Én hülye hülye hülye hülye hülye hülye hülye hülye! Nem tudom lejött-e a lényeg, mit is akarok mondani, ki a nem normális.

Egy hete vele voltam.
Pár üzenet, képet küldök, de értek a diszkrét szívecskékből, neki nem számít. Ő nem úgy élte meg. Oké, menjünk tovább. Ő ott, én itt.
Kicsit meg is nyugodtam, oké, ez van, ez lesz, pont mint eddig. És mivel tényleg nem bírom nélküle, remegek utána, Rami pótcselekvéssel múlatom az időt.

Megismétlem újra, nagyon jó vele. Szinte minden fasza. Csak ha rá kell néznem, akkor ugye... Pedig olyan rendes, aranyos, odaadó (na nem úgy, ahogy egy férfi akarja), és a szex is elmegy.
De nem tom Klárit felejteni. Imádom!

Aztán felhív.

Arra gondolt, annyira nem bírja egyedül, hogy felnéz egy társkeresőre. És bla-bla...
Mondom várj már! Én azt hitem, neked pont elég volt, ami velünk történt, és most kicsit megnyugszol és amúgy is sok dolgod van és eszed ágában sincs pasizni. Majd pár hét múlva, ha úgy van, újra megkeresel és akkor szépen eltöltünk pár napot megint.

- De mi az hogy "köztünk mindennek vége", amit a dalban küldtél? - kérdezi.
- Mi?
Elküldtem egy dalt neki, hogy ilyen gitárt vennék, bár sosem zenéltem, de hogy a stílus megfogott és esetleg elkezdeném tanulni. Erre azt mondja szakítós dalt küldtem neki. Mondom dehogyis! Meg se fordult a fejemben.

Ez nekem annyira szép emlék, ahogy együtt voltunk, és nagyon furcsállottam, hogy ő fel sem emlegeti és nem volt rá hatással.
- Dehogy nem volt. Csak mondtam, nagyon elfoglalt voltam! De ez a dal! Ettől kiakadtam.
- Tökömet a dalba, törlöm ki a picsába, meg se hallgatom többet! - nyugtatom meg kissé ingerülten.
Itt már nevet, bízik, érzi hogy rendben van szinte minden. 
Mosolyog a lány és beszél. Más dolgokról. Hallgatom. Aztán bumm.

Most mondta ki. Vagy fél perce. És már kiszáradt a torkom, ő csak úgy két mondat közé beszúrta: "mert a suliban totál káosz van, senki sem normális, most pénteken 11-től el tudnék indulni és akkor szombatig együtt lehetnénk, az igazgató egy barom, hallod úgy szervezte a rendezvényt, hogy...". A golyók felkapszkodva ahogy sétálok, a telefon a fülemen, kissé csorogni is kezdek, de csak diszkréten, félmereven, nem, meg se fordult a fejemben semmilyen szex dolog, ez csak így megtörténik, nem vagyok rá hatással. Hú bazmeg!
Fejben el kezdek szervezkedni, kinek, mit -mikor hazudjak. Persze neki ígérek fűt-fát, de még közel sem vagyok biztos benne, hogy pont úgy lesz, ahogy mondom. A lényeg, hogy megint foghatom a kezét!

De jó nekem, de várom és mekkora ökör vagyok! Hogy miért?
Abban még nem vagyok biztos. Azért, mert elengedtem őt, réges-régen, vagy hogy belekezdtem az elején, vagy hogy azóta többször is és újra és újra, a saját, félig begyógyult sebeimet szakítom fel megint és forgatom meg bennük a kést, de mellette élvezem, annyira jó ez a nő, élvezem az auráját, és néha csak úgy előrobban belőlem, bazmeg mi tényleg mindig, örökké, együtt, életen és halálon is túl (aki nem bírja az ilen faszságokat most forduljon el (kicsit én is sugárban hányok magamtól, összeszorított foggal, hogy a sűrűje megmaradjon ;)) és megint, újra, na ki a hülye?

Hát én! Én, én, én!

...

Visszahívott. Még egy órát csacsogtunk. Olvadtam. És persze nem biztos, hogy összejön a randi, most közölte, de én már oké vagyok.
- Azért sem akarok újra belekezdeni (az ismerkedésbe - a szerk.), mert nem is hiszem, hogy akár egy férfi is elviselné a sok hülyeségem, ezt a fajta életvitelt, amit folytatok - beszélt kissé lemondóan ez a drága nő.
- Cica! Én is elég jól elviseltem, és értékeltelek és úgy szerettelek ahogy voltál. 
És csak udvaroltam és hoztam fel a példákat a közös múltunkból. 
Aztán az érdekes életéről beszélt, én meg valami lila ködöt kezdtem látni. Ez a sarki-fény lesz, már nálunk is van, tudom. Az lesz az! A meteorológusok is megmondták.
Aztán mikor épp végzett egy hosszabb gondolattal, összefoglaltam.
- Szóval én sem jól viseltem, és nem is értékeltelek a dolgaiddal, valószínűleg másik pasi sem tudna szeretni úgy, ahogy vagy. Felesleges elkezdened ismerkedni. 
És még pár hülyeséget mondtam, nem tudom mit, mert törölte a fejemből a kacagása, a világ legszebb dallamos, rugalmas nevetése, ami csak neki van. Meg is mondtam neki, hogy tudja.
Majd egy kis idő után kértem, most már tegyük le, mert dolgoznom kéne már megint süllyedek. Túl sok lepke repked itt össze-vissza.
- Igeen? - kérdezte a szexi hangján ez a lány.
Ugyan nem biztos, hogy meg lesz nekem újra, de már az esély, ez a pici öröm is jót tett. A lehetőség. Ha mégse találkozunk, akkor meg a bűntudatot úszom meg. Win-win.

Szép az élet.

...

A picsának kellett nekem pornót néznem! Csak egy picit, de tényleg. Mert tornász lányokat kerestem és szembejött mindenféle finomság.

Klári meg küldött egy képet magáról, ahogy áll a kertben, a haja kibontva, a nap balról süti ezt a csodát, aki mosolyog.
Úristen! Szerelmes vagyok! - írtam neki.

Aztán a közös képeket küldte el, ami az utolsó randin készült. Ott állunk mosolyogva egymás mellett, a szépség és a szörnyeteg, a hercegnő és a troll.

Kész vagyok. KO.

Gyorsan csoki kell, vagy filmek, futok a házak között lehet, hülye tavasz is, bassza meg, elégek!
 

persze szenvedek, mint a vesztés.

Naná, hisz pár napja még vele voltam, a mosolyában gyönyörködtem, fogtam a kezét, és naná, hogy az ágyban is elvoltunk jól, de valszeg öregszem, mert tökre nem az hoz lázba most, így visszatekintve.

És ez persze megmérgezi az amúgy sem felhőtlen kapcsolatunkat Ramival. 
- Változott valami kettőnk között? - kérdezi.
- Bennem nem - közlöm hidegen.
És még csak hazudnom se kell. Eddig sem éreztem iránta semmit, most meg aztán pláne nem. 
De persze egy fasz vagyok és kapcsolatfüggő, és amikor Klárim egy nap távol lét után egy szóval válaszol a szerelmes mondatomra, tudom, hogy neki nem fáj, ő nem így érez, ő nem.
Tudom hol a helyem.
Majd kicsit fáj a kontraszt, mint mindig, de el leszek ezzel a másikkal, de persze egyre több akadályt görgetek Rami és közém, már többször mondok nemet, majd kivéreztetem. Vagy nem.

Picsába! Nem gondoltam, hogy így megvisel.

- Figyi-figyi! Attól még, hogy nagyon sokára lesz és még egy távoli messzi-messzi univerzumban van hogy találkozunk, én azért nagyon várom ám, hogy újra lássalak!

Hát lehet ezt a csajt nem megzabálni? :)

Így búcsúzott, miután elköszöntünk egymástól, és már majdnem nyomtam a gombot, de még utánam szólt a telefonban.

Megjegyzem 1 és fél nappal voltunk az események előtt, terveztük ki hogy jut a helyre, mit csinálunk ott (semmi disznóság (mármint szóban, jelenleg)) és kiderült, hogy még sok-sok rengeteg dolga lesz addig. Nekem kevesebb.

Azt meg dehogy kötöttem az orrára, hogy magam előtt látom már napok óta, hol egyben a nőt, hol csak bizonyos részeit, vagy a vállába harapok, behunyja a szemét, felsóhajt, ilyenek. És persze fejben többször megvolt. De  legalább egyszer nem csak a szája.

- Ő pedig Rita! - mutat be Rami egy volt barátnőjének.
- Szia! - nyújtom a kezem és a nevem motyogom, közben igyekszem a nevére figyelni.
A szőkés fél hosszú haja és a mosolya elvarázsol. Aztán a hátralévő 1 percben míg le nem lép, nagyon kell koncentrálnom, hogy ne bámuljam, és ne akarjam itt a pékség kellős közepén feltenni a pultra és tolni hátulról, miközben azt nyögöm: "És.. még.. két.. zsemlét.. is.. kérek! A.. korpásból!".

És mint megtudom, ő is bérelte a lakásomat még korábban.
- De már mondtam! - értetlenkedik Rami.
És ha mondta? Most már úgyis mindegy.

Mostantól csak arra tudok gondolni, hogy kúratta magát ez szép festett hajú vékony lányka a konyhai kerekasztalon hasalva, a bal lába az egyik széken, hogy jobban gömböjödjön a csodás feneke, és kissé megnyíljon a puncija.
Vagy az utálom kanapén, amit rég ki kellett volna dobnom, a lakásban volt ez is, mikor beköltöztem. 
Látom, ahogy az egyik lába a támlán feltéve, a másik az ülőlapra fektetve, meztelen a csaj, a tökéletes kis mellek bimbója meredezik, kezei a feje felett kinyújtva, szeme lecsukva és csábosan mosolyogva várja, hogy jól megkeféljék. Tuti így volt. Csak nem velem.
Huh, de jó lenne ez a nő nekem is. 
A környezet már úgyis ismerős neki. Jöhetne nosztalgiázni. Szanaszét nyalnám a gyönyörű testét, és olyan jó lehet nézni a gyönyörű arcát kúrás közben... Kell nekem!

Na még felderítem a terepet, hátha összejön.

Hétköznap. Két nap. Ennyit akar Klári. Én meg örülök, persze. Azt nem tudom hogy adom be Raminak. Persze, miért is vagyunk ennyire összekötve? Miért tudatok vele mindent, mikor-hol vagyok? Hát hogy bármikor beugorhasson és egy közepesen jót...
De most nem ez lesz. 

Most az igazán jót... Az lesz. Klárival.

Sok szervezés, egy nagy adag pénz, mert haza nem vihetem. És bujkálás. Ezt nem fogja megérteni. Falu nap, tömeg jelenetek, kamera, híradó, sportesemény, ez mind-mind tilos! Nehogy felbukkanjunk egy kijelzőn, édesen, kézen fogva, andalogva. Marad az erdő, és az eldugott óvárosi sétálgatás alsó-szarfalván, valahol a határ mentén. Vagy odaát! Még jobb. Csak ne lenne ilyen erős az euro.

Rengeteget kell készülni. Bevásárolni, hazudni. De megéri.

Kurva jó lesz!

...

Furi ez a kis nő. Újrahívott. Mert ráér. Csak csacsogni. Ilyenkor persze ez van. Beszél, próbál magához kötni, tartani a lelket bennem, vagy mi, hogy nehogy véletlenül elmaradjon a vík end. Dehogy fog. Nagyon várom.

Szauna kilőve. Vagy közös használat lenne idegenekkel, vagy 100 ezer. És a "panorámás szauna" is azt jelenti, amit sugall. Ne ücsörögj benne meztelenül, mert a fél hegyoldal és a 20m-re lévő szomszéd házak a seggedet nézik. Én is azt tenném. Nem is zavarna, csak ugye a titok dolog miatt...

...

Na megvan. A végén már minden mindegy alapon válogattam, nem, nem akarok közös wellness részleget, ne lakjon ott a gazda az alsó szinten, legyen különálló bármilyen házacska és ne 200-ért két éjszakára. Komolyan. Ennyire nehéz?
Végül a legfontosabb szempont szerint rangsoroltam. Kényelmes, tiszta, esetleg modern, új, konyhapult, ülőgarnitúra, belső lépcső, búbos kemence padka, bármi, ahol beindulhat a fantáziám.
Végül is megszületett.
Már látom, hogy a falépcsőn fogja megkapni. Választhat, hogy ő kapaszkodik a korlátba, míg tolom, vagy én, míg a másik kezemmel szorítom vissza a csípőmre, hogy ne pattanjon túl messze. Meglátjuk. Közben az erdőt kémlelheti az erkélyajtón keresztül, úgyis imádja a fákat és fákk, az lesz, gazdagon! Éjjel elhúzott függönynél, aki fent van éjfélkor a szomszédos nem túl messze házban, gyönyörködhet a látványban. És nyögjön, kiabáljon ez a lány! Ahogy fogom, tartom, tolom, ide-oda forgatom. Legyen türelmetlen, akarjon még-még-még, ezt is követeljen, meg azt is, kicsit erőszakos is lehet, de én majd betöröm. Azt szereti.

Huh, de jó lesz!

- Hallottad, hogy elváltak Dalmáék? - írja sms-ben. Mint öreganyám.
- Nem, veled mi zu? Jól vagy? Lányod? Jani?

Kezdi így a nő a múltamból. Gyönyörű fenék, világbajnok orális képességek. Emlékszem.
Folytatjuk. Mármint az üzengetést. Örülök, hogy talált ürügyet, hogy megszólítson.
Bla-bla, jönnek-mennek a haszontalan infók, aztán csak kibújik a szög a zsákból, válaszol a kérdésemre.
- Nekem is hiányoznak a beszélgetések. Karola is jól van.
Apuról nem írt semmit. Hoppá.
Megnézem fb-on. Jani sehol a képeken. És mintha visszavette volna a leánykori nevét ez a lány. Vagy félreértek valamit?
- Bármikor hívhatsz, ha hiányzik pár jó szó - nyalok be tövig, egyértelmű, hogy hogy értem, de nem tudom, ki van körülötte és hogy foglalt-e ez a lány.
Ezen is 10 percig gondolkoztam. Nem akartam elriasztani.

Nincs több válasz.
Pont mint egy éve. Csak akkor még rövidebben írt, és hamarabb elriasztottam. Lehet, pont ez a célja. Megpendíti a dolgokat: "Ott vagy még nekem? Ha úgy van, betennéd?".
Rosszul értettem? Túl toltam? Úgyis csak egy könnyű kalandra kellett volna az a legszebb fenék amit valaha láttam. És a hibátlan szájmunka.

Nem is baj, ha nem keres. Van másik kettő.

De ha mégis, akkor ne hétvégén! Akkor Ramiban vagyok. Többnyire.

Lehet, hogy sosem a frenetikus szexet kerestem, csak egy normális kapcsolatot, közép-jó szintű erotikával? 
Ezt még át kell gondolnom.

Majdnem egy hét eltelt, nem is tudom, miért nem írtam le azonnal az élményt.

Szóval vezettem. Hegyek-völgyek, dombok-nemtommi, haladok, száguldok szinte vagy 70-el, közben rákezdi a Csíkos Mostmúlikpontosan.
Csak szeretem, nagy rajongó nem vagyok, ha egy héten háromszor kerül elém, kimondottan utálom.
Szóval ordít a rádió, bömböl a mély, brácsa, bőgő, vonyít a hegedű, az énekes nő hangja is különleges és amíg hangosan kántálom a szöveget, szépen elnyújtva, lassan, látom a képeket magam előtt, na nem a friss vetést, meg a tekergőző aszfaltcsíkot a napszemüveg mögül, hanem a madarat, akinek szalmaszál van a csőrében, meg az összes vágtatós, szeles mindenséget, amit Dr. Kiss annyira jól megírt.
És naná, hogy a szerelmes részeknél Klárira gondoltam, kire másra, és eskü, hogy nem a "most múlik" és az "ez tényleg szerelem" résznél kezdett el folyni a könnyem.
Furcsa volt, mert vidáman, mosolyogva ordítoztam kánont (csak kicsit csúszok néha), de már majdnem a hisztérikus köhögős sírás is elkapott egy másodpercre, valahol ott az indián ló magasságában. Mert ugye ott annyira felviszi a dallamot, meg amúgy is, minden is kavarog a dalban és a fejben, hogy ott kész voltam.

Ennyi. Nincs konklúzió, nincs ez meg mi a faszt jelent, Klári vagy Rami, semmi efféle. Ez csak egy élmény volt, amit örülök, hogy átélhettem. Bocs, ha nem tudtam jól átadni.

Amúgy meg randi 's in the air. Nehéz ügy. Lehet írok egy fiókost a gondolataimról.

a park, ahol annyit sétálgattam, a tavaszi idő melegítette, a nyári nap égette a bőröm, árnyéktól-árnyékig menekültem, vagy éppen kutyától, kutyát sétáltatótól, vagy vénasszonytól (Fiatalember, mondja már meg...), esetleg autókat kerülgettem, miközben sétát imitálva, a fülemre szorítva élveztem Klári társaságát.

Na pont ott. Pont ugyanúgy, most megint.

Kacag, olvadok. Csak a szoki. Nem lettem totál káó, nem cseppentem el, épp csak olyan harminc százalékosan indultam be rá. Az semmi. Az kábé egy maximális Ramira nyomulok szint. Annál több nem megy. Ramival.

Fontos dolgokról beszélünk. Uborkapalántázás, szelektív szemét szedés, hegymászás, ejtőernyőzés, hangyász idomítás, mindegy.
Aztán mikor levegőt vesz, bekérdezek.
- Most akkor készüljek spárgával (nem a kaja, nem figyelsz), azért küldted múltkor azt a videót? - terelem a témát.
Egy másodpercig biztos gondolkozik a válaszon, vagy levegőért kapkod.
- Nem vagyok hajlandó fényes nappal ilyen dolgokról beszélgetni.
- Dehát egyedül vagy, nem?
- Akkor is! Egy úri nő... - és akkor löki tovább a baromságot.
Én meg vigyorgok. És bírom. Komálom, kívánom, imádom. Nem tagadom. Neki megadom magam.

Naná, hogy megint utazik, valahová, valamikor, és pont beférnék, igen, oda (hova-máshová?), de még semmi sem biztos. Remélem összejön.
Nagyon vágyom már rá. Érinteni, simogatni, csókolni, szeretni. Őszintén. Az megy. Vele. Akármikor.

"Kettőt szeretni nem tudok" - hülye dallamtapadás. Nem is szeretem ezt a stílust.

Ahogy indultam munkából haza, elkapott egy furcsa érzés. Nehéz volt rájönnöm, aztán végül fel tudtam idézni, mire emlékeztet.

Azok a magányos hazaindulások jutottak eszembe, amiket annyi éven át elkövettem.

Fáradtan ballagok ki a kapun, a nap süt, a tavasz illatát hordja a szél, a hormonok finoman bizsergetik a testem, de a vidámság és a jóleső "fiatal vagyok és beleharapnék az életbe (főleg a nőkbe!)" gondolatok helyett, kurvára magányos és levert vagyok.
Alig vártam, hogy indulhassak haza, a tköm tele a céggel, mindegy, csak innen el, és bumm, itt a szabadság, de nem tudom élvezni. 
Ahogy bandukolok, buszra szállok, vagy kocsiba, minden ... mozdulatom ... lassú. Egyik ... a ... másik ... után.
Hová siessek? A kutya nem vár otthon. Majd elégek, annyira vágyom Klárira, tudom, hogy vár, kb. 10 naponta látom is, szerelmes vagyok veszettül, tudom, hogy szerencsés vagyok, de baromira rosszul érzem magam. Mert hiába van, igazából nincs. Nincs velem. Nincs velem senki se. Egyedül rohadozok otthon, az egyik baromságot csinálom a másik után, unaloműzőként, filmek, játékok, könyvek (azok a legkevésbé) és vásárlás, rendelés, kaját, mindegy mit és elektronikus fszságokat tonnaszám. Deminek? Jahogy pótcselekszem!

Még egyszer, a múlt egy hétköznap délutánját írtam le, amely jó pár évig végigkísért és rongált lelkileg, testileg. Vagyis, talán tanított, hogy értékeljem azt ami van akkor, vagy lesz most. Nem tudom. De néha félek tőle, hogy akkor túl sok koporsószöget ütöttem a jövőmbe (nem dohányoztam sose), vagy a későbbi én és családom sorsát megkeserítő ráknak ágyaztam meg. Ki tudja? A bennem élő hipó és az imposztor harcol csak a gondolatokkal.

És most vidámabb, boldogabb vagyok, bár nem vagyok fülig (nyakig-nyakig, de nyakig ám!) szerelmes, sőt, Rami mellett ez a fogalom értelmét veszti, de baromira megnyugtató, hogy ott van, mindig, ha akarom minden nap (dehogy akarom, hagyjál már!), rajong, elvisel, jó velem, adhatok neki, férfiként tud rám nézni (mármint érted, na), én nőként tudom kezelni, és tök jól érezzük egymást.

Ja hogy nem szerelem? Nem Klári? De nem is koporsószög, se nem a kis 8 lábú, ollókezű kis gci, aki folyton elragadja az idősebb ismerőseimet. Ja, a zsírom az növekszik persze, már nem nézek ki olyan jól, mint Klárival, de ha nem vagy elégedett a helyzeteddel, akkor csak magadat (és a környezeted) rongálod. Igaze?

Na tessék! Egy semmi, már megint. De gyomorbavágott a felismerés, szóval muszáj volt. Remélem másnak is befogadható ez a vekengés, esetleg gondolatot ébreszt vagy emléket idéz.

Ja és ezt Klári meg nem olvashatja! Ezt itt és most leszögezem! Ha meg mégis megtette(d), akkor vessen magára (Kegyed)!

Felhívott. Mondom sajnos, most nem tudunk beszélni. Majd később. Neki már akkor nem jó.
Azért az milyen érdekes, hogy miután haza értem és megnéztem írt-e nekem, az én Klárikám éppen egy olyan kötözős, kellemesen izgalmas pornhub-os videó linket küldött. És pont most nem értem rá. Pedig pont most szívesen elbeszélgettem volna vele arról, mi is látható a képeken.
- Szerinted ez pár? Vagy csak megjáttszák. A pasi úgy néz ki, mintha szeretné a nőt - írta nekem kísérő szövegként.
Én persze sok mindenre gondoltam, csak pont a szereplőkre nem. Magunkat láttam, ahogy ez a csodaszép nő szépen odaspárgázva várja, hogy izgassam, és ne tudjon ellene tenni semmit (na nem mintha akarna, a madzagolás is közös mutatvány), én egy szál semmiben térüljek-forduljak, meghúzzak ezt, megcsipkedjek azt, megpaskoljam, vagy csak simán megnyalintsam, esetleg bevezessem a bevezetni valót.
És pont most nem ér rá.

- Az a baj, hogy túl jó szerető vagy. 
Múltkor ezzel vigasztalt.

Akkor, mikor azt bizonygattam, hogy de, semminél se vágyom jobban arra, mint hogy találkozzunk, de a nyilvános strand, azért az necces. Nem akarok lebukni. Meg úgyis fel kell jönnöm, legkésőbb két percenként levegőért, akkor meg felismerhetnek.
Attól is ""rettegek"", hogy egy elsuhanó autóból Rami barátnője, vagy húga meglát, ahogy ölelem nagy buzgón Klárikámat, a kukorica föld szélén. Hát de még persze hogy száz ember között.
- Szóval szégyellsz?
- Francot!

Milyen gáz, hogy akit szégyellek és nem vinném az utcára - még mindig nehéz ránéznem Ramira - vele egyre többet mutatkozunk nyilvánosan. Meg hát így is van rendjén. Elfogadjuk egymást, mindennel (majdnem mindennel ) is együtt. Gyűrjük egymást, mint bohóc a kalapját.
Klárikámat meg mutogatnám fűnek-fának, hogy lássátok, milyen szép nőm van, de nem lehet, mert a másik, az állandó, az odaadó, aki majdnem mindent is, majdnem mindenkor is megtesz, nehogy rájöjjön. És fájjon neki. És kibaszna, az meg ugye nekem is, de ez lenne a legkevesebb baj. Magamnak köszönhetem.
Csak hát Klári...

Fszom. Miért ilyen nehéz?

Meg nehéz ugyanezt a vekengést nyomni folyton, de gondoltam jelentkezek, hogy élek még. És úgy látom más is bele van ragadva a saját kis hurkába (hurok, nem az ennivaló) és ugyanazt ismétli "erős nő vagyok, értékes, miért is nincs pasim?", vagy "de szar nekem a párommal, nem is tudom mi lenne jó, jaj-jaj". Ilyet én is tudok.

Voálá!

ui: vajon hogy lehet utolérni egy szégyellős exibiciklistát? Rejtett a blogja, képtelen vagyok rákeresni a nevére, hogy írjak neki. Pedig jónak ígérkezik.