Napközben egy órácskát beszélgettünk, olyan nem sietősen.

Klári az anyja kertjében kikapálta a répát, vagy vetette a gazt, nem értek ezekhez, én meg takarítást imitáltam. Csak ahol a papok táncolnak.
A fülemben a nő, és élvezzük, hogy épp csak kicsit figyelünk a másikra, de mellette haladunk is, azért ott van nekünk a másik, de nem baj, ha egy szó eltűnik, valamit nem ért, vagy én nem hallom, közben a világ nagy történései is felbukkannak persze.
Csak simán élveztük egymás társaságát egy villanydróton keresztül.
Aztán elköszönünk, sosem voltam híve a "Te tedd le, nem, te tedd le" dolognak, de néha szívesen húznám tovább a búcsú másodperceit.

Este tizenegykor, épp feküdnék, mikor látom írt.

"Most épp mögém lopakodsz, meg...szol..."

Elolvadok (vagy elcsöppenek?).
Ennyi kell egy pasinak!
Nem "majd főzök neked vacsorát", meg "majd megmosom a hátad és nézzük együtt a soridat". Mi? Francot!
Egyetlen lényegre törő mondat, amiben kifejezi a vágyait (amik véletlen pont egyeznek az enyéimmel). Az se baj, ha őszinte.

Ez olyan nagy kérés?