mondjuk összefoglalva: semmi.

Rájöttem, hogy amíg nincs hálószobám, és az úgymond ugyanabban a lakótérben van az ágyam ahol pihenek, szórakozom, addig folyton azon rágódom, mi történt benne (mármint az ágyban), és kiket kéne még belerángatnom, némi picsi-pacsira.

Aztán elgondolkoztam, ahogy szép emlékként bukkanak fel a csajok a múltból, és hol ezt, hol azt kívánnám vissza az ágyamba életembe hosszabb-rövidebb időre, hogy ezzel ez nem stimmelt, azzal az. Mindegyikben találtam hibát. 
Dehát mindenkiben van, igaz? Bennem is, tudom.

Míg ezeken rugóztam fejben, az új szomszédok, gyanús nyikorgásba kezdtek. Aztán női sóhaj, nyögés, ez-az.
Furcsa volt hallgatózni, elképzelni mi történhet és várni az izgalmas jelenetekre, még hevesebb, még hangosabb nyögésekre, gyorsabb hang effektekre a tárgyaktól, vagy az emberek (főleg a nő) szájából.

Hát...
Érdekes volt.
Hogy mennyire másképp csinálták, mint én szoktam. Szinte egyetlen ütemes ritmust sem ismertem fel. Mintha az ágy első nyekkenésére, abbahagyták volna, pózt váltottak, vagy mozgást lassítottak volna. Vagy csak a hevességéből vettek volna vissza. 
Mindig, amikor gyanakodni kezdtem, á, ezek nem is dugnak, újra meghallottam a nő nyögését. A pasi nem adott ki hangot.
Amúgy előtte beszélgettek - nem tom mit - , közben nem.
De akkor is hiányzott az ütemes kalapálás, oké, néha váltunk, de a tam-tam, vagyis a tuc-tuc, a végére felgyorsulva...
Semmi. Ezeknél nem.
Aztán kb. negyedóra múlva csend, és valaki (sztem a pasi) kiment vizelni.
Kis szünet után, folytatták... a beszélgetést. Már hangosan, már majdnem értettem szavakat, és olyan társalgás jellege lett újra. 

Oké, hogy másképp is lehet csinálni, vagy csak a nőt kényeztette lehet, de akkor is, talán túl visszafogottak voltak a hangok. És a sikoltozós "most leszakad a mennyezet" kiáltást sem hallottam a lánytól, ahogy azt illik.

Na ezért jó társasházban lakni, a tv/Neflix/TikTok/Youtube mellett van még egy műsor.

És elszálltak a magasztos gondolatok.
Már veszekednek.