert a csaj arra szeretett dugni.
Aztán bejött, sétálgatott, kicsit lötyögött (de, metálra, finom mozdulatokkal táncolt vagy mi), nézegette a könyveimet, a falat, a függönyt, igazából mindent, csak egyet nem. Engem. Fel is tűnt egy idő után. Amíg Zsú gyors zuhanyra ment, ő úgy nézte végig a lakásom, mintha nem lettem volna benne. Mikor háttal volt, csináltam magamról és az állólámpáról egy képet, majd visszanéztem, hogy látszom-e, mert már azt hittem szellem lettem, vagy csak láthatatlan. Na, az mondjuk izgalmas lehetőség lenne. :D
Ott voltam a képen. Csak ő nézett át rajtam, vagy kerülte a tekintetem, és minden fotont, ami rólam csapódhatott volna a látóideghártyájára.
Ahogy elhallgatott a vízcsobogás, rohant be a zuhanyzóba.

- Figyelj csak, ez tényleg velem akar dugni, vagyis velünk?
Ezt már Zsuzskától kérdeztem, mikor kisétált meztelenül.
Azistenit, mióta nem ragad meg a szemem a testén? Jó, sosem volt kiemelkedő, de azért.. Mindig is bejött, most meg észre se vettem, hogy nincs rajta ruha. Most, hogy mesélem, utólag elszégyellem magam. Done.
- Persze hogy akar! Velünk - mondta szemlesütve, talán az utolsó szó előtt kicsit hosszabb szünetet tartva.
Bejön a csaj - hívjuk csajnak - Zsú leoltja a villanyt, bedob egy felest, és odahúzza a csajt hozzám. Közben ráakad a nő szájára és úgy elkezdenek csókolózni, hogy a farkam rögtön az égnek állt.
Az volt a terv, hogy megvárom, míg levetkőztetnek, de annyira szép volt a két pucér nő (Zsúnak tökéletes alakja volt a csajhoz képest, de annak szőkesége és kék szeme kárpótolt a hiányosságokért) ahogy szorosan összesimultak, hogy gyorsan ledobtam a farmert és a pólót, bekaptam egy Jack-et (nem úgy), és csatlakoztam.
Szorosan megöleltem kettőjüket - mintha a csaj kicsit megremegett volna -, és simogatni, puszilni és harapni kezdtem őket. A szájukhoz nem fértem oda (vagy nem engedtek), de ott volt nekem két faszra vágyó fiatal nő, mellekkel, puncival és a csaj hatalmas fenekével. Zsú, nyilván mindent engedett és élvezte minden érintésem, de a csaj furcsa volt, volt, hogy elsöpörte a kezem. Aztán azt találtam ki, ahová Zsú nyúl, ahol ő simogatja, ott próbálkozom én is. Így már nem volt gond, biztos azt hitte, az Zsú keze. Nagyrészt amúgy is csukva volt a szeme, nem is értettem, honnan tudja mikor-ki tapogatja.
Viszont ahogy körbevizsgáltam a testét, éreztem, hogy a combján már nedves. Nagyon beindult.
Sokáig csináltuk ezt, néha Zsú, vagy én (leginkább neki hagyta), benyult a puncijába, és jó mélyen betolta két ujját. Imádta a nő. Arra gondoltam, akkor mit fog a farkamhoz szólni!?
Végül én törtem meg a cuppogással és élveteg nyögésekkel tarkított csendet.
- Gyertek lányok, van itt nektek egy nyalóka.
Amúgy ennél jobb szövegem is van, csak itt épp mással foglalkoztam.
Óvatosan kezdtem a fejüket lefelé nyomni, hogy térdeljenek már le és ízleljék meg a húsos brokkolis uborka nyalókát.
Gáz volt a helyzet. Tolom le a fejeket, Zsú ereszkedik, a csaj nem. Mikor Zsú szája lejjebb került (ja, még mindig csőröztek), észrevette a nő és lejjebb ment ő is. Aztán megint, megint. Szóval némi fáziskéséssel, de csak leértek mindketten és fasz magasságban lett a szájuk.
Végre betolhattam a két (4) ajak közé. Féltem hogy a csaj ráharap, e helyett meglepődött (mire számított?), és próbálta kikerülni, majd csak nézte, de rájött, hogy Zsú szájához, csak a farkamon át juthat, szóval beletörődött.
Aztán egyre ügyesebb lett, köszönhetően annak, hogy Zsuzska felismerte a helyzetet és ő tolta rá a csaj fejét a farkamra, vagy a faszt vezette be a csaj szájába később a puncijába is.
Egész belejött a nő, és az éjjel volt egy perc, mikor csak ketten mókáztunk, csókoltam, benne voltam, de aztán hiányozni kezdett neki Zsú és odahúzta a mosolyogva minket bámuló "barátnőnket".
Azért tudtam neki újat mutatni. Nem nem a farkam, az nem nagyon érdekelte, de a simogatások, ujjheggyel érintések, végig simítások a testén tetőtől talpig, vagy a körömmel végigszántás mind új lehetett neki, mert nagyon élvezte, sóhajtozott, és nem állított le, mikor huszadszor csináltam, akkor sem. És nem, nem azt hitte, hogy Zsú csinálja, mert neki épp a punciját nyalta, mint az éjszaka folyamán oly sokszor.
Aztán a pár órás móka vége felé, mikor láttam, hogy Zsuzska fárad, ráhúztam a csajt a farkamra, mutassa meg hogy szopik egyedül. Közben Zsút eltoltam, és hangosan rászóltam: Nyald ki ezt a kis kurvát!
Erre csak egy elégedett sóhaj volt a válasz, bár az is csak fojtva, mert a farkam a csaj szájában volt, de éreztem, hogy a fogazás kicsit lazul, és szívesen engedi, hogy a torkát baszogassam.
Kicsit múlattuk így az időt, de nem sok fogalma, vagy akarata volt a csajnak a szopást illetően, szóval a szabad levegőre engedtem a lőcsöt, melyből eddig magába szívhatta a tudást (ja, ezeket egyedül találom ki, majd átírom, jó?), és Zsú mögé lopóztam. Bár az ánusza hívogatóan mozgott és tágult, ahogy a punciját dugtam, mégse váltottam, hanem inkább feljebb kapcsoltam és televertem a finom, lucskos muffját.

