Már megint. Csak a szoki.

Együtt léptünk be Tesco-ba. Szemben egy forgó micsodán feliratos dísz tollak. Szemmagasságban: Klári.
Rami szól.
- Nézd! - és mutat egyre: "Vivien".
Finoman el kezd gyöngyözni a homlokom. Most mi van? Kandi kamera? Vagy tudja?
A megmerevedett képemre néz,  és hozzáteszi.
- Tudod, a Gerti lánya. Tegnap meséltem! - és próbál értelmet keresni a bugyuta ábrázatomon.
- Aha.. - jegyzem meg, óvatosan.
- Áh, nem is emlékszel - és legyint.
Nem hát. Tegnap bebaszcsit játszottunk, de tény, hogy valamit mesélt Gertrúdról és hogy babája lett...
- Most született - vágom ki a megoldást.
- Aha - megint mondja, de már más biz-baszt tapogat.
Huh, megúsztam.

Volt már hasonló. 
A múltkor én emlékeztem jobban egy szállásra, mint ő és mivel benne nem maradtak meg ezek a dolgok, ezért meg nem történtté nyilvánította.
- Biztos a másik barátnőddel voltál ott - poénkodott.
- Na persze, biztos, csak azt nem tudom melyik másikkal az öt közül - mondom, de inkább elfordulok, ne lássa, ahogy vörösödni kezdek és veszettül agyalok.
Baszki tényleg Klárit dugtam ott? De hát ő nem, vele nem, egyszer csak beugrik a kép.
- Nem igaz hogy nem emlékszel. Ott volt a rózsaszín kép a falon, ami annyira tetszett! - nyomom le erőből, ezt úgyis én nyertem.
- Ja tényleg - állapítja meg elgondolkozva és így folytatja.
- Mi legyen a vacsora?

Szórakozik velem. Én meg kihordtam egy kétoldalit lábon.
Nem baj, este jól elkalapálom - ja nem, az mást jelent, - jól megkalafolom, ahogy Klári mondta mindig.
- Aztán jól kalafolj ám meg!

Meg hát!