Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fikció, vagyis kitalálat

Felnőtt tartalom!

Felnőtt tartalom!

Tanga

2023. május 25. - Sandakutya

- Neked mindig ilyen jó segged volt?
Megbámultam, ahogy sasszézott befelé zuhany után.
- Hát nem emlékszel rá? Pedig a piros tangám nagyon bejött neked!
- Melyik? Jaa..! Tényleg! Hogy felejthettem el? - gondolkozom el a távolba merengve.
Ez még a "Juli perverzkedik a lánya előtt" időkben volt. Miért nem emlékeztem erre?

Fent voltam Julinál. Valamelyik utolsó randinkon lehetett. Már kezdtem elfogadni, a furcsán közvetlen hozzáállását a "szex és a lánya" dologhoz. Persze megszokni nem tudtam sosem.
Ültünk a kanapén egymás mellett. Ruhában, mint az állatok. A combján volt a kezem, semmi különös.
Az asztalon piák és sós perec, vagy mi. Komolyan vendégként éreztem magam. Ilyen még nem fordult elő. Ő már bekapott egy Baileys-t, csendben voltunk, tévéztünk, valahogy nem volt kedvem kezdeményezni. Pedig hát, mondjuk ki, kizárólag dugni jártam hozzá.
Belép Katka. Igen, csak úgy, mintha otthon lenne, az ajtó csukva, de nem volt bezárva, nem is lehetett, meg törölköző sem volt a kilincsen, és az sem érdekelte volna.
- Voltam a háendemben. Vettem egy bikinit, ha nem jó rám, megveszed?
Naná, hogy az anyjának mondta. Én egyrészest hordok.
Amúgy nem is értettem. Mellből is, seggből pláne, vagy kétszer akkora volt az anyjának. Hogy képzelte?
- Próbáld fel, és meglátjuk! - monda Juli, a tv-t bámulva.
Attól a csöpp szesztől volt leszedálva, vagy hamarosan haza akart volna küldeni, nem is tudom. Nem is bántam volna.
Két perc múlva visszajön a lány.
- Na, milyen?
És elkezd forogni a nagyszobában a tükör előtt.
A szentségit! 
Olyan segge volt, a piros tanga annyira esztétikusan választotta külön a farpofáit, hogy könnybe lábadt a szemem. Hol volt eddig ennek a segge? Idióta fekete cuccokat hordott, az oké, de akkor is sejtetni kellett volna valamit, nem?
Várj, a cicitartót, meg elkezdte feszíteni magán, emelgetni a melleket, és párszor megcsavarta a bimbóját úgy, hogy picit félre húzta a felsőt, bimbó kint, csavar, vissza, másik ugyanez. Bámultam a tükörben mi történik. Felém néz a segge, a tükörben meg a bimbók. Már a vékony anyagon keresztül rajzolódtak ki.
Megfordult.
- Nem vág be nagyon? - nézett le a puncira és a fejével irányította lefelé a tekinteteket.
Az enyémet is persze!
A szép kis tevepata ott figyelt, mutatva magát, hogy itt a finomság, ide kell befurakodni.
- Nem! - ennyit tudtam kinyögni.
Aztán zavaromban a pia után nyúltam, de megállt a kezem a levegőben, mert tudtam, hogy verést, úgyse kapok, ha mégis, akkor az a farkamon fog csattanni és pont úgy, ahogy szeretem.
- Tetszik neked? - kérdezi Juli vigyorogva.
- Nagyon!
Full őszintére vettem, minden mindegy alapon.
- Pont a méreted! - nyeltem egyet, amit tuti észrevettek.
- Ha Tominak tetszik, akkor minden faszinak fog! - vigyorgott a kedves mama.
Katinka még bámult kicsit, engem a tükörben, magát, megfordult, a fenekét, és megszólalt.
- Akkor megtartom! Megyek fürödni!
Hátat fordított nekem és nyújtott lábbal szépen lehajolt, miközben vonszolta magáról lefelé a bugyinak hazudott vékony szövet darabot.
- Majd kimosod? - fordult velünk szembe, hogy immár szemből is megcsodálhassam kopasz punciját, és egy mozdulattal áthúzta a fején a felsőt, úgy, hogy a remegő, meredező bimbóiról ne tudjam levenni a szemem.
Azzal odadobta anyjának a két semmit, és peckesen, lábujjhegyen, mintha magassarkúban lenne, kisétált.
- Tetszik a kis kurva, mi? - ez megint anyu volt, igen.
- Fel kéne próbálni! - az ajtó felé bámulva mormogtam.
- MI VAN? - anyu kezdett kiakadni.
Baszki, ezt hangosan mondhattam.
- Úgy értem.., fel kéne próbálnod ezt a bikinit! - sikerült kivágnom magam.
- Á, ez kicsi nekem - nyugodott meg anyu, hogy nem akarok rámászni a gyerekére.
Igen, akkor még bánta volna, bár lehet, hogy csak féltékenységből.
- Dehogy! Annál jobb! Biztosan szexi lennél benne! És jobban állna, mint neki!
Bumm, mekkora kamu! Mint a kötözött sonka, úgy fog kinézni, tudtam előre, de el kellett hitetnem vele, hogy nem basznám meg a lányát. Ugyan mit képzelsz, hova gondolsz?
- Vedd fel lécci! - pislogtam rá mosolyogva.
- Komolyan szeretnéd? - vigyorgott rám.
Ugye tudjuk, hogy ez azt jelenti: "Rendben"?
Bólintottam. A kocka el volt vetve.
- Hát jó!
Nahát, de nehezen adta be a derekát. Vagy 3 mondatomba is belekerült.
Kibújt a kicsit sem szexi cuccaiból, majd amíg ő feszegette magára a kötélzetet, próbáltam visszaemlékezni a közel sem olyan jó alakú Piroskára, aki az előbb itt állt ártatlanul (tuti nem az már) és a finom kis fiatal bőrével mutogatta magát a farkas előtt.
Nyertem. Totál gáz volt a nőn a cucc. Kicsit féltem is, hogy kitágítja, vagy elszakítja anyu, és ha Katika meglátja, kikaparja a szemünket, és mert anyu szeret, és értem minden áldozatot bevállal, csak egy szót mondana: "Ő akarta". Ez kettő. Mindegy.
A mellén viszont nem volt nagyon gáz. A bimbót eltakarta, ha nem mozdult. Különben azonnal kicsúsztak a kannák, és aszimmetrikusan, viccesen bújtak ki oldalt, furcsa formákat felvéve. A puncija hasonlóan járt. Szinte teljesen belecsúszott a salátalevelek közé a bugyi.
- Nagyon szexi! - búgtam neki, ahogy adtam a kezébe a szeszt.
Nem volt az, de nem is rontott rajta, így is, úgy is basznivaló anyuka volt.
- Fordulj meg!
Két centi látszott felül a tanga függőleges vezérsíkjából. A többi eltűnt a fenék buja felhői közt.
Mióta meztelen volt a kislány, már atom kemény voltam, szóval nem volt nehéz Juli farpofái közé tolnom a faszt, és húzkodni köztük ki és be. Közben a csöcseivel babráltam.
- Ugye amúgy is kimosnád ezt a cuccot? - leheltem a fülébe.
- Kend össze nyugodtan! Hmm! - nyögött kéjesen a dög.
Mikor már a ruhák sem voltak rajtam és valahogy lepiszkáltam róla a piros holmikat, mindenféle alakzatokban dugtam. Néha piát töltöttem bele (a szájába), és igyekeztem minél hangosabb nyögésekre és sikolyokra rávenni.
Az ajtó résnyire nyitva volt, szóval nagyon reménykedtem, hogy besétál a lánya, vagy legalábbis megáll az ajtóban masztizni és elszemezgetünk, míg én anyut verem telibe.
De sajnos nem jött.

- Tetszett mi?
- Hm? - zökkentem vissza a beszélgetésünkhöz.
Elmondjam neki? Inkább nem. Még féltékeny lesz.
- Elment - hazudtam.
- Elment, mi? Anyád! - nevetett a lány.
- A tiéd!
És tényleg. Vagy háromszor ment el anyu, és nagyon hangos volt, biztosan hallotta az a kislány, akit egy ideje már büntetlenül töcskölök vígan, mindenki (Juli nem tudja) örömére.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultam18evesbelepek.blog.hu/api/trackback/id/tr4118000676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása