Annyi gondolat van a fejemben, és annyira nincs semmi, hogy nem is tudom mit csináljak.
Meg amúgy se.

Kezd beérni az érzés, hogy Ramival nem bírom ki szilveszterig. Se. Ha nem kell ránéznem, egész jól elvagyunk, de ha kell és ölelget, meg csókot akar...
Hát nem. Az nem esik jól. Plusz nem azt az életet képviseli, amire vágytam, és amiért igyekeztem tenni egész életemben. Nem egzisztenciálisan, az rendben, többé-kevésbé. 
Hanem a mit eszünk és mit teszünk az egészségünkért dolog. Nem véletlenül van elhízva. És beteges (már nem úgy, hanem tényleg). Kinek kell ez?
Nekem is meg kell küzdenem minden kalóriáért (mármint hogy ne menjen le és ne épüljön be), akkor nem kell mellé még egy rossz példa is.
Azért annak örülök, hogy nem fogadtam el, nem szoktam meg és nem vettem át az "ilyen vagyok, aki szeret ilyennek fogad el" életérzést. Mármint súly szempontból. Amúgy oké, én is ezt vallom.
Meg ugye, nem is szeretem. Az kiderült.

Viszont szar egyedül a karácsony és a szilveszter is, sőt, a langyos semmiségben ellenni egészen jó dolog, de nem azt, vagy nem olyat látok magam mellett, akit szeretnék.

Áhh. Csak nincs kedvem újra elöröl kezdeni. Persze jobb lenne tisztalappal. No félrekúrás, meg ilyenek. 

Azt már nem is mondom (vagyis ezek szerint de, mégis), hogy kicsit többet ittam múltkor.
Nagyon nem ment ez elmenetel. Rami persze élvezte, nagyon.
- Soha nem voltál ilyen jó még!
Hallod? Semmit nem csináltam. Reszeltem és az életemért küzdöttem. Mármint az orgazmusért.
Már azon gondolkoztam megjátszom, mire végre Valikára gondolva sikerült. Gáz.