Ezt küldte üzenetben.
Fel akartam hívni, de folyton kinyomta.
Utálom azt a helyet, de régen voltam, hátha átalakították és a koszos kiskocsmából neonfényes bár lett.
Visszaírtam: Rendben.

Üdítőt kértem, nem tudtam mi Klári terve, neki meg egy szűz Mojito-t. Abba könnyű belelökni egy rumot, ha arra vágyik.
35-kor kitaláltam, hogy háromnegyedkor lelépek. De pont ekkor lépett be.
Úristen! Hogy néz ez ki? Felálltam az asztalnál, mikor odaért köszönés helyett kérdeztem.
- Téged ki bántott?
- Nyugi, senki - kissé sziszegve mondta.
- Balesetem volt. Tegnap még be volt kötve a fejem. Ma beszélek először két hét óta.
Kicsit rekedt is volt.
- Mi történt?
Ha jól emlékszem, azt mesélte, hogy vitte valami barátja (nem az öreg) kocsival, és szemből egy előző seggfej a kocsijával belökte őket az árokba. 90-nél. Eldurrant a lufi, a kocsi forgott, és egy fának csapta a jobb oldalát a ott, ahol ő ült. Az ajtó elhajlott, és valami vasdarab szépen elvágta a lábát. 
Szerencsére sok autó megállt és egy üres mentő is, csak a sofőrrel, semmi nem volt nála. Addigra Klári már annyi vért vesztett a lábán át, hogy elájult. A mentős meg kitalálta, hogy vér kell, és végigkérdezte kinek nullás a vére. Végül egy pasi jött, megszúrta őket és összekötötték. Azt mondta, ha meghal a lány, mert nem nullás a pali, vagy mert Klári RH negatív, akkor őt lecsukják ezer évre. De szerencséje volt, Klárinak még inkább.
Mire ide ért, már folytak a könnyeim.
- Te sírsz?
- Nem. De jól vagy? Eltört valamid?
De már nem láttam, és kicsit aggódtam, hogy itt fogok bömbölni a csehóban.
Válaszolni akart, de addigra átültem mellé, és átkaroltam a vállát és az arcomat eltakarva sírtam, mint egy szaros gyerek. Ja.
Büszke nem vagyok rá, de nem is szégyellem.
- Felmenjünk? - kérdezte, de tudtam hogy nagyon nincs kedve hozzá és keféről szó sem lehet.
Mondjuk pont nem vágytam rá. De, van ilyen.
- Aha.
Jó volt nézni, ahogy üti be a kódot a kapunál. Sosem változtatom meg, hogy hozzám bármikor feljöhessen.
Leültünk a nagy ágyra.
- Bocs, nem vagyok ilyen, csak.. annyi minden történt köztünk és még nem vagyok kész arra, hogy elveszítselek.
- Semmi baj! - próbált csendben vigasztalni.
De az összetört arcára néztem, és megint pityeregni kezdtem.
- Ugye tudod, hogy bármi történjen is, bárki bárkivel is összejönne, megnősül, férjhez megy, mi sosem téveszthetjük egymást szem elől. Soha! Megígéred? - kérdeztem tőle mélyen a szemébe nézve.
- Ezt most komolyan mondod?
- Komolyan!
- Megígérem!
Egy csók, talán egy szájra puszinál hosszabb, de egy "kefélni akarok veled" csóknál jóval rövidebb. Mint egy pecsét. Bumm. Odanyomva. Ez már örökös!

Hamarosan elköszönt. Pedig jó lett volna, csak aludni vele.