Tegnapelőtt összetalálkoztam egy expasimmal.

- Szia Szandi.

- Szia Robi. Mizu?

- Nagyon rossz napom van. - mindig is tudott panaszkodni.

- Fogjunk kezet. - mondtam, na nem mintha annyira az érintésére vágytam volna, csak a szokásos frázis.

Ő viszont szó szerint vette. Alig tudtam elrángatni tőle.

- Bocs, de ez a kéz az enyém. Tudod, nagyon hozzám nőtt az évek során.

- Ne haragudj. De annyira rossz passzban vagyok és annyira örülök neked.

- Ok. - nah én annyira azért nem örültem neki. Akkor szokott ilyen lenni, amikor akar tőlem valamit. Hát ő aztán ne akarjon semmit! Rég volt, elég volt. Belőle. Akkor azt mondta, neki is belőlem.

- Tudod, ma rúgtak ki a munkahelyemről, mert elaludtam egy kicsit.

- Mennyire kicsit?

- Hétfőn kellett volna kezdenem, de eskü egy esélyt mindenki megérdemel…

- Robiii… Ma csütörtök van! Azóta be se mentél, ugye?

- Én mindennap időben elindultam. Csak mindig összefutottam egy- egy haverral és tudod… Nem mondhattam nemet a meghívásukra.

Ez nála régen annyit jelentett, hogy felébredt, ránézett az órára, ha időben beért volna akkor: "csak még egy kicsit szundizok", ha meg már eleve késében volt, akkor "fenébe, ma se megyek be már". Aztán pár óra múlva keresett valakit aki meghívta piára vagy bármire. Gondolom ez most se változott.

- Igeen… Ismerlek, emlékszel?

- Persze, de megváltoztam ám.

- Rendben. Akkor semmi gond, szépen hazamész…

Úgy folytattam volna, hogy jövő hétre keres magának másik munkát és el is kezdi azt, másképp nem lesz hol aludnia sem. De közbevágott:

- Hova haza? Mehetek hozzád?

Elképedtem. Vagyis nem. Hisz amire előbb gondoltam - nem lesz hol aludnia - már túl volt rajta.

- Robi. Neked nem kellettem és te se nekem. Megvan a saját életem és…

- Van pasid?

- Hogy jön ez most ide?

- Van vagy nincs.

- Van, persze. - hazudtam, de akárcsak régebben, most is egyből kiszúrta, hogy nem mondok igazat.

- Kamu! - mosolygott. - Nincs rajtam kívül senkid sem.

- Na, az a kamu. Te se vagy nekem.

- De most már igen szívem. A tiéd vagyok örökre. - azzal kezét a szívére tette és lüktettette, mintha az a szív tudna olyan nagyokat dobbanni egyáltalán. Majd rosszalló tekintetemre így folytatta:

- Na légy szí. Csak ameddig találok másik állást és lesz pénzem megint albira. Vagy ameddig anyuék vissza nem fogadnak.

- Tőlem ugyan ne várd, hogy beszéljek velük! Múlkor is majdnem dühroham miatt kellett mentőkért telóznom, mikor apudnak megemlítettelek.

- Találkoztál velük? Hogy vannak?

- Köszönik jól. Ameddig téged nem látnak.

- Annyira rossz lennék?

- Neem… Annál is rosszabb. - nevettem rá.

- Na, csak pár napról lenne szó. Légy szí mondj igent. Nem a kezedet akarom megkérni. Tudom, hogy azt elcsesztem, de legalább a régi szép emlékek miatt… Tényleg csak pár napra kéne. - hadarta egy szuszra és olyan bánatos kutyaképet vágott, amivel régebben is levett a lábamról. Most is.

- Jól van, de csak pár nap és a kemping ágyon alszol a konyhában.

- Bármit, amit csak akarsz. Drága vagy.

Így történt, hogy befogadtam Robit egy volt pasimat, pár napra. Mire hazaértünk kikönyörögte, hogy ne a konyhában kelljen aludnia és mire eljött a lefekvés ideje, a kemping ágyat is elfelejtette, mert az én egyetlen ágyamon nyújtózott ki.

- Na ebből elég! Azért, a pofátlanságnak is van határa! Azonnal eltakarodsz onnan, mert tudod, nekem holnapra muszáj pihennem, ha dolgozni akarok.

- Hát ne menj! Vegyél ki egy nap szabit és lazíts velem kicsit. - kérte és mielőtt bármit szólhattam volna lágyan megcsókolt. Rég nem voltam senkivel. Jól esett a csókja. Régen se a szex volt rossz vele, nem az miatt szakítottunk. Hanem ugyanazért, ami miatt most is legszívesebben kidobtam volna mindenét az utcára.

Amikor éppen belémhatolt és már kezdtem azt hinni, talán mégis megérdemel egy esélyt, újra ugyanaz történt mint a legutolsó alkalommal. Nem az én nevem suttogta a fülembe hanem egy másik nőét. Akkor rákérdeztem ki az a Lejla. Most eszembe se jutott megkérdezni, ki lehet az a Katinka. Most csak szimplán lerúgtam magamról és kirohantam a konyhába sírni.

Másnap persze bizonygatta, hogy csak véletlen volt. De most már azt se hiszem el, amit kérdez tőlem.