Két éve nem hallottam felőle. Azt láttam, hogy már nincs fent a közös kép a pasival a fb profilján. Titkon vártam is már ezt a gyönyörű testű nőt, hogy írjon.
- Szia Baba! Miben állhatok a rendelkezésedre? :D
- :D figyi, mit csinálsz a hétan?
- Őőő, attól függ. Ha nálad, akkor csütörtök jó nekem, ha nálam, akkor át kell gondolnom mikor. Hogy vagy? Mik a terveid? :)
- Tudod mik a terveim :D
Hát igen. Mint régen. Kell neki valaki, aki hetente egyszer alaposan megmutatja milyen egy igazi férfi, aki szajhának nézni, de ugyanakkor kényezteti őt, és elájul a külsejétől, a mosolyától és a fiatalságától. Pont erre kellettem neki egy rövid ideig. Nem bántam, bár tudtam, nem fog sokáig tartani.
Azért csak furcsa, amit Klári mondott a múltkor, hogy egy kicsit belezúgtam ebbe a lánykába, neki úgy meséltem. Én nem így emlékszem. De ki tudja?
Egy nap múlva írt újra.
- Hétkor?
- Persze. Akkor nálad, csütörtökön 19:00. Remélem oda találok még. :) - összegeztem az eddigieket, a félreértések elkerülése végett.
Majd egy újabb nap múlva válaszolt:
- :D
Mindig is így "kommunikáltunk". Én nyomultam, ő csak a legszükségesebbet. Neki én voltam az. Célhardver. Minek kérne? Érdeklődne? Ez lesz és pont. Akkor sem érdekelt, ha ő így szereti...
Belépek, arcra puszit kapok. Az igen! Remélem azért nem netflixezni akar csak ma.
- Bocs Tamás, de ma otthon kell aludnod, korán kelek reggel. Jó?
- Persze, számítottam rá. Nem gond. :)
Kicsit beszélgetünk. Mióta nem láttam, lett valaki. Főnök, hat ember van alatta, megváltozott. Rám csak afféle egzisztencia nélküli, már-már lecsúszott bio vibrátorként tekint. Nem mondja, látom, érzem. Nem érdekel. Keményebb, szinte ridegebb lett, de azért ott az a mosoly, amit szerettem annyira kedveltem.
És két perc múlva már rajtam fekszik hanyatt, ruhában és beszél. Hmm, de finom! Mint ha el se mentem volna (annyiszor). Ugyanott folytatjuk. Nagyon élvezem. Pont úgy (vagyis majdnem) nedvesedem, mint Rami a közelemben. Mindig elmondja. Én persze nem mondom most. Az őszinte szavakat ki kell érdemelni. Ezt a lányt meg nem a szavaim érdeklik.
Egyszer csak felpattan és hozzám fordul.
- Akkor dugunk?
A kapun kilépve ugyanúgy esik a hó, mint mikor utoljára láttam.
Vidám vagyok, büszke, és szándékosan nem érzem a rossz szájízt és a csalódást. Ez jó volt. Ennyi. Jó. Nem több. Bármikor jönnék újra. Csak ez a rossz érzés itt a szívemben ne lenne. Miért nem szeretek eldobható lenni? Lehet, nem jövök többet. Nekem is van önbecsülésem!
Lófaszt van! Röhögök a saját gondolataimon. És amíg a havat kaparom a szélvédőről, gondolatban újra játszom az elmúlt pár órát. Naná, hogy a finom borotvált punciját látom, a sima, lapos hasát, tökéletes fenekét, a tenyérnyi cicijét (nagy tenyerem van) és a szemét, amit annyit bámultam, míg benne voltam.
Közben nyomom be a telefont, Rami már biztos aggódott, hogy 3 órája nem írtam neki.
Azért nem rossz nekem!
