Pár napot együtt töltöttünk, afféle évzáróként, mielőtt a haverokkal megyek üvöltve hányva BÚÉK-ot kívánni az éjszakába.
Persze ő kiakad, de el is várom. Az a dolga.

De amíg együtt voltunk, az mesés kiemelkedő egész jó volt!
A napi 2, 1, 4 és 1 dugás, több mint kielégítő. A négyes után menekültem tőle, össze kellett vesznem vele, hogy ne akarjon többet.
Amúgy nagyon elvagyunk. Már-már harmónia, vidámság, beszélgetés, és ő dícsér, rajong, nyal (néha nem csak képletesen) és olvadozik. Néha soknak, vagyis sokszor soknak, legtöbbször túl soknak tartom ezt a fajta rajongást a részéről. De erős férfi vagyok, elviselem.

És egész jól érzem magam vele. Mindenkinek megfelel ez az érdek (ő szerinte őszinte) kapcsolat. 
Jó vele na. Neki is, nekem is. Mi kell még?

Mondjuk mikor átadta a tizenkilencezres koncertjegyet karácsonyi ajándékként, kiakadtam. Én csak egy sz.ros háromezres nyaklácot vettem neki. Örült, mint majom a farkának. De ez a túl licitálás, kicsit zavar. 
Aztán arra gondoltam, többszörösen ledugtam már ezt nála, méghozzá nem szeretetből (azt Klárival teszem), hanem becsületből. Szóval jár nekem az a jegy.

Nem is lehet olyan rossz aranyásónak lenni. Csak gyomor kell hozzá. Vagy egy ilyen farok mint én ami nekem van. 
Persze most pihentetem, egy hét múlva úgyis bele akar ülni megint. Én meg majd duzzogva, telelövöm. 

Talán.