Miután kilihegtem magam, zuhanyozni mentem.
A csobogó víz alatt próbáltam boldog és büszke lenni, nem kínosan érezni magam. De ahogy telt az idő, az egyikből fogyott, a másik meg nőtt. Pláne, mikor a szobába léptem és láttam, hogy keményen basznak a nők, valamelyik hozott egy felcsatolható műfaszt. De komolyan. Mintha én guminőt hoztam volna melléjük. Bár úgy néz ki, nem nagyon bánták volna.
Zsú vett észre.
- Gyere, dugd meg a seggem közben!
Ó, szóval ő a "szenvedő" fél.
- Köszi nem, játszatok csak! - és egy puha csókot leheltem... volna a szájára, ha az ütemes rángatózástól eltaláltam volna.
Kimentem a konyhába, tojást sütöttem - reméltem, hogy nem szereti a csaj az olaj szagot - és nagyon lassan, ráérősen falatozni kezdtem.
Majd mivel úgy nézett ki a három tojás még nem volt elég (igen, még mindig basztak), megsütöttem még kettőt. Magamnak.
Nem tudom a pia miatt, vagy miért, de két csámcsogás között bólogatva hangosan mondtam magamnak.
- Ennek is vége bazmeg!
Elmosogattam (ki az a hülye, aki egy legénylakásban kajálás után rögtön elmosogat?), és mert egy szobás a kéró, épp gondoltam, sétálok egyet a 4-6-os vonalán, a sínen, hátha jön az egyik, mire vízcsobogást és nevetgélést hallottam a zuhanyzóból.
- Nahálaistennek!
Lefeküdtem az ágy középre és alvást színleltem, pedig az agyam járt mint a motolla.
Arra ébredtem, hogy a csajok pisszegve, két oldalról hozzám bújnak és átkarolnak, jó éjt puszit adnak nekem és elalszanak. 
Nem mertem kinyitni a szemem és megnézni, hogy a kezük a össze van-e szépen kapaszkodva, szerelmesen.

Csak pár napja vagyunk külön, de eskü egy hónapnak tűnik.
Nem mondtunk semmit, nem volt viszlát. Csak nem hívjuk egymást. Nincs harag.
Vagy is ő hívott, valami átlátszó ürüggyel, sztem "békülni" akar, mondjuk nincs miért, vagy inkább a barátságom hiányzik neki. Gondolom, majd összejön a béna csávóval, vagy a csajjal, már nem is tudom.
Hát ennyi.

Mi lehet Klárival?

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultam18evesbelepek.blog.hu/api/trackback/id/tr6317976712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása