Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fikció, vagyis kitalálat

Felnőtt tartalom!

Felnőtt tartalom!

Cím nélkül 1

2023. augusztus 23. - Sandakutya

Na megint szórakoznak velem!

Odafent a fő admin, vagy nem tom ki.

Ramival egyre jobb a szex. Az együtt vagyunk és csináljuk a semmit, eddig is ment, kis bugyuta kirándulgatások, mozi, társas, oké.
De most mintha jobban odatenné magát. Vagyis érdeklődőbb. Nem is tudom. Élvezi nagyon, néha el is, és valszeg fülig belém zúgott, nem merem megkérdezni. 

Szóval épp negyedszer lógattam bele aznap, és nagyon fáradt voltam. Vagyis állt még, de gőzöm sem volt, hogy fogok elmenni. Az már nem akart összejönni. Pedig élveztem, komolyan, épp csak az a pici, az az icipici apró izgalom, vagy mozdulat (Klári mindig tudja, hogy kell egy mozdulattal elérnie, hogy azonnal elmenjek), ami hiányzott, hogy összejöjjön. Már azon voltam, hagyom a p..ba. Aztán eszembe jutott, mi lenne, ha rágondolnék? Megint.

Úgyis reggel beszéltünk, jól fel is húzott.
Azt mondta, unatkozott, besütött a nap az ablakon, hát ő elterült az ágyon - persze meztelenül -, és amíg pornót nézett, elképzelte, milyen lenne, ha mi is kipróbálnánk azt, amit a videón látott. A csajban egy távirányítós vibri volt. A pasija, meg szívatta vele, hogy hol erősebbre, hol gyengébbre állította.
Az ezerszer leírt (megélt?) történet. Nekünk még nem volt hozzá szerencsénk.
Szóval így masztizott Klári.
Azt mondta, ha újra együtt lennénk, és nem így, hogy évente kétszer csak (jó, annál azért jóval többször), akkor biztos ki akarná próbálni. Csak velem, csak akkor. Most ez motiválni akar, vagy...? Franc se tudja. 
De kimondottan jól esett, pláne, hogy indultam később Ramihoz.
Így legalább kellően felizgultam előtte. Rossz vagyok, tudom.

Szóval akkor, este, mikor Ramiban voltam, akkor gondoltam rá, hogy milyen jó is volt vele (bár éppen akkor nekem sem volt rossz). És mivel csukva volt a szemem - igen, hogy ne Ramit lássam közben - beugrott, hogy Klári is mindig csukva tartja a szemét. És mikor megismerkedtünk, valószínűleg, az előző, szuper testű pasijára gondolt, aki "félisten" volt. Így hivatkozott rá.
Ezen majdnem hangosan elkezdtem nevetni. Hogy a történelem megismétli magát, csak fordítva, vagyis nem vele, mindegy, és talán egyszer Rami majd rám fog emlékezni, mikor épp televeri valaki más.

Vicces helyzetek vannak az életben. 

1625681321_40-boomba-club-p-golie-babi-na-krovati-erotika-50.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmultam18evesbelepek.blog.hu/api/trackback/id/tr8118111956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása