Lassan telnek a napok. A munka ugyanolyan, ha nem csinálnám zsebre is néha, még kajára se lenne pénzem. A főnök meg szemet húny. Szandrával meg szoktuk beszélni mikor vállaljak túlórát, ő mikor ér rá, hogy minél többet lehessünk együtt.

Én persze állandóan csak dugnám. Jaj, de finom az a nő! Szerintem szándékosan úgy csinálja, hogy heti 2-3 alkalomnál többet sose találkozzunk. Vannak olyanok is, hogy csak átjön, megbaszatja magát és lelép. Ezeket nem szeretem. Ilyenkor bio vibrátornak érzem magam. De lenyelem (mert ő is :), meg legközelebb úgyis kárpótol. Vagy utána. Vagy azután.

Én már feldobtam neki, hogy szívesen ébrednék mellette, de ő azt mondta nem akar gyereket. Mondom én se, de mire megértettem mire is gondol, már késő volt elviccelni. Ja. Pár év van köztünk, de nem mindig ő gondolkodik érettebben. Néha egy kis kölyök. Nem t'om hogy lesz.

Csak ne imádnám annyira. Régen csak a kefe miatt voltam vele. De most? Ha beszélni kezd, elolvadok. Tolhatja nekem a hülyeséget az ősmagyarságról, meg mi voltunk a sztyeppék népe (nagy Kassai fan), nem érdekel. Csak beszéljen, mosolyogjon, nevessen (néha  a saját viccén) és persze engedjen be a bugyijába.
Nem vagyunk egy szinten. Ez egyértelmű. Titkol is dolgokat. Bár most ott tartunk, annyira bele vagyok zúgva, ha kiderülne, hogy titkos kém, vagy bérgyilkos, az se érdekelne. Mennék utána, tölteném a fegyverét (ő meg az enyémet ürítené) és maradhatnánk így örökre. Nem akarom elveszíteni. Így aztán rettegek, hogy hülyeséget csinálok és elveszítem. Ördögi kör.

Ő persze okos és intelligens, és nagy ívben sz.. bagózik arra, hogy én mit érzek. Mondjuk, túl sokat nem is tud róla, pedig legszívesebben a fülébe ordítanám "Szeretlek bazmeg, csináljunk gyereket, vagy kiskutyát mindegy!". Ja. A legtöbbször úgy is abban a pózban nyomjuk.

Nem akarom elveszíteni!